13. ELUTASÍTVA

Sziasztok!

Újra vasárnap van, ami új részt jelent. :) Köszönöm az előző részhez írt kommentet. Viszont elszomorít, hogy csak egy kommentárt kaptam. :( Arra szeretnélek titeket kérni, hogy valamilyen úton-módon (chat, komment) jelezzétek nekem, hogy itt vagytok, olvastok meg minden. Mert sajnos lövésem sincs arról, hogy hányan is jártok ide. :/ Úgyhogy jelezzetek, ha elolvastátok a részt, kérlek titeket! :) Jó olvasást! ;)

Jócskán éjfél felé járt az idő, amikor elindultunk hazafelé a pizzériából. Több mint három órán keresztül üldögéltünk, miközben Edward az elmúlt hat évről mesélt. Megtudtam, hogy Nessie és Jacob – a vérfarkas fiú, aki egykor Bellába volt szerelmes – egy pár, ugyanis bevésődtek. Nessie pár perces lehetett, amikor megtörtént köztük a varázslat. Jacob pedig az óta is úgy védi Nessie-t, mint a világ legértékesebb kincsét. Emellett megtudtam azt is, hogy Nessie igazából alig múlt hét éves. Ezen természetesen totál ledöbbentem, hisz lehetetlen, hogy egy majdnem tizenkilenc éves testben egy hét éves kislány éljen. De Edward szakszerűen elmagyarázott minden, én pedig megértettem mindent ezzel kapcsolatban. Ám sajnálatomra – vagy nem – semmit sem tudtam meg Belláról, és az Edwarddal való kapcsolatáról. Edward erről mélyen hallgatott, én pedig nem is mertem szóba hozni. Úgyhogy néma csendben hallgattam Edwardot, ahogy éppen azt ecsetelte, hogy Bella milyen nagyszerű anya, és hogy Rosalie mennyire a szívén viseli Nessie sorsát. Összességében a három óra alatt mindent megtudtam azokról az időkről, amikor nem voltam már a Cullen család életében. Ahogy Edward mesélt a többiekről, rájöttem, hogy semmi sem változott. Emmett és Jasper még mindig vicces kedvűek, habár Jaspert még mindig kínozza az égető szomjúság. Alice-ről is megtudtam, hogy még mindig divatmániás Rosalie-val együtt. Emellett megtudtam azt is, hogy Carlisle már nem dolgozik a forksi kórházban, ugyanis állítólag kezdett feltűnni az ott dolgozóknak, hogy Carlisle nem öregszik, hogy semmit sem változik. Esme-ről pedig kiderült, hogy a lehető legboldogabb, hisz végre igazi, emberi nagymamaként viselkedhet Nessie miatt. Állítólag meg tanult főzni és sütni is, emellett úgy óvja Nessie-t, mintha a saját gyermeke lenne. Később, már a lakásban voltunk, azon belül a hálószobámban. Edwarddal az ágyon feküdtünk, egymás mellett. Edward nevetgélve arról mesélt, hogy Rosalie miféle beszólásokat intéz Jacob felé az utálata miatt, amin Emmett és Jasper olyan jókat kacarászik, hogy még a ház fala is beleremeg olykor. Elmondta, hogy a rezervátumi farkasokkal is nagyszerű a kapcsolatuk. Mindössze azért, mert Jacob, az alfa, szerelmes Nessie-be. Nekik pedig engedelmeskedniük kell, hiába akarnak ellen állni. - Pedig legszívesebben átharapnák a torkunkat – közölte Edward vigyorogva. Mindent egybe vetve a-tól z-ig mindent megtudtam. És így, hogy most már tisztában voltam Edward életéről, kezdett megszűnni a tüdőmben lakozó üresség. Már tegnap óta éreztem, hogy kezdi megtölteni a varázslat, amit Edward egyszerűen csak végzetnek nevez. Már fel sem tűnt, hogy hat évig nem találkoztam Edwarddal, és nem hallottam azokról az emberekről, akik egykor a barátaim, a második családom voltak. Úgy éreztem, mint aki egyetlen percet sem veszített. Mert minden egyes elvesztett pillanatot visszakaptam Edward emlékeiből. Aztán egyszer, fogalmam sincs hány perc vagy óra után, Edward befejezte a beszédet. Sötét volt a szobában, csak a londoni éjszaka fényei világítottak be halványan az amúgy teljesen sötét szobát. Hallottam, hogy Edward milyen nyugodtan lélegzik, és azt is hallottam, hogy a szívem milyen vadul dobog Edward látványa miatt. Egyszerűen nem tudtam betelni vele. - Késő van már – törte meg a csendet Edward, majd rám nézett. – Ideje aludnod. - Nem vagyok álmos – feleltem, miközben nyújtózkodni kezdtem az ágyon. – Mesélj még! - Itt leszek egy ideig. Van időnk megbeszélni a múltat – felelte, majd felállt az ágyról, és az ajtó felé indult. – Szép álmokat, Norah! – mondta a fejét oldalra fordítva, a válla mögül. - Edward! – szóltam utána. Edward felém fordult, miközben kezébe vette az ajtó kilincsét. - Itt is maradhatsz – mondtam, miközben megsimogattam a mellettem lévő helyet, ahol egykor ő feküdt. Rezzenéstelen arccal figyelte a köröző kezemet, miközben úgy tűnt, mintha tépelődne a dolgon. Majd nagyot sóhajtott, és felnézett rám. - Neked aludnod kell – közölte halkan. – És azt hiszem, nem ez a megfelelő pillanat arra, hogy együtt aludjunk – mondta, majd meg sem várva a válaszomat, kiment a szobából maga után becsukva az ajtót. Felhúzott szemöldökkel figyeltem a már bezárult ajtót, miközben a szavai folyamatosan a fejemben szóltak. Valamilyen szinten rosszul esett az elutasítása, hisz nem akartam tőle semmi rosszat. Legalábbis olyat nem, amit ő nem akart volna. Végül nem tudom hány perc gondolkodás után egyetértettem Edwarddal. Igaza volt, hisz évekig nem láttuk egymást. Nem várhattam el tőle azt, hogy az első adandó alkalommal az ágyamba másszon és magáévá tegyen. Holott úgy vágytam erre, mint még soha, de a józan eszem azt diktálta, hogy elég időnk van ahhoz, hogy megtörténjen mindez. Megértettem, hogy Edward nem akarja elsietni a dolgokat, én pedig elhatároztam, hogy addig várok rá, ameddig ő szeretné. Vagy ameddig bírom, bár az biztosan nem lesz hosszú idő.

Reggel égető napsütésre ébredtem. Hiába forgolódtam, húztam a fejemre a takarót, sehogy sem tudtam kivédeni a nap idegesítő sugarait. Ezért hát bosszúsan lerántottam magamról a takarót, és átkoztam az időjárást, amiért pont november közepén süt a nap. Bezzeg, amikor jó időnek kéne lenni, akkor meg úgy esik az eső mintha locsolócsőből ömlene. A szemeimet dörzsölgetve kitrappoltam a konyhába, ahonnan Nessie nevetése csengett. Nessie az egyik széken ült frissen és üdén felöltözve, miközben egy bögrét szorongatott az egyik kezében. Edward pedig vele szemben állt a konyhapultnak dőlve, miközben mosolyogva a fejét csóválta. - Jó reggelt! – törtem meg a csendet, mire mind a ketten felém kapták a fejüket. - Jó reggelt, Norah! – mosolygott rám Nessie kedvesen, majd belekortyolt a bögréjébe. Edward viszont nem szólt semmit. Az arcáról lefagyott a mosoly, és kifejezéstelen arccal nézett engem. Halványan rámosolyogtam, majd lábujjhegyen mellé sétáltam, és a karjaimat összefűzve mellé álltam, miközben a karom hozzá ért. - Hogy aludtál? – kérdezte Edward rám sem nézve. - Jól – motyogtam. - Akkor elmehetek? – kérdezte Nessie türelmetlenül Edwardra nézve. - El – sóhajtotta Edward. – De csak akkor, ha megígéred, hogy nagyon vigyázol magadra – mondta Edward szigorú apa módjára, amitől nekem még a hátamon is felállt a szőr. - Megígérem – közölte Nessie szemét forgatva. - És nem fogadsz el senkitől semmit! Se italt, se ételt. Főleg nem gyógyszert – mondta tovább Edward. – Még csak az kell nekem, hogy az éjjel kórházba kelljen vinni – motyogta az orra alatt. - Nem fogok semmit se csinálni, nyugi – mondta Nessie nyugtatóan. – Nagylány vagyok már. - Azt meghiszem – forgatta a szemét Edward epésen. - Miről is van szó? – kérdeztem összezavarodva. - El akarok menni bulizni az osztálytársaimmal – válaszolt Nessie. – Apa pedig alig akar elengedni. Azt hiszi, hogy bajom eshet. - Nessie, értsd meg, hogy veszélyes az éjszaka – fakadt ki Edward. - Nálam semmi sem veszélyesebb – felelte Nessie higgadtan. – Apa, egy mozdulatomba kerül és simán kitöröm még a világ legerősebb ember nyakát is – magyarázta. – Nyugodj meg, lélegezz mélyeket! Tudod, szúú-szááá! Edward csak haragosan felhorkant a szenvtelen beszólásra. Én pedig az ajkamba harapva próbáltam visszatartani röhögést, amit Nessie beszéde váltott ki belőlem. Nessie tisztára úgy viselkedett, mint én egykor a saját apámmal. Így, kívülről nézve, eléggé mulatságosnak tűnt. Pedig tudtam, hogy Nessie szinte halálra fagy a félelemtől Edward haragja miatt. - Jó, mehetsz – nyögte ki végül Edward, mire Nessie arcán azonnal felragyogott a győztes vigyor. – Egy feltétellel – mutatta fel a mutató ujját, Nessie arcáról pedig azonnal lefagyott a mosoly. – Holnap reggel, tízre itt akarlak látni. Nem késhetsz egy percet sem, különben életed végéig szobafogságra ítéllek. - Rendben – bólintott Nessie egyetértően. - Ne részegedj le, és ne fogadj el semmilyen kedélyjavító szert. Mert ha igen, én esküszöm, kislányom, hogy a te nyakadat is kitekerem, és azét is, akitől kaptad. - Nyugi, Apa, nem fogok rosszalkodni – esküdözött Nessie. - Most pedig indulj, mielőtt meg gondolom magam – szólt végül Edward a karóráját nézegetve. Nessie elvigyorodott, majd felpattant és kirohant a konyhából egyenesen a saját szobájába. Mosolyogva néztem utána, majd még nagyobb vigyorral az arcomon Edward felé fordultam. - Nagyon jól játszod a szigorú apát – szóltam, majd elé álltam és átkaroltam a derekát. - Nem játszom – felelte Edward rám nézve, komolyan. – Te el sem tudod képzelni, hogy milyen borzasztó a tudat, hogy baja eshet. - De nem fog, Edward. Nessie épen és egészségesen haza fog jönni holnap. - Lehet, hogy most nem fog baja esni. De mi van, ha később igen? Mi van, ha én nem tudok mellette lenni, hogy megvédjem? Mi van, ha… - Edward! – szakítottam félbe, és a két kezembe vettem az arcát mélyen a szemébe nézve. – Nessie már nagylány, meg tudja magát védeni. Szuperképességei vannak, semmi sem árthat neki – magyaráztam. – Nem védheted meg mindentől! - Bár megtehetném. - De nem teszed! Ha nem akarod, hogy Nessie élete végéig gyűlöljön téged, akkor engedd el és próbáld meg felnőttként kezelni őt. - Sikerülni fog? - Lehet – bólintottam. – Miután az én apám is felnőttként kezdett kezelni sokkal jobb lett a kapcsolatunk – közöltem. – Nem azt mondom, hogy engedj meg neki mindent. Csak próbáld meg az ő szemével látni egy kicsit a világot, kérlek! - Megpróbálom – felelte Edward. - Nagyszerű! – vigyorodtam el. – És most kérek egy csókot, de gyorsan! – suttogtam, majd közel hajoltam hozzá lehunyt szemekkel. Ekkor azonban valami furcsaság történt. Ahelyett, hogy Edward viszonozta volna a csókomat, ellökött magától durván. Fenekem az asztalnak ütközött, a kezeim a levegőben maradtak, amelyek azt jelezték, hogy ezelőtt Edward arcán pihentek. A pulzusom az ijedtségtől az egekbe szökött, a testem megfagyott a meglepettségtől. Edward pedig előttem állt. Kezeivel a konyhapultnak támaszkodott, miközben a feje lehajolva lógott a csempét bámulva. Szívesen megkérdeztem volna tőle, hogy mi történt most, de nem mertem. A nyakamat tettem volna arra, hogy Edward szándékosan lökött el magától. De miért? Nem szóltam semmit, csak vettem egy mély lélegzetet, majd egyedül hagyva Edwardot a szobámba mentem átöltözni.

Pár órával később

Nessie már rég elment, Edwarddal pedig épp a konyhában voltunk. Edward Nessie távozása után elhatározta, hogy szeretne neki főzni valamit holnapra. Ugyanis biztos volt benne, hogy Nessie másnapos szervezetének jót fog tenni egy kis táplálék. Szóval a konyhában voltunk egymással szemben ülve, miközben azon morfondíroztunk, hogy milyen ételt készítsünk Nessie-nek. Azonban én nem ezen gondolkodtam Edwarddal ellentétben, hanem teljesen máson. A reggeli kis afféron rágódtam, ami valahogy nem hagyott nyugodni. Borzasztóan fájt az önbecsülésemnek, hogy Edward csak úgy ellökött magától. - Mit szólnál a milánóihoz? – kérdezte Edward. - Tessék? – kaptam fel a fejem, ugyanis eléggé elkalandoztam. - Milánói – felelte Edward. – Az jó lesz? - Nessie szereti? - Igen – bólintott Edward, majd felállt. – Kell valami hozzávaló, ami hiányzik? Mert akkor lerohanok gyorsan a közértbe. - Nem kell – ráztam a fejem. - Akkor elkezdhetjük? – kérdezte Edward türelmetlenül, miután én nem mozdultam. - Persze – pattantam föl. Csendesen elővettem néhány szem hagymát az egyik alsó fiókból, majd kihúztam a helyéről a szemetes kukát és egy kést a kezembe véve elkezdtem hámozni a hagymát. Természetesen a szemeim azonnal megteltek könnyel a hagyma csípős illata miatt. - Segíthetek? – kérdezte Edward halkan. - Tessék? – néztem föl rám szipogva. - Add ide! – szólt, majd kivette a kezemből a kést és a hagymát. - Kösz – motyogtam, miközben megpróbáltam megtörölni úgy a szememet, hogy ne kenjem el a szemfestékemet, mint tegnap. Edward csak halványan rám mosolygott, majd a kuka fölé hajolva profi módjára elkezdte hámozni a hagyma hátralévő részét. Velem ellentétben ő könnyek és átkozódás nélkül is meg tudta tenni ezt. Most az egyszer szívesen lettem volna vámpír.

Egy héttel később

Úgy képzeltem el Edwarddal az újból elkezdett kapcsolatunkat, mint egy földöntúli csodát. Azt gondoltam, hogy olyan szerelmesek leszünk egymásba, mint még soha. Azt terveztem, hogy egész nap együtt leszünk, és úgy turbékolunk, mint két kismadár. Hogy közelebb kerülünk egymáshoz, és minden a lehető legnagyobb rendben lesz. De a dolgok valahogy nem így alakultak. Nemhogy közelebb, távolabb kerültünk egymástól. Az alig egy hetes kapcsolatunk olyan semleges és kihűlt volt, amilyet még soha nem láttam és nem is tapasztaltam. Edward pedig olyan rideg és távolságtartó volt velem, mint még soha. Így, egy hét múlva rájöttem, hogy Edward igazából az első perctől fogva kimért volt velem szemben, csak nem vettem észre. Mert hiába vallott szerelmet, úgy viselkedett velem, mint egy idegen. Nagyon csendes volt és elutasító. Én pedig hiába próbáltam a kedvébe járni, nem változott semmi. Megpróbáltam minden telhetőt; nem sokat takaró ruhákat viseltem, megjegyzéseket tettem neki, oda bújtam hozzá, mint egy pici cica, de semmi reakció Edward részéről. Azon kívül, hogy valamilyen ürüggyel mindig eltolt magától, nem történt soha semmi. Holtbiztos voltam benne, hogy Edward szeret engem (legalábbis ezt akartam hinni), de valahogy nem úgy tűnt. Hiába voltunk együtt több mint egy hete semmi sem történt köztünk. Még egy nyamvadt csók sem csattant el, az ölelések is pedig csak az én részemről voltak igazak. Edward mindig olyan kedvetlenül ölelt át, mintha valamilyen életveszélyes vírust hordoznék magamban. Pár napja megfordult a fejemben az is, hogy hiba volt újra összejönnünk. Ahogy visszagondoltam az elmúlt napokra, elgondolkoztam azon, hogy ez a végzet féle dolog csak nyűg Edward nyakán, hogy igazából nem is akar engem. Persze az is eszembe jutott, hogy Edward lehet, hogy így áll rajtam bosszút. Azt gondoltam, hogy Edward így akarja megbosszulni azt, hogy elhagytam őt hat évvel ezelőtt, hogy kihasznál. Előző nap minden félelem nélkül, viccesen meg is kérdeztem ezt tőle, mire ő halál komolyan ezt mondta: - Sosem használnálak ki, Norah. Ez eszedbe se jusson! Persze meg is sértődött egy kicsit, amiért ezt feltételeztem róla, de pár óra nyaggatás és ölelgetés után végül megbocsátott. Ám ettől függetlenül nem történt semmi köztünk, és nem is változott Edward viselkedése, sajnálatomra. Végül már nem próbálkoztam, már nem is érdekelt a dolog. Csak savanyú képpel sodródtam az árral, abban bízva, hogy egyszer minden jóra fog fordulni valamikor.

Fejemet Edward ölébe hajtva feküdtem a kanapén, miközben egy nagyon régi romantikus filmet néztünk. Edward egyik kezével a karfára könyököl, míg a másik keze a karomon pihent, miközben Ő figyelmesen nézte a filmet. Én pedig csak úgy csináltam, mint aki nézi. Igazából Edward viselkedésén gondolkoztam és azon, hogyan tudnék ezen változtatni. Egyértelmű volt, hogy csakis beszélgetéssel tudok változtatni a dolgon. A kérdés már csak az volt, hogy ettől jobb vagy rosszabb lesz-e a kapcsolatunk. - Jó film volt – szólt Edward, mikor vége lett a filmnek. – Neked tetszett? – nézett le rám, és gyengéden megsimogatta az arcomat. - Aha – nyögtem, majd felültem és kinyújtottam elgémberedett végtagjaimat. Edward rám mosolygott, és felállt és kivette a lejátszóból a lemezt, majd átkapcsolta a tévét egy zenecsatornára. Kíváncsian figyelte az éppen játszó videó klipet, míg én őt néztem. Tudtam, hogy ez az egyik lehető legjobb pillanat arra, hogy beszélgessek Edwarddal. Azt is tudtam, hogy Nessie csak másnap reggel jön haza, így volt időnk Edwarddal megbeszélni a kapcsolatunk problémáit. Nagy levegőt vettem, majd közelebb csusszantam a hozzá. Félig felé fordultam, majd egyik kezemmel gyengéden végig simítottam a hátán. Edward részéről természetesen semmi reakció, úgyhogy közel hajoltam hozzá. Óvatosan megfogtam az állát, magam felé fordítottam az arcát. Közel hajoltam az arcához, és már csak pár centi választotta el az ajkainkat, amikor Edward elhúzta a fejét hirtelen. - Most ne, Norah – mondta elhalkultan, majd gyengéden lehúzta álláról a kezemet, és újra a tévé elé fordult. Az állam a padlót súrolta szinte. Úgy nézhettem ki külső szemmel, mint azok a mesefigurák a rajzfilmekben, amikor teljesen ledöbbennek. Az arcom égett az újabb elutasítástól, a torkomban fojtogató gombóc kezdett növekedni. Nem igaz, hogy nem akar engem! Dühösen fújtattam egyet, majd szó nélkül felálltam és kimentem a konyhába. Ott egy tiszta pohárba öntöttem magamnak egy kis vizet, majd lassan kortyolgatni kezdtem, hogy némiképp meg tudjak nyugodni. Közben próbáltam visszatartani a sírást, ami erőszakosan a torkomat fojtogatta. Kiittam az utolsó cseppet is a pohárból, majd beraktam a mosogatóba és megfordultam. Meglepetésemre Edward a konyhaajtóban állt az ajtófélfának dőlve, miközben engem nézett. - Megijesztettél – közöltem vele. - Ne haragudj! – felelte, és éreztem a hangjában, hogy egyáltalán nem gondolja komolyan. Hümmögtem egyet, majd megindultam Edward felé, hogy visszamehessek a nappaliba tévét nézni. Ám Edward megállított a karomat megragadva, mikor el akartam menni mellette újra szó nélkül. - Eressz el! – szóltam rá határozottan. - Nem – közölte. – Amíg el nem mondod, hogy mi a bajod. - Nincs semmi bajom – válaszoltam, majd magabiztosan lerántottam magamról erős karját. Előbbi tervem szerint nem a nappaliba, hanem egyenesen a hálószobába indult. Edward pedig követett, egészen a szobáig. Amikor beléptünk a félhomályban úszó helységbe Edward megállt az ajtó előtt, miközben engem figyelt, ahogy leültem az ágyra. - Mit szeretnél? – kérdeztem cseppet sem kedvesen. - Tudni szeretném, hogy miért vagy ilyen – felelte, és még hozzá tette sietősen: - Ne merj hazudni! Tudom, hogy van valami bajod. - Nem akarok róla beszélni – vontam meg a vállam, és elfordítottam a fejem, hogy még véletlenül se találkozzon a tekintetünk. - A barátod vagyok, Norah – szólt erélyesen. Kis híján felröhögtem a szövegén, de sikerült visszatartanom. Ahogy észrevettem Edward ebből semmit sem vett észre. Megindult felém, és leült mellém az ágyra felém fordulva. - Tényleg tudni akarod? – kérdeztem komolyan, magam elé bámulva. - Igen – felelte lágyan Edward. - Neked mi a bajod? – kérdeztem rá nézve. – Olyan gonosz vagy velem. - Ezt hogy érted? – kérdezte összevont szemöldökkel. - Olyan rideg vagy velem. Úgy viselkedsz, mintha idegenek lennénk. Nem akarsz megölelni, sem megcsókolni. Semmit sem akarsz tőlem – hadartam. – Olyan… Olyan mintha csak kötelességből lennél velem. Mintha beletörődtél volna a végzetedbe, mintha nem is érdekelnélek. - Zöldségeket beszélsz, Norah – mosolygott, de tudtam, hogy nem őszinte. Láttam a szemében, hogy tudja, miről zagyválok neki. - Akkor miért vagy ilyen? – kérdeztem meggyötört hangon. Edward nem válaszolt, még a tekintetét és elfordította rólam, mintha fájna neki engem néznie. Mereven bámulta a talpunk alatt heverő barna szőnyeget. Lélegzetvisszafojtva figyeltem őt, és próbáltam felkészülni lelkiekben a lehető legrosszabbra. - A fájdalom a hat év alatt olyannyira a részemmé vált, hogy azt hittem szánalmas életem végéig fog tartani – suttogta. – De amióta itt vagyok, érzek valami mást. Valami ijesztőt és szokatlan. - Mit? – kérdeztem szintén suttogva. Edward végre rám nézett, és elnézően rám mosolygott. Egyik kezével óvatosan és lassan végig simított az arcomon, mire a fejem önkéntelenül a jéghideg kéz irányába fordult. - Norah – szólított. – Sokkal értékesebb vagy számomra, mint a világ összes kincse együtt véve. Amióta újra találkoztunk az én kis szánalmas életem vett egy gyökeres fordulatot. Rettegek attól, hogy elveszíthetlek, hisz még vissza se kaptalak. - Akkor sem értem, miért vagy ilyen – húztam a számat. - Hát nem érted? – mosolyodott el fáradtan, majd rettentő gyorsan elém guggolt és két kezébe vette az arcomat, mélyen a szemembe nézve. – Akarlak téged, mindennél jobban. De csak úgy, hogy ha teljesen az enyém vagy. - Most Matthew-ra gondolsz? – kérdeztem vékony hangon. - Igen – bólintott Edward. – Elmondhatatlanul fájdalmas a tudat, hogy ennek az embernek adtad a szíved. - Ez nem igaz! – kiáltottam fel kétségbeesetten. – Tied a szívem, Edward. Csakis a tiéd. - De ő ettől még azt hiszi, hogy az övé – felelte, majd felsóhajtott. – Norah, én már kinőttem a titkolózásból. Vagy az enyém vagy, vagy sem. A döntés a te kezedben van. - Azt kéred tőlem, hogy szakítsak Matthew-val? – kérdeztem döbbenten. Edward bólintott, engem pedig elkapott a rosszullét. Érthető kérés volt ez tőle, mégis olyan nehezen megoldható. Fordított esetben én is elvártam volna Edwardtól ezt, de így, most teljesen más volt. Hisz Edward azt kérte tőlem, hogy szakadjak el az embervilágtól, hogy vele együtt élhessek az ő világában. Borzasztóan nehéz döntés volt.

*********

NORAH RUHÁJA:

12. VÉGZET

Sziasztok!

Bocsánat, amiért késtem a résszel, de az a helyzet, hogy szombaton egyszerűen megszűnt az internet számomra. :/ Ma tudták visszakapcsolni, úgyhogy jöttem is az új résszel. :) Köszönöm az előző részhez írt kommentet. :) Kérlek titeket, hogy írjatok most is, nagyon jól esne. :) Jó olvasást!

A másnap reggel kissé nehézkesen indult számomra. Először is olyan kialvatlanul ébredtem, hogy még a fejem is bele sajdult. Másodszor, nem tudtam eldönteni, hogy az előző éjszakát álmodtam vagy tényleg megtörtént. Harmadszor pedig időhiányban szenvedtem, ami kissé feldühített. Hisz utáltam túl későn kelni, és úgy éreztem, hogy jócskán dél felé járhat az idő. Vagyis átaludtam az egész délelőttöt, holott vendégem van, akit szórakoztatnom kellene kitűnő házigazda módjára.Lerántottam magamról a meleget adó takarót, és kimásztam az ágyból. Lábujjhegyen sietve az ajtóhoz mentem, résnyire kinyitottam és hallgatózni kezdtem. Teljes csend volt a lakásban. Minden nyugodt és csendes volt, csak az én lélegzetvételem hallatszott, más nem. - Jó reggelt! – tört meg a csendet hirtelen egy bársonyos hang. Az ijedségtől felvisítottam, és majdnem bevertem a fejemet az ajtófélfába. A szívem meglódult, ami felért egy bögre feketekávéval, hisz rögtön felébredtem. - Jó reggelt! – motyogtam a mellkasomra szorított kézzel, miközben kiléptem a szobából. - Ne haragudj, hogy megijesztettelek! – mosolygott Edward. – Jól vagy? - Persze – vágtam rá levegőért kapkodva. - A szíved dobogása nem ezt mondja – felelte tudálékosan. - Jól vagyok – mondtam határozottan, majd elmentem mellette egyenesen a konyhába. - Csináltam neked reggelit – szólt utánam Edward, és tényleg így volt. Az asztalon ott várt egy tányér, amin púpozottan füstölgött az ínycsiklandozó tojásrántotta, ami mellett ott feküdt néhány ropogós bacon. A tányér előtt katonásan sorakoztak a fűszerek – só, bors, piros paprika. A tányér egyik oldalán egy piros, mintás szalvétán hevert egy villa, a másik oldalon pedig egy ugyanolyan szalvétán pár szelet kenyér. És hogy még mesteriebben nézzen ki a reggeli, a fűszerek mellett ott volt egy nagy pohár narancscsúz. - Ezt tényleg te csináltad? – kérdeztem tőle az asztal előtt állva. - Igen – bólintott. – Ugye szereted a rántottát? – kérdezte reménykedve. - Persze – vigyorodtam el. - Reménykedtem benne. Nem is tudom, hogy milyen ételeket szeretsz – húzta el a száját. - Van időd megtudni – mosolyogtam rá szelíden. – Ehetek belőle? Mert már nagyon éhes vagyok. - Persze, Norah. Neked készítettem – nevetett, majd udvariasan kihúzta a széket és intett. Leültem a székre, majd megvártam, hogy Edward leülhessen velem szemben. Halványan rámosolyogtam, majd ízlés szerint rászórtam a rántottára egy kis fűszert. Ittam egy kortyot a pohárból, majd a villát kézbe véve neki álltam elfogyasztani Edward tojásrántottáját. Bevallom, volt némi félelem bennem a reggeli miatt. Ugyanis nem hittem volna, hogy Edward el tud készíteni egy emberi ételt. Legalábbis megfelelő emberi szaglás és ízlés nélkül. De az első falat után minden félelmem szertefoszlott, ugyanis a vámpír által készített rántotta olyan finom volt, mintha egy ember készítette volna. Talán még jobb is. - Ez nagyon finom – motyogtam félig tele szájjal, a villámmal a tányéromra mutatva. - Ízlik? – kérdezte Edward. - Nagyon – bólogattam, majd még egy falatot a számba tuszkoltam. Edward jókedvűen figyelte, ahogy elfogyasztom a reggelit. Én pedig csak ettem és ettem, miközben azon gondolkoztam, hogyan fog eltelni a nap. Nessie nem volt itthon, suliban volt. Ami azt jelentette, hogy kora estig egy lakásban leszek Edwarddal, kettesben. Egy kicsit megmozgatta a fantáziámat a tudat, de elhessegettem az illúzióimat, amiben Edwarddal eléggé bizalmas pozícióban heverünk az ágyamon. - Köszönöm a reggelit – törtem meg a csendet, mikor végeztem az étellel, majd felálltam és elpakoltam az asztalról. - Egészségedre! – felelte mosolyogva. A mosogató elé álltam, és elkezdtem engedni a meleg vizet, hogy el tudjak mosogatni. Közben egész végig a hátamban éreztem Edward tekintetét. Éreztem a testemben a bizsergést, a kellemesen hideg szellőt, amiből tudtam, hogy Edward engem figyel. Próbáltam figyelmen kívül hagyni ezt a jelenséget, szóval kezembe vettem egy tányért és elkezdtem sikálni a mosogatószertől habzó szivaccsal. De az érzés nem szűnt meg, és pár perc elteltével beletörődtem, hogy nem is fog. - Mi a terved mára? – kérdeztem egy idő után. - Te mit terveztél? – kérdezte a hátam mögül. Nem feleltem, csak megvontam a vállam. Hallottam, ahogy megcsikordul a szék a csempén, majd másodpercekkel később mellettem termett Edward egy ronggyal a kezében. Kivette a kezemből a tányért, majd elkezdte szárazra törölni. - Igazából semmit – mondtam, majd egy másik tányért vettem a kezembe. - Arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahová – felelte Edward. - Igen? – néztem föl rá. – És hova? - Nem tudom – vonta meg a vállát, majd kivette a kezemből a tányért. – Elmehetnénk vacsorázni. - Az jó lenne – mosolyogtam rá, majd visszafordultam a mosogatóhoz. - Közben beszélgethetnénk. - Megígérted, hogy mesélsz. - Igen, tudom, és be is tartom az ígéretem – mondta. - És hova menjünk kajálni? – kérdeztem, majd megmerevedtem. Meredt arccal Edward felé fordultam, és az arcom haragosan eltorzult. Vizes ujjammal megböktem a mellkasát, és nagyon fújtattam. - Te nem is eszel! – közöltem a kelleténél hangosabban, és újra megböktem a mellkasát. Edward erre elnevette magát. - Ne nevess! – rivalltam rá. – Hát milyen vacsora az, ahol csak az egyik fél eszik? - Egyedi – felelte Edward vigyorogva. - Te szemét! – kiáltottam rá vigyorogva, majd ráfröcsköltem egy kis vizet az arcára. – Totál hülyének fognak nézni minket. - Mióta érdekel, hogy mit gondolnak mások? – kérdezte. Nem válaszoltam, csak mosolyogva megcsóváltam a fejem. Az ezután elkövetkezendő percek csendben teltek el. Némán mostam el az evőeszközöket, Edward pedig szintén némán törölgette őket szárazra. Ahogy ott álltam mellette elgondolkoztam azon, hogy miért történik mindez. Boldogsággal töltött el a tudat, hogy Edward velem van, de valahol mélyen mardosott a bűntudat. Mert igenis úgy éreztem, hogy bűnt követek el azáltal, hogy Edwardot beengedtem a lakásba, az életembe újból. Tudtam, hogy ennek a dolognak nem az lesz a vége, amit ő vagy én gondol. Tudtam és éreztem, hogy teljesen más befejezése lesz ennek az egésznek. Kérdés az volt, hogy a körülöttünk élők hogyan fogják ezt kezelni, főleg Matthew.

A nap gyorsan elment. A délután folyamán Nessie haza jött, és ahogy észrevettem sokkal jobban érezte magát attól, hogy Edward itt volt. Sokkal többet mosolygott, és sokkal őszintébbnek is tűnt. A kontaktlencse nem volt rajta, és sokkal természetesebbnek tűnt a barna szemével, ami megszólalásig Belláéra hasonlított. Mindannyian a nappaliban ültünk és jóízűen beszélgettünk mindenről, ami szóba jött. Kivéve a Cullen családról. Mikor már jócskán beesteledett, elnézést kérve a szobámba indultam, hogy el tudjak készülni a vacsorára. A szobámban azonban tanácstalanul járkáltam jobbra-balra, hisz fogalmam sem volt, hogyan öltözzek fel. Nem tudtam, hogy Edward hova akar vinni. Csakhogy haladjak valamennyit levetkőztem fehérneműre, és a kinyitott szekrény előtt álldogáltam. A temérdek ruhát nézegetve nem találtam semmit megfelelőt, holott nemrég voltam bevásárolni. De egy ruha sem ütötte meg azt a szintet, amire szükségem volt. Hisz nem jelenhettem meg Edward oldalán selejtes ruhában. Nem akartam szégyenkezni a külsőm miatt, és azt se akartam, hogy Edward kényelmetlenül érezze magát mellettem. Nem tudom mióta szobrozhattam a szekrény előtt fehérneműben, amikor egyszer kopogás törte meg a csendet. Az ajtó felé kaptam a fejem, és majdnem indultam ajtót nyitni, amikor eszembe jutott, hogy nem éppen a megfelelő ruházatba vagyok. Ezért gyorsan beugrottam az ágyba, nyakig betakaróztam és onnan kiáltottam, hogy szabad a bejövetel. A kilincs óvatosan megmozdult, az ajtó résnyire kinyílt, és lassan behajolt Edward. Érdeklődve nézett be, és amikor meglátta, hogy az ágyban fekszem betakarózva kérdően nézett rám. - Mit szeretnél? – kérdeztem vékony hangon, az arcom pedig rögtön elvörösödött. Edward felhúzott szemöldökkel, kérdően nézett rám. Aztán az arca átváltott hirtelen döbbenetbe, és szép lassan végig húzta tekintetét a testemet beborító takarón. Azt hiszem, végre leesett neki, hogy nem szórakozásból fekszem az ágyban. - Öhh… - Ennyit nyögött ki, miközben szüntelenül bámulta a takarót. - Igen? – kérdeztem, és legszívesebben a föld alá süllyedtem volna szégyenemben. - Én csak azt szerettem volna mondani, hogy nem kell kiöltözni – közölte végül, és az arcomra nézett. - Oké. Úgy sem tudtam, hogy mit vegyek föl – feleltem halkan. - Rendben – bólintott, és újra végig nézett a takarón. – Akkor… én megyek – nyelt egy nagyot, és megrázta a fejét, miközben kiment. - Oké. Sietek – szóltam utána sietősen. Az ajtó becsukódott, én pedig arcomat a párnába nyomtam és feltört belőlem egy röhögés. Végül mosolyogva kikászálódtam az ágyból, és közben megszületett a fejemben az öltözékem. Magamra kaptam a kiválasztott ruhákat, majd áttopogtam a magas sarkúmmal a fürdőszobába. Ott megfésülködtem, majd magasra felkötöttem a hajam egy lófarokba. Gyorsan kisminkeltem magamat, majd fújtam a fülem mögé egy kicsit a kedvenc parfümömből. Megigazítottam a ruhámat a tükör előtt, majd nagy levegőt véve kimentem a nappaliba. A nappaliban már ott volt Edward és Nessie. Nessie a kanapén volt elterpeszkedve, miközben unott képpel a tévét bámulta. Edward pedig a kanapé szélén ült, Nessie fejénél, miközben a haját simogatta és nézte a tévét. Elmosolyodtam a látványon, majd megköszörültem a torkom, mire mindketten hirtelen felém fordultak. Mindketten alaposan végig mértek, Edward még el is mosolyodott egy kicsit. - Indulhatunk? – kérdezte Edward, és felállt. - Persze – bólintottam, majd megindultam az ajtó felé. - Későn jövünk haza, szerintem – mondta Edward Nessie-nek, miközben a fejét simogatta. – Ne nézd túl sokáig a tévét! - Oké – bólintott Nessie. – Jó szórakozást! – mosolygott az apjára, majd rám pillantott és pajkosan rám kacsintott. Ezen elnevettem magam, majd mosolyogva felvettem magamra a dzsekimet. Edward még egyszer megsimogatta Nessie haját, majd megindult felém fejét csóválva, vigyorogva. Felvette ő is a kabátját, majd udvariasan kinyitotta előttem az ajtót, és intett. Még egyszer köszöntünk Nessie-nek, majd kiléptünk a lakásból és elindultunk a lépcsőn. - Nem lenne gond, ha én vezetnék? – kérdezte Edward a lépcsőházban. - Nem – ráztam a fejem, és a kezébe adtam a kocsi kulcsot. Csendben lépegettünk le a lépcsőn, és szintén csendben ültünk be az autóba, és indultunk útnak. Némán bámultam ki az ablakon, figyelve a szebbnél szebben kivilágított üzleteket. Edward pedig szintén némán vezetett mellettem, és figyelte az utat. Mikor már vagy negyed órája csendben ültünk egymás mellett, kezdtem érezni, hogy a csönd egyre kellemetlenebb. Érdeklődve felé fordultam, és elkezdtem az arcát figyelni. Most először, hat év után, tűnt fel, hogy mennyire gyönyörű is Edward. Emberfeletti szépség volt, holott egy férfira nem illik ezt a jelzőt mondani. De Edward kivétel volt, hisz az egész termete olyan csábító és gyönyörű volt. A bőre olyan volt, mint a márvány. Az arca is tökéletes volt. Számomra a leggyönyörűbb az éles és erős állkapcsa volt, amely egyedivé és férfiassá tette az arcát. Az ajkai, azok a finom telt ajkak pedig leírhatatlanul csábítóak voltak. Mindent egybevetve Edward kiakasztóan tökéletes volt. Egyszerűen nem bírtam levenni róla a szememet, holott tudtam, hogy Edward már rég észrevette a bambuló tekintetemet. - Mit nézel annyira? – kérdezte rám nézve, miután megállította az autót az egyik piros lámpánál. - Azt, hogy milyen gyönyörű vagy – vallottam be fülig vörösödve. Nem hazudtam neki, mert tudtam, hogy úgyis tudja a választ. - Csak annak látsz – felelte savanyú képpel, majd előre fordította a tekintetét és a gázra lépett, az autó pedig finoman elindult újra. - Ezt hogy érted? - Vámpírátok az, hogy te gyönyörűnek látsz – felelte. – Minden egyes porcikám arra biztat, hogy a közelemben légy. Megbolondít az illatom, az arcom, a hangom, az egész testem – magyarázta, majd csalódottan felsóhajtott. – Valahol az agyad mélyén azt súgja egy hang, hogy menekülj, fuss el előlem. Jól tudod, hogy nem kéne velem lenned. Rosszat teszel azzal, hogy velem foglalkozol. - Ez nem igaz – szóltam. – Ez a legeslegjobb dolog, hogy veled vagyok. A szívnek nem lehet parancsolni, Edward. - Igen, tudom – bólogatott. – De mi van, ha az agynak van igaza? Mi van, ha tényleg nem kéne együtt lennünk? - Ha az agynak van igaza, akkor most rendesen meg fogom szívni – feleltem. Edward elmosolyodott a „rendesen meg fogom szívni” szólásomon, de nem szólt semmit. - De nem érdekel, Edward – folytattam. – Most a szívemre szeretnék hallgatni, ami azt mondja, hogy legyek veled. Elmondhatatlan érzés az, hogy itt vagy velem. Hat éve nem láttalak. Te nem tudod milyen érzés volt nélküled létezni. - Tudom, Norah. Ugyanazt éreztem, amit te. - Akkor miért ne csinálhatnánk azt, amit a szívünk diktál? – tártam ki a karomat kérdően. – Akarlak, Edward. És tudom, hogy te is akarsz engem. Ez ellen nem tudsz semmit se csinálni – jelentettem ki határozottan. - És Matthew? – kérdezte rám pillantva. - Ki az a Matthew? – kérdeztem viccesen, amit Edward megmosolygott. – Jelenleg nem érdekel. Most az a lényeg, hogy te itt vagy. Őmiatta pedig ne aggódj! Elintézem – kacsintottam rá. - Nem akarom tönkre tenni az életed, Norah – mondta, majd levette kezét a kormányról, és felém fordult. - Épp azzal tennéd tönkre, ha elhagysz – mondtam halkan, gombóccal a torkomban. Edward nem szólt semmit. Összevont szemöldökkel nézett rám, mint aki nem igazán hisz bennem. Egyik kezével felém nyúlt, és gyengéden végig húzta jéghideg ujjait az arcomon. - Boldoggá tesz a tudat, hogy itt vagy velem, Edward – suttogtam. - És később is boldoggá fog tenni? – kérdezte halkan a szemembe nézve. - Legszívesebben kiugornék a bőrömből, ha életem végig velem lehetnél. Én lennék a világ legboldogabb nője. - Akkor is túl kockázatos ez az egész – makacskodott, majd elhúzta a kezét, de én megfogtam. - Edward, érzed ezt? – kérdeztem, és kezét a szívemre tettem. Jéghideg érintésétől a szívem hevesen kezdett dobogni. Edward megbabonázva nézte a kezét, miközben nagyokat lélegzett. - Miattad dobog így a szívem, Edward – mondtam. - Most még dobog – húzta a száját. - Ha majd vámpírrá teszel, akkor is így fog dobogni a szívem. Nem fogom érezni, de tudni fogom – feleltem. - Nem tudod, mit kérsz tőlem, Norah – nézett fel rám szenvedő arccal. - Nem kérek tőled semmit, Edward – közöltem, és két kezembe vettem az arcát. – Csak hagyd, hogy szeresselek – suttogtam közel az arcához hajolva. Edward nem szólt semmit. Mélyen a szemembe nézett, egyikből a másikba. Olyan mélyrehatóan nézett, hogy el tudtam képzelni még azt is, hogy a bensőmbe lát. Úgy nézett rám, mint aki az épelméjűségemet akarja megtudni. - Kérlek! – súgtam, miközben a szememből kibuggyant egy könny és lassan végig folyt az arcomon. Edward szemével követte a könnycsepp útját, majd nagyot sóhajtva visszanézett a szemembe. - Rendben – adta be a derekát. – Megpróbáljuk. Mosolyogva rám kacsintott, mire én egy örömteljes visítással a nyakába vetettem magam, míg ő karjaival átkarolta a derekamat. Szorosan öleltem magamhoz, miközben arcomat a nyakához nyomtam. A szívem repdesett az örömtől, a szemeim megteltek örömkönnyekkel, én pedig olyan boldog voltam, mint még soha. - Köszönöm – suttogtam, és belecsókoltam a nyakába, mire ő összerezzent. Lehúzta rólam a kezeit, és óvatosan eltolt engem magától. Az arca furcsán távolságtartó lett. Összevont szemöldökkel figyeltem, ahogy megigazítja magán a kék ingjét, és zavartan beletúr a hajába. Azt hiszem, eléggé kényelmetlen volt számára ez a helyzet. Aztán hirtelen felnézett rám, a lélegzetem pedig elakadt csillogó tekintetétől. - Igazítsd meg a sminkedet! – szólt. - Tessék? – kérdeztem összezavarodva. - Elmosódott a sminked – felelte. Bólintottam, majd a táskámból kivettem a kézitükrömet és bele néztem. Edwardnak pedig teljesen igaza volt. A szemfestékem teljesen elmosódott, olyan keretet adva a szemeimnek, mint akinek behúztak. A táskámból kivettem a smink kellékeket, és újra az eredetire varázsoltam a szememet. Mire végeztem Edward kipattant a kocsiból, átjött az én oldalamra, és udvariasan kinyitotta nekem az ajtót. Szabad kezét nyújtotta, majd segített kiszállni az autóból. Aztán becsapta az ajtót, beriasztózta az autót, majd elindult az út másik oldalára. Utána siettem, majd mikor mellé értem, megfogtam a kezét. Felnéztem rá, és ahogy észrevettem, nem volt ellenére az, hogy az ujjaink összefűződnek, mint a szerelmeseknek. Edward igazából egy eléggé csendes helyre vitt, azon belül egy picike pizzériába. Kíváncsian figyeltem a pizzéria épületét, ami inkább hasonlított egy szerény család házra. Ízlésesen ki volt világítva, és ahogy beléptünk észrevettem, hogy a berendezés is nagyon szép. Az egész bel tért leginkább a régi, barna fa jellemezte. Minden erős fából volt, ami adott az egész helységnek egy meleg és nyugtató hangulatot. Edward elengedte a kezemet, majd a derekamat átkarolva elhúzott az egyik sarokba, az egyik üres asztalhoz. Leültünk egymással szemben, közben a pincér is megérkezett. Felvette a rendelésünket, jobban mondva az én rendelésemet. Ugyanis Edward nem kért semmit. - A pincér totál ki volt akadva, hogy te kérsz semmit – szóltam nevetve. Edward nem szólt semmit, csak megvonta a vállát, miközben egész végig engem fürkészett. - Mi az? – kérdeztem. - Semmi – rázta a fejét, és elkapta a tekintetét. - Sajnálom… - Micsodát? – kapta fel a fejét. - Sajnálom, hogy úgy kiborultam az előbb – válaszoltam a falat bámulva, hogy véletlenül se nézzek a szemébe. - Semmi gond – rázta a fejét. Aztán csend ült közénk. Míg én hol a falat, hol az étlapot bámultam, addig Edward egész végig engem nézett. Nem szólt semmit, csak az asztalra könyökölve fürkészett. Kezdett kényelmetlen lenni számomra a rajtam ülő tekintete, de nem szóltam semmit. Percekkel később megérkezett a pincér a kért kólámmal, majd felvette az ételre vonatkozó kérésemet. Még egyszer megkérdezte Edwardot, hogy kér-e valamit, de Edward fejét rázva nemleges választ adott. Aztán újra kettesben voltunk. - Megígérted, hogy mesélsz – törtem meg a csendet a poharamban álló szívószálat birizgálva. - Mit szeretnél tudni? – kérdezte. - Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy Nessie nálam van? Örültél, vagy nem? Esetleg már rögtön eltervezted a dolgok menetét? – zúdítottam rá a kérdéseimet. - Döbbent voltam, hisz azt hittem, hogy soha többé nem foglak látni – válaszolt az első kérdésre. – A lányom biztonsága miatt örültem, hogy veled van. Örültem annak is, hogy most már tudom, hogy élsz, és hogy miként zajlik az életed. De a szívem mélyén bűntudatom volt, amiért újra bele avatkozom az életedbe – felelt a második kérdésre. – És nem terveztem semmit. Teljesen az árral úsztam. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége, hogy így le fogsz támadni az autóban. - Bocsáss meg! – sütöttem le a szemeimet szégyenlősen. - Nem kell szabadkoznod – mondta, majd megfogta az asztalon heverő kezemet. – Ha te nem léptél volna, akkor most úgy ülnék itt, mint egy vízben fuldokló ember, aki a levegővel ellentétben téged akar. - Tehát akarsz engem? – kérdeztem közelebb hajolva hozzá, miközben magam is meglepődtem, hogy milyen higgadtan cseng a hangom. Úgy láttam, habozik. Mélyen egymás szemébe néztünk, és sejtettem, hogy most dönti el, hogy mi legyen kettőnkkel kapcsolatban. - Van más választásom? – kérdezte suttogva. – Ez a végzetem. - Vagyis neked engem kell szeretned? – kérdeztem döbbenten. - Hát nem te mondtad, hogy a szívnek nem lehet parancsolni? – kérdezte mosolyogva a jókedv egyetlen jele nélkül. Kábultan ültem, miközben zűrzavaros gondolatok szaladgáltak a fejemben. Kezeimet összekulcsolva az ölemben, erőtlenül hátradőltem a széken. Edward pedig mozdulatlan arccal nézett engem. Aztán hirtelen előredőlt, újra az asztalra könyökölt, és zavartan beletúrt a hajába. - Ha a farkasoknál létezik a bevésődés – folytatta szájára tapasztott kézzel -, akkor bizonyára a vámpíroknál is létezik ilyesmi varázslat. - Ezt hogy érted? - Szerethetek és enyeleghetek mással. De sose tudok úgy szeretni senkit se, mint téged – magyarázta az asztalt bámulva. – Te vagy a végzetem, Norah, és ez ellen nem tehetek semmit – közölte, majd végül felnézett rám a szememet keresve. Nem feleltem, csak viszonoztam a tekintetét, amelyből csak úgy áradt a szeretet. Közben kezdtem megérteni, amiről Edward beszélt. Teljesen igaz volt rám a leírás, miszerint nem szerethetek senkit se úgy, mint őt. Rájöttem, hogy a sors Edwardnak rendeltetett engem, és ez ellen egyikünk se tehet semmit. Elfogadtam a tényt, hogy életem végig Edwardé vagyok, és ez idő alatt elkezdtem hinni az igazi, sírig tartó szerelem féle mondásban.

**********

NORAH RUHÁJA: