A napon teltek-múltak, ahogy annak lennie kell. Még észbe sem kaptam, amikor a tévében lévő híradások segítségével döbbentem rá, hogy alig van két nap a nyárból. Ez pedig azt jelentette, hogy Nessie-nek elkezdődik a főiskola, Matthew-éknak sokkal több munkájuk lesz, és újra beköszönt a hideg és borongós idő.
De nem csak ezek a tényezők voltak hatással a hangulatomra. Nessie már lassan több mint két hete lakott nálam, de még semmit se tudtam róla. Még mindig nem tudtam azt, hogy köze van-e Edwardhoz, vagy sem. Akárhányszor kérdezgetni kezdtem Nessie-t a múltjáról vagy a családjáról, akkor mindig eléggé távolságtartó lett. Általában a szobájába ment arra hivatkozva, hogy fel kell hívnia a nagynénjét, vagy pedig ügyesen elterelte a témát.
Nehezen bírtam tudatlanságot. És az, hogy Nessie ellenállt az erőlködéseimnek, még jobban rosszul esett. Sokszor hisztiztem Nicky-nek, aki mindig azt tanácsolta, hogy legyek kemény, ne hagyjam magam. De mindez nehezen ment.
Egy unalmas délután folyamán, mikor Nicky-vel nem volt mit tennünk – ugyanis a fiúk dolgoztak, Nessie pedig a főiskolában volt valami nulladik napon, ahol körbe vezetik az épületben – kitaláltuk, hogy a nyár végének a tiszteletére elmegyünk London egyik bevásárlóközpontjába, a Westfield-be, amely Európa legnagyobb bevásárlóközpontja volt.
Mikor a többiek haza jöttek, azonnal elújságoltuk neki a nagyszerű tervünket, amibe Nessie boldogan egyezett bele. Míg a fiúk inkább kimaradtak a csajos napból a munkára hivatkozva. Így hárman – Nicky, Nessie és én – elhatároztuk, hogy a nyár utolsó szombatját a Westfield-ben fogjuk tölteni.
Aznap korán keltünk mindannyian. Nessie és én egymással versenyezve rohangáltunk a fürdő szobába, hogy minél előbb elkészülhessünk. Nagyjából egyszerre készültünk el, így teljes harci cuccban vártuk Nicky-t. Közben én főztem egy kávét Matthew-nak, aki még ébredéskor is az én külsőmet dicsérte. Hiába. Matthew már csak ilyen volt.
Közel tíz perces várakozás után végre megjelent Nicky is, és végre elindulhattunk a Westfield-be. Már rég voltunk csaj buliban, úgyhogy most mindannyian alaposan feldobódtunk. Egész úton érzelgős rock számokat hallgattunk és énekeltünk, közbe Nicky és én Londonról csacsogtunk Nessie-nek, aki csillogó szemekkel hallgatott minket.
Nicky persze egyből megígértette Nessie-vel azt, hogy szeptember végén – amikor már nagyjából belerázódott a főiskolai hajtásba – el fogunk menni egy szórakozóhelyre, a fiúk nélkül. Én erre csak forgattam a szemem, de azért mosolyogva bele egyeztem én is.
Mikor megérkeztünk egyből eldöntöttük, hogy első utunk a híres kávézóba, a Starbucksba vezet. Mindhárman helyet foglaltunk egy asztalnál, közben rendeltünk három Caffè Latte-t. Miután megkaptuk a kávéinkat, egymás szavába vágva soroltuk fel azokat a ruhaüzleteket, ahova mindenféleképpen be szeretnénk menni. Abban mindhárman egyet értettünk, hogy a Louis Vuittonba, a Dior-ba, a Gucciba, a Prada-ba és az ezekhez hasonlító üzletekbe mindenféleképpen bemegyünk majd.
Az elfogyasztott kávé után sokkal fittebbnek éreztük magunkat, így megkezdődött a vásárlási láz. De előtte még elmentünk a női mosdóba, ugyanis Nessie-nek halaszhatatlan dolga akadt. Míg Nessie a mosdóban végezte el a dolgát, addig Nicky és én megvártunk az egyik üzlet előtt.
- Tudod, rendes tőled, hogy Nessie-t is elhívtad – szóltam mellékesen Nicky-nek, aki a körülöttünk járó-kelő embereket fixírozta.
- Semmiség – legyintett, majd vigyorogva felém fordult. – Igazából van egy oltári tervem – közölte sunyi vigyorral az arcán.
- Tessék? – néztem rá kérdően.
- Norah, mindketten tudjuk, hogy Nessie-vel sose tudunk beszélni komolyabban – kezdte -, otthon meg végképp nem, ugyanis mindig kibújik a beszélgetés alól. De itt, a Westfield-ben esélye sem lesz megfutamodni.
- Arra gondolsz, hogy itt fogod kérdőre vonni szemtől-szembe? – kérdeztem.
- Nem – rázta a fejét. – Csak kérdezősködünk. Mi van a családjával, van-e barátja, satöbbi. Muszáj lesz válaszolnia – magyarázta.
- Tudod, hogy te egy nagyon gonosz nőszemély vagy? – kérdeztem jókedvűen.
- Hát… - szólt, és keresztbe tette a karjait. – Mondták már páran.
- Akkor én is csatlakozom hozzájuk – közöltem, mire Nicky elnevette magát.
Kicsivel később megjelent Nessie is sűrűn pislogva. Ez mostanra már állandóvá vált, amit én felettébb furcsálltam. Ugyanis a szeme színe megint furcsa árnyalatú volt, csak úgy, mint eddig, akárhányszor előjött a mosdóból sűrű pislogások közepette.
- Minden rendben? – kérdezte Nicky.
- Aha – motyogta Nessie, és megdörzsölte a szemeit. – Csak belement valami a szemembe – magyarázta. – Indulhat az őrület? – kérdezte vigyorogva, majd elment mellettünk és bement az egyik ruha üzletben.
Nicky meglepetten rám nézett, aztán vállat vont, majd megragadta a karomat és Nessie után sietett. Azonnal bele vetettük magunkat a ruhák sokaságába, miközben haszontalan témákról beszélgettünk. Eleinte Nessie csak csendben hallgatott, néha-néha elnevette magát egy-két beszólásunkon, vagy pedig közbe szólt, de a végére már ő is kivette a részét a beszélgetésből.
Én azonban nem tudtam elengedni magam úgy, ahogy azt szerettem volna. Akárhányszor megszólalt Nicky, én annyiszor rezzentem össze ijedten. Valahogy rettegtem attól, hogy Nicky elkezdi bombázni a kérdéseivel Nessie-t. Bár nem tudtam, hogy miért.
Mikor már az ötödik üzletben nézelődtünk kezembe vettem az irányítást. Eltelt csak nem másfél óra, és Nicky szóba sem hozott semmiféle témát, ami Nessie-vel kapcsolódik össze. Nekem pedig elegem lett a folytonos idegeskedésből, ezért belekezdtem én a faggatózásba.
- És mondd csak, Nessie, milyen Forks? – kérdeztem hirtelen, mikor beült egy pillanatra közénk a csönd.
Nessie azonnal megmerevedett, ezt láttam a szemem sarkából, de nem kommentáltam, hanem türelmesen vártam.
- Hát… - kezdte -, hideg – grimaszolt, mire Nicky olyan hangosan fölkacagott, hogy a körülöttünk lévő emberek kíváncsian felénk fordultak.
- Ezt mi is tudjuk – mondta jókedvűen Nicky. – Mondj valami újat!
- Nem tudom – vonta meg a vállát Nessie, és maga elé tartott egy fekete színű felsőt. – Hat évig laktam ott, de semmit sem változott – magyarázta, majd visszatette a felsőt.
- Mi is ott laktunk – közölte Nicky, mire én halkan felszisszentem. – Hány évig is, Norah?
- Ööhh… - bámultam magam elé bambán. – Két-három évig.
- Ja, igen – kapott észbe Nicky. – Norah több mint két évvel később el is költözött, én ott maradtam még egy ideig.
- Igen? – lepődött meg Nessie, és kíváncsian felém fordult.
- Igen – bólintottam, és felsóhajtottam. – Tizenhét voltam, amikor a keresztanyámhoz költöztem.
- Miért költöztél oda? – kérdezte hirtelen, mire a szívem hirtelen megállt, majd eszeveszett gyorsaságban dobogni kezdett. – Már ha szabad tudnom – mondta utólag csendesen, de meghallottam.
Nicky vetett rám egy aggódó pillantást, majd az elé táruló ruhák felé fordult, de tudtam, hogy figyelmesen hallgatózik. Persze nem azért, mert kíváncsi volt, csupán azért, hogy közbe léphessen, ha szükséges. Jól tudta, hogy kényes téma számomra az, amiről Nessie félénken érdeklődik.
Pár másodperc erejéig mély csendbe burkolóztam. Tényleg nehéz volt beszélni nekem a múltról. Hiába telt el az óta több mint tíz év, akkor is nehéz volt róla beszélnem. De egyből eldöntöttem, hogy elmondom Nessie-nek a teljes igazságot. Tudtam, hogy őszintének kell lennem vele, ha azt akarom, hogy ő is így tegyen irántam. Ezért nagyot sóhajtottam, és bele kezdtem a mesélésbe:
- Mielőtt Forksba költöztem – kezdtem -, jártam egy fiúval. Amolyan első szerelem volt, tudod – pillantottam Nessie-re, aki bólintott. – Majdnem három évig tartott ez a románc, bár az utolsó évünk kicsit húzós volt – húztam el a számat. – Sokat veszekedtünk, ő pedig drogozni kezdett, aminek nem igazán örültem. Egyszer összevesztünk, természetesen a drog miatt, aminek meg is lett a következménye. Szakítani akartam vele, ő pedig könyörgött, hogy ne hagyjam el, mert nélkülem nem tud élni, de szilárdan álltam, amellett az elhatározás mellett, hogy jobb nekünk az, ha elválunk – magyaráztam, aztán nyeltem egy nagyot, és folytattam; - Aznap éjjel egy apró kis hotelben szállt meg, fogalmam sincs, hogy miért. Azt akarta, hogy menjek oda és beszéljük meg a dolgokat, de én ellenálltam neki. Fenyegetőzni kezdett, hogy öngyilkos lesz, de nem hittem neki, és kimondtam a kapcsolatunk végét – remegve sóhajtottam egyet, és lehunytam a szememet egy pár másodpercre. – Utólag rájöttem, hogy lehet, hogy igazat mond. Végülis miért fenyegetett volna meg? Aztán kocsiba ültem, és elmentem hozzá. Felmentem a hotel szobájába, és ott volt a földön elfeküdve. Be volt drogozva, bár a szervezete már annyira nem bírta, hogy bele halt.
- Sajnálom – szólt közbe halkan Nessie.
- Nem bírtam otthon lenni. Minden egyes tárgy, hely, szinte minden rá emlékeztetett. Depressziós lettem, egyszerűen nem tudtam elfogadni, hogy elveszítettem őt. Ezért elhatároztam, hogy Forks-ba költözök, a keresztanyámhoz. Új életet akartam kezdeni, és sikerült is – mosolyodtam el halványan. – Ennyi lenne az én történetem – néztem Nessie-re, aki bánatosan nézett vissza rám.
- De szerencsére túlélted ezt a szörnyű időszakot – szólt közbe Nicky mosolyogva.
- Igen – bólogattam. – Nehéz volt, de sikerült – vigyorodtam el büszkén, amit Nessie is megmosolygott.
- És te hogy állsz a pasikkal? – kérdezte Nikcy Nessie-től, aki azonnal elpirult és elvigyorodott.
- Na, ne! Ismerem ezt az arcot – nevettem. – Te fülig szerelmes vagy.
- Hát… - mosolygott Nessie boldogan. – Igazából van egy barátom…
- Hogy hívják? Hogy néz ki? Hány éves? Mindent tudni akarunk róla – hadarta Nicky.
- Jake-nek hívják – felelt Nessie az első kérdésre. – Nagyon jól néz ki – harapott az alsó ajkába. – De tényleg! Fekete haja van, barna szeme, és izmos. Álom pasi – kuncogott. – Körülbelül egy évvel idősebb nálam. És fogalmam sincs, mióta vagyunk együtt – grimaszolt.
- Ezt hogy érted? – kérdeztem döbbenten.
- Jake-et már születésem óta ismerem – vallotta be. – Egész életemben fülig szerelmes voltam belé, és ő is belém. Aztán… úgy kezdtünk el viselkedni, mint akik együtt vannak.
- Váóó! Hát ez nagyszerű – ujjongott Nicky. – Nagyon ritka a gyerekkori szerelem, de szép – álmodozott távolba révedő tekintettel.
- Igen – bólogatott Nessie. – Szóval, nagyon szeretem őt. Mármint tényleg. Igazából szeretem.
- Elhisszük, szívem – nevetett Nicky.
- És… - kezdtem tétován. – A szüleiddel mi történt?
Nessie lehajtotta a fejét, és felsóhajtott. Nicky és én feszülten figyeltük őt.
- A szüleim két évvel ezelőtt haltak meg – mondta halkan, ezért figyelmesen hallgattunk. – Igazából nem is tudom, hogy mi történt, annyira kusza az egész. Annyira emlékszem, hogy vacsorázni mentek a huszadik évfordulójukat megünnepelni. Aztán az autópályán valaki frontálisan beléjük ütközött. A mentősök szerint azonnal belehaltak.
- Sajnálom! – szóltam közbe bánatosan.
- Én is – húzta a száját. – A nagynéném, Mary azonnal magához vett. Egy nagy házban él a többi nagynénémmel, és a nagybátyjaimmal. Ennyi lenne az én történetem – közölte.
- És mi a helyzet a nagynénéiddel és a nagybátyjáiddal? – kérdeztem félénken.
- A mi családunk elég nagy – mosolyodott el halványan. – A nagynénéim édesanyám testvérei. A nagybátyjáim pedig a nagynénéim férjeik.
- Hogy hívják őket? – kérdezte Nicky szórakozottan. Mire az én arcom megkeményedett, és a szokottnál jobban figyeltem Nessie-re.
- A nagynénéimet – kezdte mosolyogva, de észrevettem, hogy a szeme nagyon óvatos -, Mary-nek hívják, őt ismered is – pillantott rám. – A két nagynénémet Bethany-nek, és Natalie-nak hívják. Mary férjét Jadon-nak hívják, Bethany-ét Erwin-nek, Natalie-ét pedig Brian-nek.
- Értem – szóltam a semmibe bámulva.
- Nem gond, ha átmegyek abba az üzletbe? – mutatott Nessie kezével a szemben lévő üzletre. – Itt nem tetszik semmi – húzta a száját.
- Persze, menj csak. Majd utánad megyünk! – feleltem mosolyogva.
Nessie mosolyogva intett, aztán kiment az üzletből át a másikba. Amint hallótávolságon kívűlre került, Nicky azonnal mellém ugrott.
- Szerintem hazudott – közölte nemes egyszerűséggel.
- Ezt hogy érted? – kérdeztem összevont szemöldökkel.
- Nem láttad az arcát? Lerítt róla, hogy minden szava hazugság – magyarázta.
- De miért hazudna, Nicky?
- Ez egy jó kérdés – ingatta a fejét a száját húzogatva. – De akkoris! Látszott rajta, hogy hazudik. A szeme olyan éber volt, mint egy… nem is tudom minek.
- Szerintem képzelődsz! – mosolyodtam el, és a kasszához mentünk kifizetni a ruhákat, ugyanis mi találtunk magunknak való göncöket.
- Norah, te akarod kideríteni, hogy ki ez a lány, vagy én? – kérdezte Nicky.
- Természetesen én – közöltem. – De… tudod, gondolkoztam tegnap.
- Min?
- Amit mondtál. Tényleg boldog életem van, nem is értem, minek foglalkozom egy tizennyolc éves lánnyal, aki valójában lehet, hogy egy tök átlagos csaj.
- Hihetetlen vagy – csóválta a fejét Nicky, és elvette az eladótól a szatyrainkat, és átmentünk a szemben lévő üzletbe.
- Nem, mindössze reális – feleltem. – Nicky – álltam meg egy pillanatra -, szeretnék én is tisztán látni. De úgy gondolom, hogy lehet, beleéljük magunkat valamibe, ami lehet nem is igaz. Próbáljunk egy kicsit tiszta fejjel gondolkozni!
- Rendben – felelte Nicky. - De akkoris kiderítjük, hogy ő tényleg egy Cullen, vagy pedig egy tök átlagos lány.
- Megígérem – bólintottam mosolyogva, mire Nicky rám kacsintott.
A vásárlás hamar eltelt, szinte az egész napunkat a Westfield-ben töltöttük. A lépcsőházban elköszöntünk Nicky-től, aztán Nessie és én fáradtan estünk be az ajtón. De azért mindketten gondosan betettük a saját szobánkba a táskáinkat.
- Milyen volt a csajos nap? – kérdezte Matthew az ágyon fekve, miután ledőltem mellé fáradtan nyöszörögve.
- Csodás volt – feleltem. – Vettünk egy csomó ruhát. Azt hiszem, holnap át kell rendeznem a ruhásszekrényemet – motyogtam a fél szobát elfoglaló táskákat nézve.
- Azt meghiszem – nevetett Matthew, és közben átkarolta a vállam, mire én a mellkasára tettem a fejemet.
- Amúgy – kezdte -, nem értem, hogy tudsz ezekbe a bokagyilkos cipőkbe járni – mondta a magas sarkú szandálomat nézegetve.
- Én se tudom – nevettem, miközben a magasba emeltem a lábaimat és elkezdtem lefejtegetni a lábfejemről a cipőmet.
- De azért nagyon szexi vagy benne – bókolt Matthew, és a hajamba csókolt.
- Köszönöm – mosolyogtam és szorosan magamhoz öleltem izmos testét. – Szeretlek – motyogtam.
- Én is szeretlek – sóhajtotta Matthew, és még szorosabban ölelt magához.
- Rohadt fáradt vagyok – közöltem, mire Matthew elnevette magát.
- Aludj! – felelte, majd mindketten kényelmesen elhelyezkedtünk egymás karjaiban, és álomra hajtottuk a fejünket. Azt hiszem, még álmodtam is.
Sötét szobában találtam magam. Már ha nevezhetjük szobának a helységet, ahol voltam, ugyanis a sötétség körülöttem olyan sűrű volt, hogy semmit se láttam. Vaknak éreztem magam. Kapkodtam jobbra, balra a fejem, hunyorítottam, sokat pislogtam egymás után, de még akkor sem tudtam felmérni a külvilágot. Teljes sötétség vett körül.
Csend volt. Olyan csend, amelyet még sosem tapasztaltam. A remegő lélegzetvételeimen kívül teljesen körbe ölelt a némaság, csak úgy, mint a sötétség. Pánik lett úrrá rajtam. Segítségért akartam kiabálni, de nem ment. Egyszerűen torkomban maradt a segélykiáltásom.
Egy óvatlan pillanatban, amikor még mindig a látásviszonyokkal küszködtem, előttem pár méterrel arrébb meggyújtódott egy gyertya egy kis asztalon. Meglepődve vettem észre, hogy a lángoló gyertya körül egy lélek sem volt, rajtam kívül. Sem öngyújtó, sem gyufaszál hangját nem hallottam, ráadásul még égett szagot sem éreztem, ami utalhatna a gyertya fellángolására.
Kíváncsian figyeltem a gyertya lángjának különös táncát. Úgy bámultam, mintha arra várnék, hogy a gyertya megválaszolja a fejemben tomboló kérdéseket.
- Norah… - szólt egy vékony, női hang.
Érdeklődően, de azért roppant óvatosan hátra fordultam, ugyanis a nevemen szólító hang a hátam mögül jött. Őszintén ledöbbentem, amikor a fél sötétségbe burkolózva megpillantottam Nessie-t.
- Nessie! Mit keresel itt? Hol vagyunk? – robbantak ki belőlem a kérdések kétségbeesetten.
Nessie fölkacagott. Furcsa tónusa volt a hangjának. Egyáltalán nem volt emberi, még nem is hasonlított a saját hangjára. De nem tudtam tovább morfondírozni a hangján, mert Nessie előlépett a sötétségből.
- Most meg fogsz lakolni mindazért, amit tettél – közölte tárgyilagosan, majd újra fölkacagott.
A félelem úgy nyalta végig az arcomat, mint egy játékos kiskutya, aki sétára hív. Féltem Nessie-től, holott eddig nem volt ilyen alkalom. Ám az előttem álló lány nem az volt, aki hozzám költözött.
Ugyanis ez a Nessie sokkal félelmetesebb volt. Jóformán virított hófehér bőre a félhomályban, szinte elvakított a szépsége. Szemei, melyek eddig furcsa zöld színűek voltak, most olyan vérvörös színben csillogtak, amelyet még sosem láttam. De istenigazából a fogai ijesztettek meg. Ahogy kacagott a saját mondatán, előbukkantak hófehér, szabályos fogai. Hétköznapi fogak voltak, ám én mégis megláttam rajtuk az élt, amelyről el tudtam képzelni, hogy szó nélkül át tudnák harapni a nyakamat. Féltem Nessie-től úgy, mint még senkitől ezelőtt.
Szerettem volna megkérdezni, hogy miről beszél, és hogy miért ilyen. De mint ezelőtt, a szavak elpárologtak a torkomban. Ám Nessie, velem ellentétben, nagyon is könnyen tudott beszélni.
- Meg fogsz lakolni a tetteidért – közölte. – Mindazért, amit ellenünk követtél el.
Nem értettem, mire akar kilyukadni. Azt meg végképp nem értettem, hogy miért beszél többes számba. Ám nem tudtam tovább gondolkozni a történteken, mert Nessie hihetetlen gyorsan előre szökkent és ezzel egy időben meglendült a keze, és hangos csattanással az én arcomon végezte. Akkora ütés érte az arcomat, hogy hátra repültem, míg végül a kemény falnak ütköztem, ahonnan leborultam a földre. Fogalmam sem volt, hogyan lehetett Nessie-nek ekkora ütése. De a fájdalmak között nem is érdekelt.
Mozdulni sem bírtam, miközben kétségbeesetten kapkodtam a levegő után. Nem tudom, hogy a fájdalomtól vagy a döbbenettől. Nem is tudom, meddig feküdhettem a koszos földön. Néhány perc elteltével azt hittem, hogy Nessie már nincs is a szobában. Így minden erőmet összeszedve nagy nehezen föltápászkodtam, miközben folyamatosan fölszisszentem fájdalmamban. Fájt a hátam, nyílván a falhoz csapódástól, és a nadrágom is néhány helyen kiszakadt, ahonnan apró csíkokban folyt végig a saját vérem.
- Ki foglak nyírni – törte meg a csendet Nessie nyugodt hangnemben, majd újra előjött a sötétségből.
Egyenesen elém állt, majd vékony ujjaival szorosan megfogta az államat, és a fejemet maga felé fordította durván.
- Úgy meg foglak szívatni, hogy a végén könyörögni fogsz a halálért – sziszegte dühtől forrt fejjel. – Többé nem szedhetett szét a családomat! – ordította az arcomba, majd egy újabb pofont kevert le nekem, mire én bábuként a sarokba borultam.
- Érted? – kérdezte Nessie, és mellém sétált. – Úgy… megfoglak… csonkítani… - tagolta, miközben minden egyes szó után belém rúgott, de úgy, hogy belőlem minden egyes rúgás után halálsikoly szakadt föl -, hogy még a saját anyád sem fog felismerni – üvöltötte, majd belemarkolt a hajamba, és fölhúzott maga elé.
Rettegve néztem bele ijesztően vörös szemeibe. Igaza volt Nessie-nek. Már most könyörögtem a megmentő halálért, ugyanis rettentően féltem a következő csapásától. A fájdalom beterítette az egész testemet, teljesen elzsibbasztott, így esélyem sem volt védekezni Nessie ellen.
- Te… - kezdte volna tovább a szitkozódást, amikor valaki közbe szólt:
- Elég!
A hangos kiáltás kettészelte a levegőt. Nem csak én, de Nessie is megrezzent a hang ijesztő árnyalatától. Nessie kíváncsian nézett oldalra, és én is meg akartam nézni, hogy ki az a másik ember, aki csatlakozik a kínzásomhoz. Ám Nessie olyan erősen tartotta a fejemet, hogy semerre se tudtam fordítani azt.
- Anya! – lehelte Nessie gyöngéd hangon, majd hirtelen elengedte a hajamat, én pedig a földre zuhantam egy nyögés kíséretében.
Köhögő roham tört rám. A poros levegő, amely a koszos padlóról szállt föl, marta a torkomat. Levegőért kapkodva, remegő végtagokkal nagy nehezen négykézlábra tápászkodtam. Ám minden egyes lélegzetvétel után olyan fulladozás jött rám, amelytől azt hittem, elájulok.
Remegtem. Úgy remegtem, mint még soha. A gombóc a torkomban egyre nagyobb és nagyobb lett, míg végül keserves sírásban törtem ki segítségért könyörögve.
Zokogtam, imádkoztam a halálért, és közben könyörögtem a megmenekülésért. A végtagjaim nem bírták, elhagyták magukat, így én újra a földre borultam.
- Norah – hallottam egy hangot valahonnan fölöttem. – Itt vagyok, semmi gond – susogta kedvesen, majd megfogta a karomat és segített lábra állni.
Amikor az alak – aki tuti, hogy nem Nessie volt – megfogta a karjaimat, mire én újra keserves zokogásba, visítozásba törtem ki. Fájt az érintése, amely olyan hideg volt, mint a halál. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy talán a halál jött el értem. Ám nem tudtam sokáig ezen morfondírozni, mert a segítőm keze által sikerült két lábra állnom. Homályos és könnyes szemeimen keresztül pedig felnéztem a megmentőmre.
Őszintén meglepődtem, amikor előttem Bella Swan állt. Az szeme aranybarna volt, csak úgy, mint Edwardé. Kedvesen mosolygott rám, miközben a vértől átázott hajamat eltűrte az arcomból.
- Nyugodj meg! – suttogta mosolyogva, és megsimogatta az arcomat. – Már itt vagyok. Nem lesz semmi gond – nyugtatott.
Ám én újabb bőgésben törtem ki. Habár már nem féltem Bella védelmező társaságába, mégis az elmúlt percek borzalmai újra és újra levetítődtek lelki szemeim előtt. Bella csitítgatni kezdett, miközben magához húzott, és szorosan átölelt. Arcomat pihe-puha hajába túrtam, miközben remegő testtel próbáltam megnyugodni. Nehezen ment.
Egy óvatlan pillanatban, amikor még mindig a sokk hatása alatt voltam, Bella eltűrte a nyakamból a hajamat, és egy apró csókot nyomott hófehér bőrömre. És ez így ment egy ideig. A nyakamat csókolgatta, szívogatta, amely borzasztóan jól esett. Nem volt erőm eltolni magamtól, sem megkérdőjelezni a tetteit, egyszerűen olyan gyenge voltam, hogy semmire se voltam képes.
Bella egyszer csak eltolt magától, és mosolyogva letörölte a könnyeimet koszos arcomról. Majd közel hajolt az arcomhoz, és diadalittasan elvigyorodott.
- És most meg fogsz bűnhődni a tetteidért – súgta, majd fölkacagott csak úgy, mint Nessie.
Nem értettem, amit mondott. Ám mielőtt kérdőre vonhattam volna, Bella rettentő gyorsan neki lökött a falnak, a hajamat tépve oldalra fordította a fejemet, és… éles fogaival a nyakamba harapott!
Újabb halálsikoly szakadt föl belőlem. Mozdulni sem bírtam, olyan erősen tartott Bella. Így maradt a visítozás, és az újabb könyörgés a halálért. Nem tudom, meddig szívhatta a vérem Bella, és nem is tudom, hogy meddig sikítozhattam. Ám egy pillanatban elsötétedett előttem minden…
A saját rikoltozásomra riadtam fel. Sebesen verő pulzussal, remegő testtel a sötét szobában feküdtem, Matthew mellett. Csak álmodtam. Lihegtem, miközben az arcomat megdörgöltem a kezeimmel. A rémálmom rettentően megijesztett. Még pár percig az ágyon ültem, csakhogy megnyugodjak. Ám ez nehezen ment.
Ezért rettegés ide vagy oda, lemásztam az ágyról és kimentem a konyhába. Őszintén meglepődtem, amikor már a hálószobám ajtajánál észrevettem, hogy a konyhában ég a villany. Biztosan valaki égve hagyta, gondoltam magamban. Lassan és nyugodtan elsétáltam a konyháig, ám majdnem újabb sikoly szakadt föl belőlem, mikor a konyhában megláttam Nessie-t.
Mosolyogva intett nekem, miközben egy bögrét szorongatott a kezében. A félelem újra végig nyalta a testemet, csak úgy, mint álmomban. De azért mosolyogva intettem neki, miközben remegő végtagokkal besétáltam a konyhába. És talán a halál karjaiba…
NICKY RUHÁJA:
NESSIE RUHÁJA:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése