11. VISSZAEMLÉKEZÉS

Lábaimat felhúzva figyeltem őt. Mereven bámulta a plafont, miközben a száját húzogatta. Egyik karja a feje alatt volt, így engedély nélkül is meg tudtam figyelni hófehér és izmos karját.

- Minden akkor kezdődött, amikor elhagytál… - mondta újra, de nem folytatta.

- Nem hagytalak el – suttogtam.

Edward nem mondott semmit, mintha meg se hallotta volna az előbbi mondatomat. Feszülten figyeltem őt, és vártam arra, hogy kiönti a szívét. Bevallom, valamilyen szinten rettegtem attól a fájdalomtól, amit éreznie kellett, de úgy voltam vele, hogy én okoztam, így tudnom kell róla.

- Edward! – szóltam neki türelmetlenül, mire ő bólintott egyet.

- Borzasztó volt – suttogta. – Az volt az a nap, amikor azt kívántam, bárcsak meghaltam volna több mint száz évvel ezelőtt.

- Mit éreztél? – kérdeztem.

- Magány, fájdalom, düh, tehetetlenség. Vagy a szimpla mentális halál jobb szó arra, amit éreztem? – tette fel a kérdést gunyorosan.

Újra csend lett közöttünk. Az arcom égett a szégyentől, amiért fájdalmat okoztam neki. Edward pedig semleges arccal feküdt mellettem, és nézte a plafont.

- Ott álltam a folyósón, és azon gondolkoztam, hogy talán ez az egyetlen út, ahol jobbá tehetném a bűneimet? Talán ez a büntetés az összes eddigi hibámért? – kérdezte rekedtes hangon. Olyan hangja volt, mint aki menten sírva fakad, de tudtam, hogy ez lehetetlen.

- Visszamentem a lakásodba, és egyenesen a hálószobába mentem – folytatta, majd kesernyésen elmosolyodott. – Hallhatatlan létemre úgy éreztem, mint aki teljesen összeomlik. Összeomlottam, és a tudat, hogy nem tudok ezen változtatni, még jobban fájt. Éreztem a mellkasomban a szétfeszítő ürességet, amiről a hétköznapi emberek beszélek – magyarázta, majd rám nézett. – Elmondhatatlanul borzasztó volt.

- Sajnálom! – súgtam szemeimet lesütve.

- Nem tudom, meddig ülhettem a szobában az ágyon, de egyszer bejött hozzám Nicky.

- Ha igazán szeret, akkor vissza fog térni – mondta Nicky vigasztalóan. Keserűen, humor nélkül felnevettem. Ekkora badarságot. - Ha igazán szeret, akkor el sem ment volna – feleltem. - Tudod, Edward – folytatta, majd kedvesen megfogta a kezem -, Norah már csak ilyen. Én csak Utazónak szoktam hívni őt – mosolyodott el Nicky. - Miért? - Norah állandóan tervez. Sosem tud megmaradni a fenekén, egy helyen, ha nem érzi a lehetőségeit. - Vannak itt is lehetőségei – közöltem. - Milyen lehetőségek, Edward? – kérdezte. – Az, hogy melletted marad élete végig? Vagy vámpírrá változik és örökké fog élni? - Például – vágtam rá gondolkodás nélkül. Nicky csak megcsóválta a fejét, és nyugtatóan simogatni kezdte a kezemet. - Norah már megtervezte az életét. Ahogy ismerem, nem ilyen életet akar. Már elfogadta a tényt, hogy egyszer meg fog öregedni. Elhatározta már, hogy dolgozni fog, feleségül megy valakihez, gyereket fog szülni, és aztán meghal. Edward, ez az élet rendje, és Norah már bele törődött ebbe. - Éppenséggel hozzám jöhetne feleségül, szülhetne gyereket, és megöregedhetne mellettem. - De így? Edward, te sosem fogsz megöregedni. Ezt még se sem gondolod komolyan. - De – feleltem határozottan. - Nézd, ismerem Norah-t. Már az elejétől fogva tudtam, hogy nem fog itt maradni hosszútávon. Norahnak mindig kell az újdonság, és ha valami probléma lép fel, akkor szívtelenül tovább lép. Emlékezz csak arra, hogy zokszó nélkül elhagyta a szüleit David halála miatt! Elhagyott engem is, csak azért, mert úgy érezte, nincsenek lehetőségei Chicagóban. - Miért? Most lesz? - Nem – rázta meg a fejét. – Bizonyára el fog költözni onnan. - Akkor sem értem, Nicky. Ez hülyeség! Csak egy szavába került volna, és elvittem volna innen messzire. Csakhogy „lehetőségei” legyenek – keltem ki magamból. - Edward, értsd már meg! Melletted nincsenek lehetőségei – mondta kegyetlenül a szemembe. - Dehogynem! Ha nem akarna vámpír lenni, akkor… Akkor csak a barátja lettem volna. A legjobb barátja, aki segít neki mindenben. Nicky humor nélkül felnevetett. - Ezt már tényleg nem gondolhatod komolyan! – csóválta a fejét. – Norah fülig szerelmes beléd, nem tudta úgy élni veled, hogy ő öregszik, te meg nem. Gondolj bele! Hogy néznétek ki, ha Norah már negyven éves lenne, te meg még mindig tizenhét. Azt kéne hazudnotok az embereknek, hogy a fia vagy, vagy bármi más. Mindenkinek feltűnne, hogy te nem öregedsz – magyarázta.

- Utólag megértettem, hogy mire akart kilyukadni a nővéred – mondta Edward. Magam elé bámulva ültem. Teljesen ledöbbentem ezen a beszélgetésen, ami Edward és Nicky között zajlott hat évvel ezelőtt. Félelmetes volt számomra az, hogy Nicky mennyire kiismert, hogy mennyire tudta, mikor mit akarok. Az pedig még ijesztőbb volt számomra, hogy Edward nem bírta elfogadni a személyiségem ennek a részét. - Mostanra már elfogadtam ezt a tényt – közölte a csendet megtörve. - És haragszol rám? – kérdeztem rá pillantva, szégyenlősen. Edward fáradtan felsóhajtott, majd lehunyta a szemeit és megrázta a fejét ellenkezően. - Folytasd! – kérleltem halk hangon, miközben a szívemet elöntötte a megkönnyebbülés. - A fájdalmamon nem segített sem Nicky beszéde, sem más – mondta folytatva az elmúlt hat év történéseit. – Végre illett rám az a jelző, hogy élőhalott – mosolyodott el halványan és ironikusan. Én pedig csak csendben hallgattam azt, hogy miképpen érezte magát, miután elhagytam őt. Elmondhatatlan volt hallani a borzalmas jelzőit az érzéseire, ráadásul egy kis bűntudat is keringeni kezdett bennem, amiért ekkora kínt okoztam neki. - De mindent egybevetve saját magamat okolom a szakításunkért – közölte. - Ezt hogy érted? – kérdeztem, miközben felhúztam a térdeimet és azokat átkarolva figyeltem őt. - Túlkésőn szóltam neked egy meglepetésről. Ez az oka annak, hogy Nessie él – felelte titokzatosan. - Ezt nem értem – vontam össze a szemöldököm furcsállóan. Edward felsóhajtott. Kezdtem úgy érezni, mintha idegesíteném a kérdéseimmel. - Amíg te az elhagyásomat tervezted – felelte, gúnyosan kihangsúlyozva az „elhagyásom” szót -, addig Carlisle hosszú idő után elkészítette azt a szert, amitől a vámpírok is teherbe eshetnek. Érdeklődve figyeltem őt továbbra is, ám egy idő után kezdett furcsa lenni a hallgatása. Fogalmam sem volt, hogy miért hagyta abba a mesélést, ám nem akartam megszólalni. Mint mondtam, szerintem idegesítettem a kérdéseimmel. Ám közben kezdtem kapizsgálni, hogy Edward hogyan értette az előbbi mondatát. - Ha nem hagysz el, akkor most Nessie talán nem Bella gyermeke lenne… - Hanem az enyém – szóltam közbe döbbenten, mire Edward egyetértően bólintott. Az agyam rettentő gyorsan járt. Ezernyi kép és hang jelent meg a fejemben. Kezdett összeállni a kép mindennel kapcsolatban. Tátott szájjal és döbbenten ültem, miközben a semmibe bámulva gondolkoztam. - Vámpírrá akartál tenni… - suttogtam kis idő múlva, mikor rájöttem a dolgok lényegére. - Vámpírrá akartalak tenni – mondta Edward. – Emberekhez hasonló életet akartam neked. Azt akartam, hogy gyerekünk legyen, attól függetlenül, hogy hallhatatlanok vagyunk. Azt akartam, hogy emberhez méltóan élj. Boldoggá akartalak tenni, Norah – magyarázta, mialatt folyamatosan engem nézett. - De én elrontottam mindent – feleltem. - Nem. Én komplikáltam túl a dolgokat. Úgy terveztem, hogy az utazásod napján fogom veled közölni mindezt, de Alice megállított. Túlságosan is biztos voltál a terveidben, miszerint elmész, és új életet kezdesz. Én pedig nem akartam összetörni az álmaidat az én terveimmel. - Edward! – szóltam neki lágyan, mire ő kérdően rám nézett. – Ha elmondtad volna, akkor én maradtam volna. - Most már késő – vonta meg a vállát reménytelenül. - Sajnálom! – suttogtam, mire Edward fejét rázva megvonta a vállát. - Carlisle azt tervezte, hogy te leszel az első vámpír, aki teherbe esik – folytatta. – De mivel áthúztad a számításait más alanyt kellett keresnünk. Napokon keresztül azon gondolkoztunk, hogy ki lenne a megfelelő erre a feladatra.

- Rosalie, talán te lehetnél az – szólt Alice. Mindannyian Carlisle dolgozószobájában álltunk. Épp arról tanácskoztunk, hogy ki legyen az első terhes vámpír. Esmét vitathatatlanul visszautasítottuk, ugyanis Carlisle nem volt biztos abban, hogy sikerülne a dolog. Mivel Esme elveszítette már egyszer a gyermekét, ezért nem akartunk újra fájdalmat okozni. - Miért pont én? – kérdezte Rosalie a sajátos utálatos hangján, villámokat szóró szemekkel. - Mert te imádod a gyerekeket – feleltem. - És ha nem sikerül? – kérdezte Rose rám nézve. – Abba bele halnék. - Igaza van, Edward – szólt közbe Emmett, Rosalie-t átkarolva. – Nem tehetjük ki Rose-t ekkora fájdalomnak. - Valakinek el kell vállalnia, gyerekek – közölte Carlisle türelmetlenül. - Alice? – néztem húgomra kérdően és reménykedve. - Ne haragudj, Edward – suttogta Alice. – Nem vagyok anyatípus, ráadásul én sem szeretnék szenvedni, ha nem sikerül. Reménytelenül felsóhajtottam. Csendben álltunk a szobában. Minden gondolat a megfelelő alany körül forgott, kivéve Belláéban. Az ő fejében még most sem tudtam olvasni, csak ha megengedte. - Én elvállalnám – törte meg a csendet Bella halkan. - Bella, nem tudod, mibe vágsz bele – szólt Esme aggódóan. - Biztos vagy benne, Bella? – kérdezte Carlisle szelíden, figyelmen kívül hagyva Esme-t. - Igen – bólintott határozottan Bella. – Végül is egy próbát megér – mosolyodott el hamiskásan, majd lopva rám pillantott meglepetésemre.

- Még az éjjel megtörtént a műtét – mondta Edward. – Bella nem félt, holott körülötte mindannyian rettegtünk. - Miért? - Féltünk, hogy nem fog sikerülni a dolog, hogy Bella ki fog borulni. De a legjobban a megtermékenyítéstől féltünk a legjobban – magyarázta. - Tessék? - Carlisle a műtét alkalmával el tudta érni azt, hogy Bellának megtermékenyíthető petesejtjei legyenek. Ám ezeket a sejteket meg is kellett termékenyíteni. - Vagyis valakinek le kellett feküdnie Bellával? – kérdeztem megborzongva, mire Edward bólintott. - Senki sem akarta ilyen módon meggyalázni Bellát. Ráadásul a lányok sem nézték volna jó szemmel azt, hogy a párjuk megtermékenyíti Bellát. Így hát egyetlen lehetőségként én maradtam – magyarázta. – Nekem kellett lefeküdnöm Bellával. Nekem kellett megtermékenyítenem a petesejtet – közölte higgadtan.

- Sajnálom, Edward – szólt Bella a szobámban, az ágyon ülve. Nem feleltem, csak álltam a szoba közepén és a többiek gondolatait hallgattam. Elhatározták, hogy pár órára elmennek hadd tudjuk elintézni a dolgot nyugodt és csendes körülmények között. Közben Carlisle-al megbeszéltük, hogy addig mennek, amíg nem hallom a gondolataikat. - Nincs semmi gond, Bella – ráztam a fejem, és megcsörgettem Carlisle telefonját, ugyanis ez volt a jel; nem hallom őket és ők se engem. - Elmentek? – kérdezte félénken. - Igen – feleltem elborzadva Komolyan rettegtem a következő óráktól. A tudat, hogy perceken belül nem beszélgetésre fogjuk használni a szánkat és a testünket, borzasztó volt. Nem az volt a félelmetes, hogy Bellával le kellett feküdnöm, hanem az, hogy meg kellett tennünk. Úgy éreztem magam, mint aki még az elmúlt századok egyikébe van, ahol meg kell termékenyíteni egy nőt a fajfenntartás, egy utód érdekében. - Mellesleg nem kell sajnálnod – törtem meg a csendet rekedten. – Csak azt tesszük, amit kell. Emiatt nem kell szabadkoznod. - Én azért kérek bocsánatot, hogy pont neked kell megtenned ezt a szörnyű lépést – javított ki Bella. – Tudom, hogy még mindig szereted Norah-t. Nem feleltem, csak magam elé bámulva álltam. Végül másodpercekkel később elkezdtem kigombolni az ingem, hogy minél előbb túl lehessünk rajta. Bella pedig követett a cselekvésben, ő is elkezdett vetkőzni. Bizarr volt egymás előtt állni teljesen meztelenül. Sose láttam még Bellát meztelenül, így most alkalmam volt megcsodálni őt. Mindig is karcsú volt, így ez most sem változott vámpír létére. Ám most az egyszer újra az a félénk emberlány állt előttem, akit megismertem évekkel ezelőtt. Cseppet sem hasonlított Norahra. Szinte szégyenkezve állt előttem. Félig elfordulva, takarva az intimebb részeit. Ebben borzasztóan különböztek. Norah egyáltalán nem szégyellte a testét, sőt, néha úgy tűnt, hogy igazán büszke rá. De most az egyszer megpróbáltam kizárni Norah emlékét, és igyekeztem Bellára figyelni. Közelebb mentem hozzá, mire ő egyre riadtabban nézett fel rám. Félt, ez látható volt rajta. Halványan rámosolyogtam, majd gyengéden megcsókoltam. Furcsa volt őt csókolni. Teljesen újdonság volt számomra őt csókolni vámpírként. Átölelte a nyakamat, mire én végig simítottam a gerincén, majd a dereka köré kulcsoltam a karomat és magamhoz szorítottam. Ez az egész egy olyan érzést adott, amely azt sugallta, készen álltam az estére.

- Többször is próbálkoztunk azon az éjszakán, hogy biztosra menjünk – közölte Edward. - Hányszor? – kérdeztem könnybe lábadt szemekkel. Borzalmas volt azt hallani tőle, hogyan feküdt le Bellával. Elmondhatatlanul fájt, miközben a féltékenység szinte felfalta a bensőmet. - Nem fontos – suttogta. - Nekem az! – feleltem határozottan. - Háromszor – nyögte ki végül. – De számít? – kérdezte szenvedő hangnemben rám nézve. - Nem – ráztam a fejem. – De érdekelt. Edward csak megforgatta a szemeit gúnyosan, majd felsóhajtott. - Miközben próbálkoztunk kezdett tetszeni a gondolat, hogy hamarosan apa leszek – folytatta. – Reggelre, mikor már a többiek is megjöttek, szabályosan izgultam a fejlemények miatt – mosolyodott el. – A délelőtt folyamán Carlisle megvizsgálta Bellát. Az eredmények alapján Bella állapotos volt. Leírhatatlanul éreztem magam. Hosszú idő után végre egy kicsikét boldog voltam. Képes voltam mosolyogni, és a többiek velem együtt örültek. Alice-szel együtt vásároltunk mindenféle cuccot a gyereknek, mikorra már száz százalék volt, hogy gyerekem lesz. Elmosolyodtam az akkori izgalmán. Boldogsággal töltött el a tudat, hogy Edward ennyire vidám volt. Végre el tudtam hinni azt, hogy Edward tényleg Nessie apja. Hisz olyan szeretetteljesen beszélt a születéséről, és az első napjairól, hogy meg se tudtam cáfolni ezt. - Ez idő alatt Bellával a kapcsolatunk egyre jobb lett – folytatta. – Egy idő után már nem kísérleti nyúlként éreztük magunkat, hanem mint két boldog szülő. Azt hiszem, akkoriban bele is szerettem egy kicsit – vallotta be szégyenkezve, mire az arcom megkeményedett és a kezdeti örömöm apadni kezdett. - És most mit érzel iránta? – kérdeztem kíváncsian. - Mostanra már kiszerettem belőle – feleltem őszintén. – Amint megtudtam, hogy Alice felvette veled a kapcsolatot álnéven, felébredtem a rózsaszín álomból. - Miért keresett meg engem Alice? - Elmondása szerint Jasper folyamatosan érezte a fájdalmam – mondta. – Hiába voltam egy boldog apa, valahol azért még fájt a hiányod – magyarázta. – Jasper Alice-nek panaszolta el a fájdalmamat. Hat éven keresztül fájt neki a gyötrelmem. Végül Alice megunta ezt az egészet, és elhatározta, hogy valamilyen módon kapcsolatba fog lépni veled. Egy víziójában látott téged egy cserediák program dolgozójánál, ahogy arról beszéltek, hogy miként zajlik a cserediák fogadás. Akkor határozta el, hogy Nessie-t beíratja erre a programra. Sikerült elintéznie, hogy hozzád kerülhessen. - Miért nem állítottad meg őt? – érdeklődtem. - Az utolsó pillanatban tudtam meg ennek az egésznek a lényegét – válaszolta. – Nessie-vel voltunk a reptéren, épp hozzád indult. Féltve engedtem el őt, hisz Jasper azt mondta, senki se tud semmit a befogadóról. Rettegtem attól, hogy Nessie rossz kezekbe kerül. Féltem attól, hogy lebukik a másságát illetően. De a legjobban attól féltem, hogy baja esik. Végül Alice nehezen kinyögte, mikorra elege lett belőlem.

- És ha meg fogja ölni azokat az embereket? – kérdeztem a nappaliban a többiektől aggódóan. - Edward, ne aggódj már! – legyintett Emmett. – Nessie kemény kiscsaj, ki fogja bírni. - És ha nem? – kérdezett vissza Bella, és szorosan az oldalamhoz bújt, mire én ösztönösen átkaroltam. - Igaza van Bellának – szólt közbe Rosalie. – Nem tudunk semmit. Olyan mintha egy ismeretlen világba küldtük volna. Baja eshet – magyarázta. Na, igen, Rosalie nagyon is a szívén viselte Nessie sorsát. - Nem is tudtam, szöszi, hogy neked van szíved – szólt be Jacob Rose-nak szenvtelenül. - Téged senki nem kérdezett, kutya – vágott vissza Rosalie flegmán. Jacob épp nyitotta volna a száját, hogy beszólhasson újra Rosalie-nak, de Bella szigorúan rájuk szólt. - Ne aggódjatok! – szólalt meg Jasper nyugodtan. – Ha bármi probléma lépne föl, Nessie azonnal szólna nekünk. - És ha nem? – kérdeztem. – Jasper, bele halok, ha elveszítem őt. - Fejezzétek már be! – visította Alice mérgesen. – Nem lesz semmi probléma. Norah-hoz küldtem, az istenit! Teljes csend és döbbenet ült közénk. Mindannyian tátott szájjal néztük Alice-re a meglepő kijelentése miatt. - Hogy mit csináltál? – kérdezte Bella. - Jól hallottátok – felelte Alice karba tett kezekkel. – Norah-hoz küldtem. Tudjátok, ahhoz a… - Tudjuk, kiről beszélsz! – szóltam mérgesen. - Tényleg nem kell aggódnotok – mondta Jasper higgadtan. – Norah kezelni tudja a helyzetet. - Tudja, hogy Nessie kicsoda? – kérdezte Emmett. - Nem – felelte Alice. - Akkor mégis hogy a francba fogja kezelni a helyzetet? – faggatózott Jacob. - Meg fogja érteni, Jacob – közölte Alice. – Rá fog jönni, de nem lesz probléma. - Hogy ne lenne probléma, Alice? – kérdezett vissza Bella ingerülten. – Londonba küldted, Norah Kinney-hez. - Norah kilépett az életünkből önszántából. Nem avatkozhatunk az életébe csak úgy! – folytatta Rosalie. - Igazuk van a lányoknak – szólalt meg most először Esme. – Norah nem fog örülni ennek. - Ne aggódjatok! – nyugtatott Alice. - Könnyű azt mondani – motyogta Bella száját húzogatva, és szorosan magához ölelt.

- Én a szívem mélyén azért örültem neki, hogy ide jött – folytatta. – Tudtam, hogy nálad jó kezekben lesz. Nálad nem érheti baj – mosolygott rám, mire én hálásan visszamosolyogtam. - Nagyon kedves Nessie – szóltam. – Nagyon kedvelem őt. - Ő is kedvel téged – felelte, majd felült és a karórájára nézett. - Mennyi az idő? – kérdeztem nagyot ásítva. - Kettő múlt – válaszolt, majd lemászott az ágyról. – Ideje aludnod, késő van már. - Ráérek. - Holnap is mesélek. - Rendben – bólintottam, majd nyakig betakaróztam. – Holnap folytatjuk. Jó éjszakát, Edward! - Szép álmokat! – kacsintott rám, majd kiment a szobából maga után becsukva a z ajtót. Egy ideig még fenn voltam ezután. Gondolkoztam az elmúlt pár óráról, miközben rengeteg kérdés fordult meg a fejemben. Aztán valahogy elaludtam, miközben folyamatosan Edward járt a fejemben.

********

NORAH PIZSIJE:

10. A NAGY TALÁLKOZÁS

A fürdőszobában szerencsétlenkedtem már egy ideje Nickyvel együtt, aki a vécén ült és aggódva figyelt engem. Matthew több mint egy órája elment, és körülbelül volt még egy órám Edward érkezéséig. Már rég kitakarítottam a lakást Edward érkezése miatt, és most a fürdőszobában voltam Nickyvel, miközben hangosan szitkozódtam.

Az a helyzet, hogy körülbelül tíz perce jutott eszembe, hogy a gyűrűk, amiket Edwardtól kaptam évekkel ezelőtt, rajtam voltak. Le akartam venni őket, mert nem akartam, hogy Edward beképzeljen mindenféle dolgot ezzel kapcsolatban. Ám ez nehezen ment, ugyanis a két gyűrű, amely már évek óta az ujjamon éldegélt, sehogy sem akart lejönni. Pedig már kipróbáltunk mindenféle technikát; bekentük az ujjamat zsírral, olajjal, mosószerrel. Sőt, megpróbáltuk szimpla emberi erővel leráncigálni az ujjamról, de sehogy sem sikerült.

- Norah, nem értem, miért vagy kiakadva – szólt Nicky. – Nem fogsz meghalni.

- Tudom – morogtam, miközben elkezdtem forgatni a gyűrűt, hogy lejöhessen. – De nem akarom, hogy lássa Edward, hogy még mindig rajtam vannak ezek a hülyeségek.

- Nem fog lejönni – közölte nyugodtan. – Feleslegesen strapálod magad. Lehet, hogy pszichés oka van.

- Na, ne röhögtess! – sziszegtem, és elkezdtem újra húzni a gyűrűt.

Nicky csak reménytelenül felsóhajtott, majd felállt és elindult kifelé.

- Hova mész? – kérdeztem kíváncsian.

- Haza – felelte vállat vonva. – Van jobb dolgom is, mint téged bámulni, ahogy épp szerencsétlenkedsz – vigyorgott.

- Később visszajössz? – kérdeztem angyali mosollyal az arcomon.

- Persze – bólogatott. – Kíváncsi vagyok Edwardra – vigyorgott gonoszan.

Fejet csóválva elnevettem magam, majd intettem Nicky-nek, aki egyedül hagyott. Hangosan felsóhajtottam, majd a szabad kezemmel megfogtam az egyik gyűrűt, és minden erőmet beleadva elkezdtem húzni. De a gyűrű nem jött le próbálkozásaim ellenére, ezért mérgemben hangosan elkezdtem szitkozódni.

Jó, akkor ott maradsz, gondoltam magamban. Mély lélegzeteteket vettem, hogy visszaállítsam a légzésem az eredeti ritmusra, közben megigazítottam magam a tükörben. Ez idő alatt eldöntöttem, hogy iszok egy forró teát, hogy némiképp megnyugodjak.

A konyhába mentem, öntöttem egy bögrébe egy kis vizet, majd betettem a mikroba pár percre. Amíg a víz melegedett a mikroba, addig előszedtem a konyhaszekrényből a szükséges hozzávalókat a teához. Közben szüntelenül Edward körül jártak a gondolataim.

Borzasztóan furdalt a kíváncsiság Edwarddal kapcsolatban, ami miatt rengeteg kérdés született a fejemben. Hogy nézhet ki? , Változott egyáltalán valamit? , Még mindig olyan szívdöglesztően néz ki? – Ilyen és ehhez hasonló kérdéseken rágódtam reggel óta. Természetesen a női agyamat az a kérdés is bombázta, hogy tetszeni fogok-e neki. Reménykedtem benne, hogy így lesz, habár nem terveztem semmiféle intim kapcsolatot Edwarddal. Úgy terveztem, hogy jóízűen elbeszélgetünk, mint két régi barát, és nem lesz köztünk semmi bensőséges. Persze, amikor ezeket kiagyaltam reggel, a virgonc énem háborgott, mert valahol a szívem mélyén igenis akartam Edwardot testestül-lelkestül. De a józanabbik énem megállj-t parancsolt, így engedelmeskedtem neki, és elhessegettem azokat a pikáns filmrészleteket a fejemből, ahol Edwarddal egymásba gabalyodva eléggé bizalmas kapcsolatot létesítünk. Ám most az egyszer megengedtem magamnak, hogy egy kicsit Edwardól ábrándozzak.

A konyhapultnak dőltem, és képletesen ajtót nyitottam a gondolataimnak. Ahogy lelki szemeim előtt megjelent Edward, azonnal elkezdett égni a testem a vágytól, hogy megérinthessem. Elképzeltem, ahogy karjaival átöleli a derekam, magához húz. Finom ajkaival, amelyek a világ legszebb ajkai voltak, elkezdi csókolgatni a nyakam, miközben hol letér a dekoltázsomra, hol pedig az arcomra.

Lehunytam a szemeimet, sziszegve beszívtam a levegőt, és megkapaszkodtam a konyhapultban, ugyanis éreztem, hogy a lábaim kezdenek elhagyni. Közben folytattam az erotikus hallucinációmat.

Elképzeltem, hogy Edward mélyen a szemembe néz, miközben az arca folyamatosan közeledik az enyémhez. Már csak pár centi választja el az ajkainkat, amikor vadul megragadom a vállát, és magamhoz rántom. Őrült módjára veszem birtokomba az ajkait, miközben ujjaimmal a hajába túrok. Érzem, ahogy a pulzusom folyamatosan emelkedik. Érzem, hogy a szívem olyan gyorsan dobog, hogy szinte átszakítja a mellkasom. Edward keze végig simít az oldalamon egészen a nadrágomig, és elkezdi kigombolni azt. Érzem, ahogy hideg kezével végigsimít a bugyimon, majd keze felcsúszik a pólómhoz, és elkezdi…

Egyszer csak a csengő idegesítő hangja ébresztett fel. Lihegve tértem magamhoz, miközben ködös szemekkel próbáltam felmérni a terepet. A konyhában voltam, és úgy hangzott, mintha valaki ráfeküdt volna a csengőmre.

- Megyek már! – kiáltottam, majd megindultam a bejárati ajtó felé.

Mély lélegzetet vettem, hogy némiképp megnyugodjak, majd nagy lendülettel és mosollyal az arcomon ajtót nyitottam. Ám a mosolyom rögtön lefagyott, ahogy az egész testem is. És úgy éreztem, hogy az egész világ is lefagyott.

Ugyanis az ajtóm előtt teljes embernagyságban Edward Cullen állt. Lélegzetvisszafojtva néztem fel mosolygós arcára. A haja vizes volt, és a szemébe lógott. Jókedvűen mosolygott, szinte már nevetett.

Ekkor a pillantásunk találkozott, én pedig próbáltam úrrá lenni a zavarodottságomon. Olyan mélyen nézett a szemembe, hogy úgy éreztem magam, mint aki meztelen. Próbáltam megszólalni, vagy tenni valamit, de nem tudtam. Ugyanis a pillantása fogva tartott, és nagyon nem akart elereszteni. Pedig próbáltam másfelé nézni, vagy tenni valamit, hogy megtörjem zavarba ejtő tekintetét, ami szinte felfalt. Éreztem, hogy a lélegzetem elakadt, és ahogy az várható volt, az arcom égető lángba borult. Ezt természetesen Edward is észrevette, ugyanis a mosolyosa egyre szélesebb lett. Borzasztóan szégyelltem magam, amiért ilyen nyíltan kimutattam az érzéseimet, de nem tudtam semmit se ellene tenni.

- Bemehetek? – kérdezte udvariasan.

Értetlenül néztem rá. Amikor egyszer csak kitisztul a fejem, és rögvest elálltam az ajtóból.

- Persze. Gyere be! – intettem neki, és közben próbáltam nem elpirulni újra.

- Köszönöm – mondta, majd megfogta a mellette árválkodó két fekete bőröndöt, és belépett a lakásba.

Halványan rámosolyogtam, majd bezártam az ajtót, és csendben álltam mellette. Egyszerűen nem tudtam mit mondani neki.

- Nagyon szép lakásod van – bókolt, miközben körbefutatta tekintetét a lakás falain.

- Köszönöm – feleltem udvariasan.

Vigyorogva lenézett rám, ám most ellenálltam a csáberejének, és keményen álltam szívdöglesztő tekintetét. Ám a vigyora egyre szélesebb lett, majd megcsóválta a fejét és kitárta a karjait.

- Már meg sem ölelsz, Norah? – kérdezte jókedvűen.

- De – motyogtam az orra alatt, és közelebb léptem hozzá.

Lassan és óvatosan a testéhez simultam, és átöleltem vékony és erős testét. Edward halkan felsóhajtott, majd karjait körém fűzte és gyengéden magához ölelt. Feltört belőlem egy hangos nyögés, ahogy hideg bőre az enyémhez ért. A szívem dobogásának sebessége a duplájára nőtt, a gerincemen egy kellemes érzés futott végig. Becsuktam a szememet, és mélyen beszívtam a belőle áradó édes illatot. Újra tinédzsernek éreztem magam, és egy fajta de ja vu érzés keringett bennem. Halványan elmosolyodtam, és közben a szívem mélyén úgy szárnyaltam, mint még soha.

- Jó újra látni téged – suttogta Edward, és végigsimított a hajamon.

- Téged is – motyogtam, és még szorosabban kezdtem ölelni.

Fogalmam sincs, mennyi ideig állhattunk az előszoba közepén, egymást ölelve. Az idő megszűnt számunkra, és egyáltalán nem zavart. Elmondhatatlan érzés volt a tudat, hogy Edward velem van, és újra ölel, mint régen.

Később, nem tudom mennyi idő után, elengedtük egymást. Mosolyogva bámultuk egymást, és megállapítottam, hogy Edward semmit se változott. Természetesen a vonzereje sokkal erősebben hatott rám, de ettől függetlenül ugyanaz az Edward állt előttem, akit hat éve elhagytam.

- Norah – törte meg a csendet, mire én kíváncsian néztem föl rá. – Te semmit sem változtál. Ugyanúgy nézel ki, mint amikor megismertelek – közölte vigyorogva. – Hány éves is vagy?

Bevallom, ez fájt. Borzasztóan fájt az önbecsülésemnek, hogy Edward még mindig azt a kis tinédzsert látja bennem, akit évekkel ezelőtt megismert. Holott az óta, én úgy érzem, jócskán megváltoztam.

- Huszonhat – feleltem hetykén. – Éppenséggel te se változtál semmit. Te még mindig tizenhét vagy – vágtam vissza.

- Jó, de én már több mint száztizenhárom éves vagyok – közölte.

- Uhh… - húztam a szám. – Vén trotty.

Edward erre hangosan és őszintén felkacagott, amit megmosolyogtam. Borzasztóan édes volt, ahogy nevetett.

- Kérsz valamit? – kérdeztem házi asszonyhoz illően. – Egy csésze kávét? Vagy valamit?

Edward erre csak sejtelmesen elmosolyodott.

- Nem kérek semmit, köszönöm – felelte.

- Egy teát sem kérsz? – kérdeztem mosolyogva. – Ne szégyenlősködj!

- Norah, nem kérek semmit. Azt hiszem, amivel te kínálgatsz, az nem elégíti ki az én elvárásaimat.

Összevont szemöldökkel néztem rá. Fogalmam sem volt, hogyan értette ezt. Aztán szinte azonnal leesett, hogy mire gondolt.

- Hát persze! Hogy is felejthettem el – csóváltam a fejem. – Vámpír vagy.

Edward csak vigyorogva bólogatni kezdett.

- Sajnálom, hogy megfeledkeztem erről, de már teljesen elszoktam a mesebeli lényekről – vigyorogtam.

- Semmi gond – legyintett.

- De… Tényleg nincs semmi, amivel kínálni tudnálak – fordítottam komolyra a szót. – A véremet pedig nem adom.

- Nincs rá szükség – nyugtatott. – Már intézkedtem az ügy érdekében. Apropó, van egy kis hely a hűtődben? – kérdezte, és kezébe vette a bőröndjeit.

- Van. Miért? – kérdeztem kíváncsian.

Edward nem mondott semmit, csak elindult a konyha felé, én pedig követtem. A konyhában felrakta az egyik fekete táskát a pultra, és kinyitotta. Megálltam a háttérben, és kíváncsian figyeltem minden mozdulatát. A táska, amit Edward az előbb kinyitott, tele volt rengeteg csomag mosott nullás vérrel. A szemeim tágra nyíltak, és döbbenten figyeltem a vérrel teli táskát.

- Hova tehetem ezeket? – kérdezte Edward felém fordulva.

- M… Mutatom – dadogtam, és kinyitottam neki a hűtőt.

Egy polcot a hűtőben üressé tettem Edward „ételének”, majd félre álltam, hogy be tudja pakolni a csomagokat.

- Ne haragudj, hogy ilyen módszerhez kellett folyamodnom az étvágyam érdekében – mondta pakolás közben. – De rég jártam már Londonban, és nem igazán tudom, hogy errefelé az erdők milyen állapotban vannak.

- Én se tudom – közöltem.

- Éppen ezért hoztam magammal vért. Remélem, nem haragszol – pillantott rám rámolás közben.

- Nincs gond. De ugye, ettől nem lesz bajunk? Mármint, nem fogsz vadállattá válni, ugye? – kérdeztem aggódva.

- Nem – felelte.

- Rendben – bólintottam.

- Egy ideje csak mosott nullás vért fogyasztok, éppen azért, hogy ne legyen gond – közölte.

- Értem – bólintottam, aztán felkaptam a fejem. – Várjunk csak, te már korábban eltervezted, hogy ide jössz? – kérdeztem döbbenten.

- Nem szeretnék erről beszélni – mondta, majd becsukta a hűtőt és felém fordult.

- Akkor minek jöttél ide?! – kérdeztem szinte kiabálva.

- Nyugodj meg, Norah! – szólt teljesen higgadtan. – Mindent megtudsz a megfelelő időpontban.

- Ma fogok megtudni mindent – jelentettem ki határozottan.

- Ma éjjel – javított ki, mire én egyetértően bólintottam. – Megmutatnád a lányom szobáját?

A „lányom” szó hallatán ijedten összerezzentem. Borzasztóan félelmetes és furcsa volt ezt a szájából hallani.

- Bocsáss meg! – szabadkozott.

Megráztam a fejem, aztán intettem neki és elvezettem Nessie szobájához. Edward csak berakta az ajtó mellé a kofferjeit, aztán becsukta az ajtót és várakozóan nézett rám. Kíváncsian néztem föl rá, ugyanis fogalmam sem volt, hogy miért bámul.

- Jól áll ez az új hajszín – szólt, és ujjai közé vette az egyik hajtincsemet.

- Köszönöm – feleltem, és érdeklődve figyeltem az ujjait, ahogy a hajammal játszik.

- Bár ha őszinte akarok lenni, akkor a fekete haj jobban állt neked – közölte mosolyogva.

Nem szóltam semmit, csak megvontam a vállam. Nem örültem neki, hogy nem tetszett neki az új hajszínem, de jelenleg nem tudtam mit csinálni. Azért elhatároztam, hogy idővel visszafestem az eredeti színére a hajam. Nekem sem tetszett már a mostani jellege.

Újra megfagyott köztünk a világ, legalábbis én úgy éreztem. Borzasztóan közel álltunk egymáshoz. Színtisztán éreztem Edward parfümének édeskés illatát, emellett éreztem azt is, hogy veszi a levegőt. Úgy tűnt, hogy Edward ebből semmit sem vett észre, ugyanis még mindig a hajammal játszott.

- Sajnálom, hogy bele avatkoztam az életedbe – törte meg a csendet mély, rekedtes hangjával, halkan.

Nem szóltam semmit. Nem tudtam mit mondani neki, ezért inkább a csöndet választottam. Csak néztem az arcát, és közben próbáltam rájönni a szemében dúló fájdalom okára. Ám nehezen ment, és mielőtt meg kérdezhettem volna, váratlanul kinyílt a bejárati ajtó.

Ösztönösen elléptem Edwardtól, ugyanis úgy éreztem, kínosan közel álltunk egymáshoz. Az ajtóban Nessie állt, aki döbbenten és tátott szájjal bámult minket. Edward pedig csak mosolygott.

- Ap… Edward! – szólalt meg Nessie, és Edward nyakába vetette magát. Edward pedig nevetve ölelte magához.

- Örülök, hogy látlak! – mondta Edward Nessie hajába.

Mosolyogva néztem őket, és végre el tudtam hinni azt, hogy Nessie Edward gyermeke, az egyetlen lánya, bármilyen furcsa is.

- Hogy kerülsz te ide? – kérdezte Nessie kíváncsian, miközben a konyhába húzta Edwardot, én pedig követtem őket.

- Ide repültem – viccelődött Edward.

- Nagyon vicces – gúnyolódott Nessie, és lenyomta Edwardot az egyik székbe. – Most komolyan.

- Komolyan beszélek – felelte Edward nevetve.

- Ha-ha – ingatta a fejét Nessie.

Mosolyogva figyeltem őket. Nessie csak fejét csóválva rám nézett, majd a hűtőhöz lépett és kinyitotta azt. Időm sem volt megállítani őt, és úgy tűnt, hogy Edwardnak sem.

Színtisztán kirajzolódott Nessie arcán az érzései. Először mosolyogva bámult a hűtőben lévő csomagokra, majd szép fokozatosan átváltott döbbenetbe. A kezét a szája elé kapta, és először láttam az arcán a rettegést.

- Mi… Mi folyik itt? – kérdezte Nessie könnyes szemekkel a vért bámulva.

- Nessie… - szóltam, de Edward közbe vágott.

- Nessie, megmagyarázom.

Ám Nessie ügyet sem vetett Edwardra. Hol a hűtő tartalmát, hol engem figyelt. Azt hiszem, kezdett rájönni a dolog lényegére.

- Te… – kezdte Nessie rám nézve, de nem bírta folytatni.

- Tudok mindenről – bólintottam, befejezve a mondatát.

Edward nem szólt semmit, csak Nessie-t figyelte és a reakcióit. Nessie pedig egyszerűen kiakadt. Hebegett, habogott, miközben döbbenten engem bámult. Én nem szóltam semmit, csak a földet bámulva álltam, a konyhapultnak dőlve.

- De… Honnan? Mióta? – nyögte ki Nessie.

- Norah jó pár éve tud a létezésünkről – válaszolt Edward helyettem.

- Akkor… Ő az, akiről meséltél? – kérdezte Nessie rám mutatva.

- Igen – bólintott Edward.

Most már kíváncsian figyeltem őket, ugyanis arról én sem tudtam, hogy Nessie tud rólam. Természetesen az első kérdés, ami megfogalmazódott bennem az, az volt, hogy mit tud?

- Nessie-nek meséltem rólad, Norah – mondta Edward hozzám intézve a szavait.

Nem szóltam semmit, csak bólintottam, és félve Nessie-re pillantottam. Ám meglepetésemre Nessie teljesen nyugodtan figyelt engem. Nem látszott rajta semmiféle gyűlölet, vagy harag, ami elvárható lett volna.

- Akkor… Nincs több színészkedés? – kérdezte Nessie Edwardtól, mire Ő megrázta a fejét.

Nessie összetette a két kezét, mintha imádkozna, a mennyezetre emelte a tekintetét és boldogan elmosolyodott. Edwarddal ezt mindketten megmosolyogtuk, és innentől kezdve a kommunikáció hármunk között sokkal őszintébb, és felszabadultabb lett.

Nessie kíváncsian kérdezett a családjáról, Edward pedig türelmesen válaszolgatott a kérdéseire. Mosolyogva figyeltem őket, ám néhányszor megkeményedett az arcom, amikor Nessie az anyjáról, Belláról kérdezett. Próbáltam pontos figyelemmel kísérni a beszélgetésüket, és sikerült is. Meg tudtam, hogy az egész Cullen család jól van. Nem gyarapodtak, és nem is lettek kevesebben, ami azért boldogsággal töltött el.

Amikor sötétedni kezdett egyedül hagytam őket higiéniai okokra hivatkozva. Lezuhanyoztam, majd a hálószobában rendet tettem. Új ágyneműt húztam, ugyanis nem akartam, hogy Edward arra feküdjön rá, amin előző éjjel Matthew-val voltam. Később, mikor mindennel végeztem, beültem az ágyba. Derékig betakartam magam, és a falnak dőltem, miközben vártam Edwardot. Szerencsére nem kellett sokat várnom rá. Udvariasan bekopogott, majd bejött és félénken leült mellém.

- Beszélhetünk most már? – kérdeztem.

- Igen – bólintott Edward, majd kényelembe helyezte magát mellettem. – Mit szeretnél tudni? – kérdezte rám nézve, miközben az egyik karját a feje alá tette.

- Mindent. Az elejétől – válaszoltam határozottan és viszonoztam a tekintetét.

- Rendben – sóhajtott Edward, és elfordította a fejét. – Minden akkor kezdődött, amikor elhagytál…

******** NORAH RUHÁJA: