Reggel úgy pattantak ki a szemeim, mint az ágyúgolyó. Ahhoz képest, hogy valamikor hajnalba sikerült álomba ringatnom magam a bőgésemmel, elég könnyen tudtam kikelni az ágyból. Mint minden reggel az ágy mellettem üres volt, bár ezt már kezdtem megszokni.
Néhány szemdörzsölés és ásítás után lecsusszantam az ágyról, elvettem a komódra készített ruháimat, és a fürdőbe igyekeztem. Ám a fürdő nem volt üres, ahogy az lenni szokott, mivel Matthew állt a mosdó előtt egy szál alsónadrágban, fogkefével a szájában.
Néhány másodpercig lefagyva, meglepve bámultunk egymásra, aztán végül elnevettem magam. Azt hiszem, jól kezdődött a napom.
- Jó reggelt! – szóltam, majd megpusziltam Matthew vállát.
- Nehed ish – motyogta fogkefével a szájában, és mikor elnevettem magam újra, rám kacsintott.
- Ma megyünk Chicagóba! – énekeltem a hajamat dobálva.
Matthew bólogatni kezdett, majd köpött egy nagyot a csapba.
- Igen, tudom – felelte.
- Nem is örülsz? – kérdeztem komolyra véve a szót.
- Úristen, Chicagóba megyünk. Alig várom – affektált lányos hangon, miközben úgy tett a kezeivel, mintha a haját dobálná.
- Kapd be! – vigyorodtam el.
Most Matthew nevette el magát, miközben átkarolta a derekamat mindkét kezével és magához húzott. Halványan mosolyogva néztem bele a szemeibe, éreztem a friss, mentolos fogkrém illatú leheletét, ezért kicsit közelebb hajtoltam, hogy belélegezzem, amikor Matthew hirtelen az ajkait az enyéimhez nyomta szorosan. Azt hiszem, félre értette a szándékomat, de azért hagytam, hogy ajkai finoman kényeztesse az enyéimet. Végül egy cuppanással hajoltunk el egymástól.
- Igazából a leheleted akartam megszagolni, de mindegy – közöltem.
- Kösz – morogta, és eltolt magától sértődötten.
- Hé! – szóltam, és magamhoz húztam. – Ez nem azt jelenti, hogy nem esett jól a csók – suttogtam mosolyogva, és egy rövid csókot nyomtam a szájára.
- Ennek örülök – felelte, majd homlokon csókolt, és visszafordult a tükörhöz.
Egy ideig mosolyogva figyeltem, ahogy a tükörhöz közel hajolva nézegeti magát, de amikor kérdően rám nézett a tükörből csak nyelvet öltöttem szenvtelenül.
- Úgy látom, hogy ma reggel elemedbe vagy – közölte a fejét csóválva, miközben a szekrényből elővette a hajzselét.
Nem szóltam semmit, csak megvontam a vállam és lekaptam magamról a pizsamaként használt pulcsimat, és húztam volna le a rövid nadrágomat is, amikor Matthew elkezdett fulladozva köhögni a csap fölé hajolva.
- Úristen, Matthew, mi van? – ugrottam mellé, és elkezdtem fájdalommentesen ütögetni a hátát, miközben aggodalmasan a vörösödő arcát figyeltem.
- Jól vagyok – közölte fojtott hangon, miközben a levegőért kapkodott.
- Mi a bajod? – kérdeztem kissé ingerülten.
Matthew vigyorogva rázta a fejét, miközben rám mutogatott. Összevont szemöldökkel figyeltem, mire akar kilyukadni.
- Nem tesz jót a szívemnek, ha pillanatok alatt meztelenre vetkőzöl – közölte végig húzva kezét az oldalamon, miközben meztelen kebleimet nézte mosolyogva.
- Bocs – motyogtam fülig pirulva.
- Semmi gáz – felelte, majd megpuszilta az arcomat. – Azt hiszem, most megyek, és a szobában megcsinálom a hajam, mielőtt tényleg szívrohamot kapok – közölte vigyorogva, aztán felkapta a zselés tégelyt és kiment.
Vigyorogva megcsóváltam a fejem, majd tovább folytattam a vetkőzést, hogy utána felöltözhessek az aznapi ruhámba. Miután felöltöztem normálisan, és a tükör felé fordultam, hogy kezdjek valamit a hajammal, észrevettem, hogy eléggé sötéten öltöztem. Minden ruhadarabom fekete színben pompázott, kivéve a kék farmernadrágom. Próbáltam nem jelentőséget adni a borús külsőmnek, ám ez nehezen ment, mert a gondolataim újra Edward körül kezdtek járni.
A telefonomon mostanra csaknem egy millió nem fogadott hívás lehet, ami… Kíváncsian belenyúltam a zsebeimbe, körbe néztem magam körül és azt hiszem, eléggé le is sápadtam. Ugyanis a telefonomat a szobában hagytam, ahol Matthew volt.
Mindent otthagyva, még el sem készülve, kirohantam a fürdőszobából be a hálószobába. Riadtan néztem körbe. A telefonom még mindig az éjjeliszekrényen volt, Matthew pedig a tükör előtt állt, miközben összevont szemöldökkel a haját igazgatta.
- Mi van? – kérdezte, mikor észrevett.
- Semmi – motyogtam, és magamhoz vettem a telefonomat. – Csak ezért jöttem – közöltem, majd felmutattam a készüléket és visszasuhantam a fürdőbe.
Nagyokat lélegezve dőltem neki az ajtónak, miközben a sötét képernyőjű mobilt bámultam a kezemben. Vettem egy mély lélegzetet, majd feloldottam a telefonon a billentyűzárat. Kigúvadt szemekkel, döbbenten bámultam a képernyőt. Ugyanis több mint harminc nem fogadott hívásom volt Edwardtól. Megcsóváltam a fejem, és egy érintéssel kitöröltem a híváslistát. Ám volt még egy sms-em is, amit kíváncsian nyitottam meg.
Ezt meg kell beszélnünk, Norah. Kérlek, hívj, amint tudsz! E. – állt az üzenetben.
- Hagyj békén – morogtam az orrom alatt, majd kitöröltem az üzenetet és visszaállítottam a telefonomon a dallamos csengőhangot, aztán zsebre vágtam.
Beálltam a tükör elé és folytattam tovább a készülődésemet. A hajamat egy unalmas, szoros lófarokba gumiztam a tarkómon. Felkentem magamra egy egyszerű natúr sminket, aztán visszamentem Matthew-hoz, hogy lassan elindulhassunk a reptérre.
Szerencsére már minden kész volt az induláshoz, ezért csak felkaptuk Matthew sporttáskáját, és indultunk is le a taxihoz. Ugyanis Matthew már reggel hívott egyet, ami már a ház előtt állt. Bepattantunk az autóba, és elindultunk a reptér felé.
A reptéren minden jól ment, így percek múlva már a Chicago felé tartó járaton ültünk. Egymás mellett ültünk, egymás kezét fogva. Én ültem az ablaknál, ugyanis imádtam kibámulni a semmibe. Matthew pedig mellettem ült, miközben hüvelykujjával a kézfejemen körözött.
- Jövő héten el kell utaznom – közölte hirtelen.
- Tessék? – kérdeztem és felé fordultam.
- Jövő héten el kell utaznom – ismételte. – Mindössze pár napról van szó.
Kifejezéstelen ábrázattal néztem az arcába. Hirtelen jött ez az egész. Bár már megtanultam, hogy Matthew-nak időnként rövidebb-hosszabb időre el kell utaznia, de még az évek múltán sem tudtam megszokni. Nem akartam, hogy elmenjen. Főleg most, amikor a legnagyobb szükségem van rá, természetesen titokban.
- Miért kell elmenned? – kérdeztem.
- A főnököm nyitott egy újabb tánciskolát New Yorkban. Oda kell mennünk pár napra reklámozni a dolgot – magyarázta.
- Hány napra?
- Szerintem egy hét az egész, vagy kettő.
- Úristen! Az rettentően sok – kezdtem a hisztit.
- Norah – súgta, majd szabad kezével megfogta az arcom. – Ki fogod bírni, ígérem – mondta mélyen a szemembe nézve.
- És mi lesz velem nélküled? – kérdeztem halkan, miközben megfogtam az arcomon lévő kezét.
- Elleszel majd Nicky-vel, és Nessie-vel. Legalább összehaverkodtok a lánnyal – mosolygott.
- Ja – morogtam.
- Figyelj! – szólt komoly hangon, és mélyen a szemembe nézett. – Amint haza jövök, kiveszek egy hét szabadságot. Elutazunk pár napra, csak te meg én. Rendben?
- Rendben.
- Csak ne legyél ilyen nyomi, mert azt nem szeretem – gügyögte vékony hangon, és megcsipkedte az arcomat, ahogy a gyerekeknek szokták.
- Jó, csak hagyj! – nevettem, és elhúztam a kezét az arcomtól. – Olyan lökött tudsz lenni néha – mosolyogtam, miközben a kezét simogattam.
Felnéztem Matthew arcába, aki halvány mosollyal az arcán nézett rám. Olyan tekintettel nézett rám, hogy azt hittem, helyben elolvadok, mint egy fagyi a tűző napon. Viszonoztam a mosolyát, miközben mélyen egymás tekintetébe meredtünk.
- Norah – szólított lágy hangon, és megfogta a kezemet. – Ugye tudod, hogy mindennél jobban szeretlek?
- Igen, tudom – bólogattam.
- És ugye azt is tudod, hogy te vagy a leggyönyörűbb és legokosabb nő a világon? – folytatta tovább a bókáradatot.
- Matthew, csak nem meg akarod kérni a kezemet? – kérdeztem vigyorogva.
- Nem – nevette el magát. – Csak úgy mondtam – vonta meg a vállát, és hátra dőlt.
- Én is szeretlek – mondtam, miközben a kezét birizgáltam. – El sem tudod képzelni, mennyire szerelmes vagyok beléd.
Matthew nem válaszolt, csak mereven a kezemet bámulta, ahogy az ő kezét simogatom.
- Az érzés kölcsönös – sóhajtott.
- Ennek örülök – vigyorodtam el, és felnéztem rá.
Matthew csak vigyorogva megcsóválta a fejét, majd közel hajolt hozzám és megcsókolt. Belemosolyogtam a csókunkba, miközben ujjaimmal a hajába túrtam és közel húztam magamhoz.
- Norah – súgta két csók között -, egy repülőgépen vagyunk – közölte, majd óvatosan eltolt.
- Bocsi – pirultam el, miközben vettem néhány mély levegőt és megigazítottam magamon a felsőmet, ami egy kicsit felgyűrődött.
- Semmi gáz – rázta a fejét Matthew, és a hajába túrt. – Csak ilyenkor meg tudsz őrjíteni – közölte, és rám kacsintott.
Elnevettem magam, majd az út hátralévő részében csendbe ültünk egymás mellett, egymás kezét fogva.
A reptéren édesapám várt minket. Nem volt nehéz kiszúrni hatalmas termetét a tömegben, ezért viszonylag hamar ki tudtunk jutni a reptérről. Beültünk a hatalmas autóba, aztán besoroltunk a chicagói forgalomba.
Matthew-val hátul ültünk, míg apám vezetett és közben a hogylétünk felől érdeklődött. Matthew magabiztosan biztosította apámat arról, hogy jól meg vagyunk, majd a tánciskoláról kezdtek beszélgetni. Oldalra fordítottam a fejem és gyönyörködni kezdtem Chicago utcáiban.
Ahogy elhaladtunk néhány épület mellett, rám tört a deja vu érzés. Rengeteg helynek a története játszódott le lelki szemeim előtt. Elmosolyodtam az emlékeken, majd leeresztettem az ablakot, és behunyt szemekkel mélyen beszívtam Chicago ismerős levegőjét.
Egy érzés áradt szét a testemben, amit az otthonom okozott. Egészen feldobódtam ettől az érzéstől, ezért jóval nagyobb lelkesedéssel kezdtem beszélgetni édesapámmal. Nagyszerű volt őt látni, és hallani, ahogy arról beszél, hogy nagyon jól van mostanság anyámmal együtt.
- Azt mondta anyád, hogy ma vásárolni mentek – mondta Apu.
- Igen. Szeretnék egy fürdőruhát venni – feleltem.
- Ó, értem – bólintott. – Nehogy valami gagyi, ódivatú fürdőruhában illegesd magad! – szólt be pofátlanul, majd a visszapillantóba bámulva rám kacsintott.
Matthew felnevetett, mire én csak vigyorogva megcsóváltam a fejem rosszallóan.
- Miért baj az, ha jól akarok kinézni?
- Nem baj az – közölte Apu.
- Akkor ne szólj be!
- Bocs, hogy megszólaltam – felelte nevetve.
- Látom, Norah, haza jöttél – szólt közbe Matthew az előbbi beszélgetésre értve.
- Várjál, Matthew, délutánig. Akkor nézd meg az arcát, amikor már az egész család kiszívta a vérét – szólt Apu röhögve.
- Kíváncsi leszek – felelte Matthew, majd rám mosolygott.
Én csak elmosolyodtam és megvontam a vállam.
- Ja, amúgy van egy meglepetésem – szólt közbe Apu.
- Igen? – kaptam fel a fejem. – És mi? – hajoltam előre.
- Majd megtudod – vigyorodott el, majd hátra nyúlt az egyik kezével és megpaskolta az arcomat. – Örülni fogsz neki.
Mikor megérkeztünk a házunk elé, szó szerint kiugrottam a kocsiból. Meg sem várva Matthew-t és apámat, rohantam be a házba. Csodálkoztam, hogy nem buktam orra a magas sarkúmban, de ezt az örömöm számlájára írtam.
Kirángattam zsebemből a lakáskulcsot, és őrült módjára feltéptem az ajtót. Kis híján szívrohamot kaptam, amikor az ajtó előtt megláttam egy fehér amerikai staffordshire terrier fajtájú kutyát.
A földön ült, miközben engem nézett. Őszintén szólva kissé féltem tőle, hisz számomra egy idegen kutya volt. Féltem, hogy bármelyik pillanatban nekem ugorhat.
- Hát ő a meglepetés – szólalt meg a hátam mögött Apu, majd arrébb tolt és belépett a házba. – Szia, kincsecském! – szólt mézes-mázos hangon, mire a kutya felállt, és szó szerint apám nyakába ugrott.
Meglepve néztem apámat, ahogy hagyta, hogy a kutya végig nyalja az arcát, majd nyüszíteni kezdjen. Apu pedig úgy örült neki, mintha a saját gyermeke lenne.
- Ki ő? – kérdeztem, mikor felébredtem a döbbenetből, és leguggoltam apám mellé.
- Ő az új kutyánk – felelte Apu, és megvakarta a kutya fejét, aki újra arcon nyalta őt.
Az előző kutyáink sajnos már eléggé öregek voltak, ezért pár évvel ezelőtt elhunytak.
- Mióta van új kutyátok? – kérdeztem.
- Nyár óta. Az utcán találtam, és haza hoztam – felelte a vállát megvonva.
- De hát neki van saját gazdája.
- Anyáddal raktunk ki felhívásokat, meg mindent, de senki nem jött érte.
- De aranyos kutya – érkezett meg Matthew, és rögtön elkezdte simogatni a kutya fejét. – Hogy hívják?
- Bridget – felelte Apu büszkén vigyorogva.
- Bridget?! – hüledeztem. – A lehető legrondább nevet adtátok neki – fintorodtam el.
- Mert? – kérdezte Matthew.
- Mert Norah gyűlöli ezt a nevet – forgatta meg Apu a szemeit cinikusan. – Pedig eredetileg ez lett volna a neve.
- Mert olyan kemény név. Nekem nem tetszik – szóltam közbe.
- A francokat kemény! – szólt rám Apu. – Csak anyád ezt a baromságot nevelte beléd.
Matthew felnevetett, és megcsóválta a fejét.
- Pedig szép név – mondta Matthew. – Lehetne ez a gyerekünk neve – kacsintott rám.
- Biztos, hogy nem – ráztam meg a fejem.
- Gyereketek lesz?! – kérdezte Apa döbbenten, szinte kiabálva.
- Nem lesz gyerekünk, nyugi – közöltem nyugodtan. – Csak Matthew szeret evvel viccelni – morogtam.
- Értem – bólintott Apu. – Matthew, vidd fel a táskád Norah szobájába!
- Oké – felelte Matthew, majd felkapta a táskáját, megsimogatta a kutya fejét, és elindult a lépcsőn.
- És nyisd is ki az ablakot, kérlek! – szóltam utána.
Matthew csak felmutatta a hüvelykujját, és eltűnt a lépcsőfordulóban. Halványan mosolyogva rosszallóan megcsóváltam a fejem, majd elkezdtem simogatni a kutya, vagyis Bridget fejét.
- Tegnap vettem sütit a cukrászdában – közölte Apu. – Kérsz?
- Aha – bólintottam, majd bementünk a konyhába.
Apu kivett a hűtőből egy tányérkát, amin két szelet süti volt. Lerakta az étkező asztalra, aztán elővett az egyik fiókból egy villát, és intett, hogy üljek le. Úgyis tettem, elvettem apámtól a villát, és neki láttam elpusztítani a tányéron lévő sütiket.
- Hogy vagy? – kérdezte hirtelen Apu, majd gyengéden kivette a kezemből a villát, és belevágott a süteménybe.
- Jól – feleltem, majd végig néztem, ahogy bekap egy falat süteményt, és visszavettem tőle a villát. – És ti, hogy vagytok?
- Megvagyunk – mondta Apu. – Mostanában elég sokat fáj a derekam, de amúgy minden rendben.
- Mitől fáj a derekad?
- Öregszem, drágám, öregszem. Vén róka vagyok már – nevetett Apu.
- Ne mondj ilyet! – vontam össze a szemöldököm. – Nem vagy öreg, nagyon is jól tartod magad. Tisztára, mintha még mindig húsz éves lennél.
- Jó is lenne húsz évesnek lenni – révedezett Apu. – Sok mindent máshogy csináltam volna.
- Például most nem huszonhat éves lennék, hanem csak húsz – szóltam.
- Nem, avval nincs semmi gond, hogy húsz évesen lettem apuka – mosolygott rám Apu. – Csupán máshogy neveltelek volna, másmilyen környezetben. Sosem bocsátom meg magamnak, hogy hagytalak szenvedni – mondta halkan, majd gyengéden megfogta a kezem.
Tudtam, mire céloz. Tudtam, hogy Davidről beszél. És ez szörnyen fájt nekem. Szörnyű volt hallani tőle, hogy ő ugyanúgy szenvedett, mint ahogy én. Éreztem, ahogy a torkomban egy gombóc nevű torokszorító izé kezdi megtölteni a szemeimet könnyel.
- Mesélj a kutyáról! – tereltem a témát, miközben mély levegőket vettem. Próbáltam visszatartani a bőgést.
- Ő az én fogadott lányom – szólt Apu, majd megsimogatta a kutya fejét, aki a beszélgetésünk alatt leült apám mellé. – Öreg már, de amúgy jó kutya.
- Szép kutya, de nagyon ronda neve van.
- Hagyjuk már a nevét, Norah! – fakadt ki Apu.
- Jó, bocs – vigyorodtam el.
Matthew lejött a konyhába, és azonnal elvette tőlem a sütiket, amiket ő egyedül evett meg. Időközben megérkezett édesanyám is, akivel úgy örültünk egymásnak, mintha évek óta nem találkoztunk volna. Őszintén szólva úgy is éreztem ezt a pár hetet, amíg nem láttam őket. Nagyszerű volt a szüleimmel egy légtérben lenni, és érezni a szeretetüket.
Pár órával később
Chicago egyik bevásárlóközpontjában nézelődtünk az anyukámmal, Samatha-val. Egymásba karolva sétálgattunk, miközben érdeklődve figyeltük a kirakatokat a megfelelő fürdőruhát keresve. Eddig sajnos nem találtunk egyet se.
- Na, és mi a helyzet veled és Matthew-val? – kérdezte Anya.
- Minden rendben. Tök jól meg vagyunk, bár most egy ideig nem lesz otthon – húztam el a számat bánatosan.
- Hogyhogy?
- El kell utaznia a munka miatt.
- És addig te mit csinálsz? – kérdezte kíváncsian, közben behúzott az egyik üzletbe.
- Fogalmam sincs – vontam meg a vállam, és elkezdtem nézegetni a kirakott fürdőruhákat. – Valószínűleg Nicky-vel elfoglalom magam, vagy Nessie-vel.
- Ki az a Nessie?
- Az a lány, aki most költözött hozzám.
- Ja, igen, emlékszem. Na, és ő milyen? – kérdezte.
Felsóhajtottam. Újra eszembe jutottak a bizonyítékok, és Edward hívása.
- Jó fej – feleltem egyhangúan.
- És? – kérdezte elhúzva a szót.
- Mi és? – vontam össze a szemöldököm, anyám felé fordulva.
- Hát mi van vele? Jóban vagytok, meg ilyenek?
- Persze – bólintottam, és hamiskásan elmosolyodtam. – Bírom a lányt, nagyon kedves. Sok vizet nem zavar, szóval duplán jó fej – kacsintottam egyet Samantha-ra.
- Hogy is hívják?
- Nessie.
- Mi a rendes neve?
- Renesmee Cullen – válaszoltam.
- Olyan ismerős a vezetékneve – nézett rám Anya gondolkozóan.
- Persze, hogy az, hisz a forksi pasim neve ez volt – közöltem unottan.
- Jaj, tényleg! Edwardnak hívták, és emlékszem, hogy nagyon helyes fiú volt – magyarázta anyám. – Apád nagyon kedvelte őt.
- Anya, hanyagolhatnánk ezt a témát?
- Persze, de… neked nem furcsa, hogy egyforma a nevük?
Nagyszerű, gondoltam, neki is feltűnt. Nem válaszoltam semmit, csak bénán megvontam a vállam, mintha nem érdekelne. Holott szinte belesajdult a fejem is ebbe a gondolatba.
- Norah, neked tényleg nem különös ez az egész? – kérdezte anyám a komolyan, és közel lépett hozzám. Tudtam, hogy most a színtiszta igazságot várja el tőlem, amit még kimondani is borzalmas volt számomra.
- De – motyogtam.
- Mi ez az egész? Mi történt?
- Semmi, ne aggódj – legyintettem hazug mosollyal az arcomon. – Szerintem ez a fürdőruha jó lesz – tartottam magam elé az említett fürdőruhát, csakhogy terelni tudjam a témát.
- Tényleg jó – felelte, közben rá se nézett a ruhára.
- Akkor megveszem – vigyorogtam, majd elsuhantam a kasszához, hogy kifizethessem.
- Norah, mi történt? Mondd el! – nyaggatott Samantha, miután elhagytuk az üzletet, és a kijárat felé bandukoltunk.
- Jó – csattantam föl, és amíg ki nem értünk a parkolóba és be nem ültünk az autóba, addig töviről-hegyire elhadartam anyámnak a dolgokat Nessie-vel kapcsolatban. Természetesen kicenzúrázva a nagyon durva dolgokat, mint például a rémálmomat.
Samantha természetesen totál kiakadt, ahogy az várható volt. Megkaptam a fejmosást, miszerint egy idióta vagyok, hogy oda költöztettem Nessie-t meg minden. Csendesen hallgattam a kioktatását, és közben néhányszor kijavítottam őt, ha túlment a célon. Ám a végére anyám biztosított arról, hogy mint mindenben ebben a balhéban is mellettem áll, és bármi is történik – jobban mondva, bármit is teszek – ő ugyanúgy szeretni fog, és segít, ha szükségem van rá. Ez valamennyire megnyugtatott, hogy tudtam, van számomra egy hely, ahová bármikor visszatérhetek fejet szellőztetni.
BRIDGET, A KUTYA:
NORAH SZÜLEI:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése