Másnap reggel jóval tizenegy után keltem, Matthew-val együtt. Nagyszerű volt vele ébredni, ám az ok, amiért még mindig itthon volt, sikerült elrontani a kedvemet. Ma utazott Matthew, és az utolsó nap mindig nehéz volt számomra.
Ráérősen keltünk ki az ágyból, és a nappaliban, egymáshoz bújva ittuk meg a reggeli kávénkat. Együtt mostunk fogat, együtt csináltuk meg a reggelinket, és együtt mentünk ki az erkélyre cigizni. Mármint Matthew csak kijött velem, és nézett, amíg én elszívtam a reggeli cigarettámat. Próbáltuk kiélvezni az utolsó óráinkat, és azt hiszem, sikerült is. Ez után mindketten a hálószobába mentünk, hogy együtt pakolhassunk be az útra.
- Nem akarok bepakolni – hisztizett Matthew, miközben beledőlt az ágyba, és gyerekesen arcát a takaróba nyomta.
- Ne gyerekeskedj! – szóltam rá lágyan, és kivettem a szekrényből a sporttáskáját.
- Annyira nincs kedvem New York-ba menni, hogy az hihetetlen – mondta, és a hátára fordult. – A francért kell állandóan utazgatnom – fakadt ki.
Én nem szóltam semmit, csak némán pakoltam az ágyra Matthew ruháit. Kedvem lett volna egyetérteni vele, és ócsárolni a munkahelyét, de nem tehettem meg. Egyrészt azért, mert tudtam, hogy Matthew hiába hisztizik, akkor is ez az élete, amit szeret is. Másrészt, nem akartam megbántani őt feleslegesen. Nem akartam pont az utolsó napon veszekedni. Úgy gondoltam, lesz bőven vita, ha kiderül, hogy újra felvettem a kapcsolatot Edwarddal.
- Nem jössz velem? – kérdezte hirtelen és vélhetően halál komolyan, az ágyon feküdve.
Kérdően néztem rá, és egyszerűen megráztam a fejem.
- Nem mehetek – szóltam csendesen.
- Miért? Tök jó lenne.
Haragosan felsóhajtottam, égnek emeltem a tekintetem, és leültem az ágy szélére.
- Minek, Matthew? – pillantottam rá egy másodpercre, majd elkezdtem behajtogatni a pólóit a táskába. – Azért, hogy egész nap egy hotelszobába ücsörögjek, és várjalak téged hajnalig?
- Dehogy! Simán eljöhetnél velünk a megnyitókra – mondta.
- Matthew, ott nem rám kíváncsiak, hanem rád, a munkádra – magyaráztam. – Nem akarok felesleges ott lébecolni. Nem akarlak zavarni.
- Nem zavarnál – mondta, majd nem szólt semmit, nyílván rám hagyta az egészet.
- Már kezdem megszokni – közöltem. – Hamarosan keresek úgyis munkát, és akkor nem leszek annyit egyedül – mosolyodtam el hamiskásan.
- Már mondtam, Norah, hogy nem kell dolgoznod.
- Nem akarok veszekedni – mondtam kicsit keményebben a kelleténél.
- Oké – sóhajtott bosszúsan, majd felállt és elkezdte pakolni a szekrényből a ruháit, amiket én még nem vettem ki.
Csendesen pakolgattunk. Nem szóltunk egymáshoz, érezhető volt a feszültség. Úgy kezdtem érezni, hogy kezdett kényes témává válni a munka. Nem tudom, miért nem akarta Matthew, hogy dolgozzak, de valahogy nem is érdekelt. Úgy voltam vele, hogy mindig is dolgozó, független nő akartam lenni, és elhatároztam, hogy az is leszek.
Pár óra alatt sikerült mindent begyömöszölni a nagy, fekete táskába. Matthew-val egy szót sem szóltunk egész idő alatt. Csupán néhány mondatot, mint például „Hozd ide a fogkefémet, kérlek!” vagy a „Elvigyem ezt a felsőt, vagy ne?”. Vagyis fasírtba voltunk, és ez szörnyen bosszantott. Hisz nem akartam, hogy az utolsó esténk, a meglepetés vacsoránk rosszul süljön el.
- Lassan indulok – szólt Matthew az órájára nézve, miközben ledobta a bejárati ajtó mellé a táskáját.
Nem szóltam semmit, csak bólintottam.
- Szerintem három óra múlva itt is vagyok – közölte, és felvette a cipőit, és a kabátját.
- Rendben. Szia! – motyogtam.
- Szia! – mondta, majd megcsókolt egy pillanatra érzelemmentesen, és elment.
Arcomat a kezeimbe temettem, és haragosan felsóhajtottam, ami hangzott inkább morgásnak. Úgy bosszantott, hogy összekaptunk egy kis semmiségen, hogy legszívesebben visítottam volna.
Rosszallóan megcsóváltam a fejem, majd a konyhába mentem, hogy neki állhassak főzni estére. Mert igenis szándékomban állt megtartani a meglepetés vacsorát, hiába volt Matthew sértődött, mint egy kisiskolás gyerek. Reménykedtem benne, hogy három óra alatt lenyugszik, és normális hangulatba jön haza. Semmi kedvem nem volt veszekedni vele az este folyamán, úgyhogy próbáltam lenyugodni én is ez idő alatt.
Közben előkészítettem minden hozzávalót a vacsorához. Úgy terveztem, hogy először eszünk valami meleg főételt, ami után jöhet az édes desszert. Nem terveztem előételt, hisz nem akartam nagyszabású vacsorát, csak egy kicsike, rövid meghittet.
Főételnek ropogós csirkecombokat terveztem finom répás salátával. Nagyon ritkán főztem, attól függetlenül, hogy nagyon szerettem. Egyszerűen Matthew alig volt itthon, én pedig, anyámnak köszönhetően, nagycsaládra tanultam meg főzni. Vagyis sose tudtam két vagy három személyre főzni, csakis öt-hat főre. Emellett nem akartam azért főzni, hogy együnk belőle egyszer-kétszer, utána pedig a kukába végezze az egész étel.
Kezet mostam, majd neki álltam elkészíteni a húst. Megmostam a húst, majd besóztam. Ezután néhány perc alatt bekevertem a paprikakrémet és bekentem vele a húst. Aztán beletettem egy kiolajozott tepsibe, majd beraktam a sütőbe.
Amíg a hús sült addig elkészítettem a salátát, ami alig volt pár perc. Amint kész lettem ezzel, beraktam a hűtőbe. Ezután elővettem néhány burgonyát, amit meghámoztam, hasábokra vágtam, majd beletettem egy vízzel teli tálkába és félre tettem. Ugyanis tudtam, hogy amint megsütöm, nem lesz sok idő, amíg ehetetlenné válik. Nem akartam hideg, vagy éppen mikrózott, műanyag ízű sült krumplit adni Matthew-nak, ezért a krumpli sütését az utolsó pillanatra akartam hagyni.
A húsnak volt még körülbelül fél órája a sütőben, ezért futottam rendet tenni a nappaliban. Nem arról volt szó, hogy kupi lett volna, hanem elő akartam készíteni a vacsorához. Ugyanis tudtam, hogy a konyhai kis asztalka nem lesz elég kettőnknek. Ezért rohantam a nappaliba lepakolni az ott lévő fehér asztalkát, ugyanis tele volt papírokkal, két laptoppal, lemezekkel, újságokkal. Gyorsan elpakoltam mindent a helyére, majd egy nedves ronggyal letöröltem az asztalt.
A szekrényből elővettem egy szép, kivasalt terítőt, és ráterítettem az asztalra. Ezután előszedtem néhány illatos gyertyát. Tettem két darabot az asztalra, majd még néhány helyre a nappaliban, hogy hangulatossá tegyem a szobát. Aztán pedig rohantam kiszedni a húst a sütőből, aminek az illata kezdte betölteni az egész lakást, minek hatására a gyomrom korogni kezdett. Próbáltam nem törődni vele, ezért amint félre tettem a húst, neki láttam a palacsintának és az öntetnek. Kávés amerikai palacsintát csináltam, ami alig tartott negyven percig, szerencsére. Ezután gyorsan megsütöttem a krumplit is, ami szintén pár percet vett igénybe. Közben a ruhámról gondolkoztam és az este folytatásáról.
1 órával később
A konyhából siettem a nappaliba, miközben próbáltam nem eldobni a tűzforró tányért, amin a hús füstölgött. Szerencsére már mindennel kész voltam. A kaja kész volt, és teljesen betöltötte az isteni illat a lakást. A ruhám és a hajam is rendben volt, úgyhogy én készen álltam az éjszakára. A kérdés már csak az volt, hogy Matthew hogy érez ezzel kapcsolatban.
Még nem jött meg, de tudtam, hogy hamarosan meg fog érkezni perceken belül. A kezemet rázva eligazítottam a tányérokat az asztalon, és közben azon rimánkodtam, hogy jó legyen a ma este.
Kulcszörgés hallatszódott, majd hallottam, ahogy kinyílik a bejárati ajtó. Léptek zaja, majd egy hangos csapódás, ami egyértelműen az ajtó volt. A fogaimat összeszorítva álltam az asztal mellett, kisminkelve, csinosan felöltözve.
- Norah, megjöttem! – kiáltotta Matthew, majd hallottam, hogy épp leveszi a kabátját. – Mi lehet ez az illat? – kérdezte halkan magától.
Kis híján felröhögtem, de szerencsére, sikerült csendben maradni. Elmosolyodtam, és tudtam, hogy Matthew is kiheverte a civakodásunkat.
- Norah… - Jött beljebb, majd mikor meglátott elakadt a szava.
Szégyenlősen rávigyorogtam, majd lopva a megterített asztalra pillantottam.
- Mi ez az egész? – kérdezte az asztalt bámulva.
A boldog vigyorom azonnal lehervadt. Közben éreztem, ahogy az arcom lángolni kezd a szégyentől.
- Úgy gondoltam, hogy megleplek – feleltem hanyagul. – De inkább hagyjuk – vontam meg a vállam, majd épp nyúltam a tányérokért, hogy összeszedjem, amikor Matthew megindult felém.
- Nem úgy gondoltam – szólt, és megfogta a karom. – Nagyon köszönöm, de… Megleptél.
- Épp ez volt a célom – közöltem.
- Tudom, és… Én tényleg köszönöm, Norah! – mondta halkan, miközben félre söpörte a hajam, és megcsókolta a vállam.
- Sajnálom, hogy veszekedtünk. Én csak azt akartam, hogy jó legyen az utolsó esténk. Hisz azt se tudom, mikor látlak újra – magyaráztam, miközben éreztem, hogy a szemem kezd megtelni könnyel. Borzasztó volt a tudat, hogy ismeretlen ideig nem fogom őt látni.
- Tudom, Norah, tudom – súgta, miközben átölelte a derekam, és magához húzott. – És nagyon köszönöm!
- Nem haragszol? – néztem fel rá kiskutya szemekkel.
- Nem – rázta a fejét vigyorogva. – Igazából szégyellem is magam. Durva veszekedésre készültem, nem pedig egy meglepi vacsorára.
- Nem akarok veszekedni. Legalábbis ma nem.
- Egyetértek – bólintott, majd távolabb lépett, és végig nézett rajtam. – Igazából lehetetlen veled veszekedni, ha ilyen szexi vagy.
Vigyorogva megcsóváltam a fejem. Biztos voltam benne, hogy tetszeni fogok Matthew-nak, legalábbis ebben reménykedtem.
- Mellesleg finomnak tűnik a kaja – pillantott a megterített asztalra. – Ehetek belőle?
- Nem. Magamnak csináltam – közöltem szigorúan. – Persze, hogy ehetsz belőle, te buta! – nevettem el magam. – Neked csináltam.
- Norah, te egy istennő vagy – sóhajtott fel színpadiasan.
Elmosolyodtam, majd egy puszit nyomtam az arcára. Elengedtük egymást, és leültünk az asztalhoz. Profi házi asszony módjára először Matthew-nak szedtem, majd magamnak. Egymásnak jó étvágyat kívánva neki álltunk elfogyasztani a vacsorát.
- És mi a helyzet az úttal kapcsolatban? – kérdeztem, miközben feltűztem a villámra egy falat húst.
- Minden a terv szerint halad – közölte Matthew. – Holnap hajnalban indul a gép.
- És mikor jöttök vissza? – kérdezte, miután lenyeltem az ételt.
- Sajnos nem tudom – rázta a fejét. – Rengeteg fellépésünk lesz. A főnök szerint valószínű, hogy szerepelni fogunk egy tévé műsorban is.
- Melyikben?
- Még nem tudom – vonta meg a vállát, és a szájába nyomott egy sült krumplit. – Majd nézz meg! – motyogta teli szájjal.
- Persze – mosolyodtam el. – Ízlik a kaja? – kérdeztem, és megsimogattam a kezét.
- Isteni – közölte rám mosolyogva. – Nem is értem, miért nem vettelek még feleségül.
Elnevettem magam.
- Mert még csak öt éve járunk – vigyorogtam.
- Járunk? – vonta fel a szemöldökét. – Nahát, én azt hittem, hogy ez egy komoly kapcsolat.
- Az is – közöltem komolyan.
Matthew lenyelte a szájában lévő falatot, majd letette az evőeszközt az asztalra. Komoly arccal felém fordult, és két keze közé fogta az asztalon pihenő kezemet.
- Norah – szólt lágy hangon.
- Hm? – fordultam felé kíváncsian.
- Hozzám jönnél feleségül? – kérdezte vélhetően totál komolyan.
- Nem – feleltem őszintén is higgadtan.
- És később? – kérdezte mosolyogva. Örültem, hogy nem akadt ki.
- Talán – kacsintottam rá játékosan.
- Akkor jó – nevetett, majd tovább folytatta az étkezést.
Ezután természetesen minden a lehető legnagyszerűbben alakult. Miután megvacsoráztunk, együtt mosogattunk el, aztán együtt fürödtünk le, utána pedig egy szenvedélyes éjszakát töltöttünk együtt, kettesben és a lehető legboldogabban. Boldog tudtam lenni, elfelejtve Edwardot és mindent, ami egy kicsit is zavar. Teljes figyelmemet Matthew foglalta le, és ez volt az egyik legjobb dolog, amit tehetett velem.
Másnap reggel
Pontban reggel hatkor keltünk. Matthew repülőgépe pontban nyolckor indult, ami azt jelentette, hogy legkésőbb hétkor el kellett indulnia. Így volt még egy óránk arra, hogy kiélvezhessük egymás társaságát, hisz egyikünk se tudta, hogy mikor találkozunk újra.
Egész éjjel egymás karjaiban feküdtünk, és reggel is egymásba gabalyodva ébredtünk. Szorosan öleltük egymást, és legalább tízszer elmormoltuk a híres „szeretlek!” szócskát, amivel a lehető legkönnyebben fejezhettük ki egymás iránt érzett érzéseinket.
Nem akartam, hogy Matthew elmenjen, de nem tehettem mást. Emellett ott volt Edward is, ami jó ok volt arra, hogy nyugodt szívvel engedjem el Matthew-t. Enyhe izgatottság fogott el, amikor eszembe jutott, hogy ma meg tudom a teljes igazságot. Emellett egy kicsikét féltem is, de próbáltam nem foglalkozni vele. Megpróbáltam csak Matthew-val foglalkozni, ami sikerült is, szerencsére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése