A másnap reggel kissé nehézkesen indult számomra. Először is olyan kialvatlanul ébredtem, hogy még a fejem is bele sajdult. Másodszor, nem tudtam eldönteni, hogy az előző éjszakát álmodtam vagy tényleg megtörtént. Harmadszor pedig időhiányban szenvedtem, ami kissé feldühített. Hisz utáltam túl későn kelni, és úgy éreztem, hogy jócskán dél felé járhat az idő. Vagyis átaludtam az egész délelőttöt, holott vendégem van, akit szórakoztatnom kellene kitűnő házigazda módjára.Lerántottam magamról a meleget adó takarót, és kimásztam az ágyból. Lábujjhegyen sietve az ajtóhoz mentem, résnyire kinyitottam és hallgatózni kezdtem. Teljes csend volt a lakásban. Minden nyugodt és csendes volt, csak az én lélegzetvételem hallatszott, más nem. - Jó reggelt! – tört meg a csendet hirtelen egy bársonyos hang. Az ijedségtől felvisítottam, és majdnem bevertem a fejemet az ajtófélfába. A szívem meglódult, ami felért egy bögre feketekávéval, hisz rögtön felébredtem. - Jó reggelt! – motyogtam a mellkasomra szorított kézzel, miközben kiléptem a szobából. - Ne haragudj, hogy megijesztettelek! – mosolygott Edward. – Jól vagy? - Persze – vágtam rá levegőért kapkodva. - A szíved dobogása nem ezt mondja – felelte tudálékosan. - Jól vagyok – mondtam határozottan, majd elmentem mellette egyenesen a konyhába. - Csináltam neked reggelit – szólt utánam Edward, és tényleg így volt. Az asztalon ott várt egy tányér, amin púpozottan füstölgött az ínycsiklandozó tojásrántotta, ami mellett ott feküdt néhány ropogós bacon. A tányér előtt katonásan sorakoztak a fűszerek – só, bors, piros paprika. A tányér egyik oldalán egy piros, mintás szalvétán hevert egy villa, a másik oldalon pedig egy ugyanolyan szalvétán pár szelet kenyér. És hogy még mesteriebben nézzen ki a reggeli, a fűszerek mellett ott volt egy nagy pohár narancscsúz. - Ezt tényleg te csináltad? – kérdeztem tőle az asztal előtt állva. - Igen – bólintott. – Ugye szereted a rántottát? – kérdezte reménykedve. - Persze – vigyorodtam el. - Reménykedtem benne. Nem is tudom, hogy milyen ételeket szeretsz – húzta el a száját. - Van időd megtudni – mosolyogtam rá szelíden. – Ehetek belőle? Mert már nagyon éhes vagyok. - Persze, Norah. Neked készítettem – nevetett, majd udvariasan kihúzta a széket és intett. Leültem a székre, majd megvártam, hogy Edward leülhessen velem szemben. Halványan rámosolyogtam, majd ízlés szerint rászórtam a rántottára egy kis fűszert. Ittam egy kortyot a pohárból, majd a villát kézbe véve neki álltam elfogyasztani Edward tojásrántottáját. Bevallom, volt némi félelem bennem a reggeli miatt. Ugyanis nem hittem volna, hogy Edward el tud készíteni egy emberi ételt. Legalábbis megfelelő emberi szaglás és ízlés nélkül. De az első falat után minden félelmem szertefoszlott, ugyanis a vámpír által készített rántotta olyan finom volt, mintha egy ember készítette volna. Talán még jobb is. - Ez nagyon finom – motyogtam félig tele szájjal, a villámmal a tányéromra mutatva. - Ízlik? – kérdezte Edward. - Nagyon – bólogattam, majd még egy falatot a számba tuszkoltam. Edward jókedvűen figyelte, ahogy elfogyasztom a reggelit. Én pedig csak ettem és ettem, miközben azon gondolkoztam, hogyan fog eltelni a nap. Nessie nem volt itthon, suliban volt. Ami azt jelentette, hogy kora estig egy lakásban leszek Edwarddal, kettesben. Egy kicsit megmozgatta a fantáziámat a tudat, de elhessegettem az illúzióimat, amiben Edwarddal eléggé bizalmas pozícióban heverünk az ágyamon. - Köszönöm a reggelit – törtem meg a csendet, mikor végeztem az étellel, majd felálltam és elpakoltam az asztalról. - Egészségedre! – felelte mosolyogva. A mosogató elé álltam, és elkezdtem engedni a meleg vizet, hogy el tudjak mosogatni. Közben egész végig a hátamban éreztem Edward tekintetét. Éreztem a testemben a bizsergést, a kellemesen hideg szellőt, amiből tudtam, hogy Edward engem figyel. Próbáltam figyelmen kívül hagyni ezt a jelenséget, szóval kezembe vettem egy tányért és elkezdtem sikálni a mosogatószertől habzó szivaccsal. De az érzés nem szűnt meg, és pár perc elteltével beletörődtem, hogy nem is fog. - Mi a terved mára? – kérdeztem egy idő után. - Te mit terveztél? – kérdezte a hátam mögül. Nem feleltem, csak megvontam a vállam. Hallottam, ahogy megcsikordul a szék a csempén, majd másodpercekkel később mellettem termett Edward egy ronggyal a kezében. Kivette a kezemből a tányért, majd elkezdte szárazra törölni. - Igazából semmit – mondtam, majd egy másik tányért vettem a kezembe. - Arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahová – felelte Edward. - Igen? – néztem föl rá. – És hova? - Nem tudom – vonta meg a vállát, majd kivette a kezemből a tányért. – Elmehetnénk vacsorázni. - Az jó lenne – mosolyogtam rá, majd visszafordultam a mosogatóhoz. - Közben beszélgethetnénk. - Megígérted, hogy mesélsz. - Igen, tudom, és be is tartom az ígéretem – mondta. - És hova menjünk kajálni? – kérdeztem, majd megmerevedtem. Meredt arccal Edward felé fordultam, és az arcom haragosan eltorzult. Vizes ujjammal megböktem a mellkasát, és nagyon fújtattam. - Te nem is eszel! – közöltem a kelleténél hangosabban, és újra megböktem a mellkasát. Edward erre elnevette magát. - Ne nevess! – rivalltam rá. – Hát milyen vacsora az, ahol csak az egyik fél eszik? - Egyedi – felelte Edward vigyorogva. - Te szemét! – kiáltottam rá vigyorogva, majd ráfröcsköltem egy kis vizet az arcára. – Totál hülyének fognak nézni minket. - Mióta érdekel, hogy mit gondolnak mások? – kérdezte. Nem válaszoltam, csak mosolyogva megcsóváltam a fejem. Az ezután elkövetkezendő percek csendben teltek el. Némán mostam el az evőeszközöket, Edward pedig szintén némán törölgette őket szárazra. Ahogy ott álltam mellette elgondolkoztam azon, hogy miért történik mindez. Boldogsággal töltött el a tudat, hogy Edward velem van, de valahol mélyen mardosott a bűntudat. Mert igenis úgy éreztem, hogy bűnt követek el azáltal, hogy Edwardot beengedtem a lakásba, az életembe újból. Tudtam, hogy ennek a dolognak nem az lesz a vége, amit ő vagy én gondol. Tudtam és éreztem, hogy teljesen más befejezése lesz ennek az egésznek. Kérdés az volt, hogy a körülöttünk élők hogyan fogják ezt kezelni, főleg Matthew.
A nap gyorsan elment. A délután folyamán Nessie haza jött, és ahogy észrevettem sokkal jobban érezte magát attól, hogy Edward itt volt. Sokkal többet mosolygott, és sokkal őszintébbnek is tűnt. A kontaktlencse nem volt rajta, és sokkal természetesebbnek tűnt a barna szemével, ami megszólalásig Belláéra hasonlított. Mindannyian a nappaliban ültünk és jóízűen beszélgettünk mindenről, ami szóba jött. Kivéve a Cullen családról. Mikor már jócskán beesteledett, elnézést kérve a szobámba indultam, hogy el tudjak készülni a vacsorára. A szobámban azonban tanácstalanul járkáltam jobbra-balra, hisz fogalmam sem volt, hogyan öltözzek fel. Nem tudtam, hogy Edward hova akar vinni. Csakhogy haladjak valamennyit levetkőztem fehérneműre, és a kinyitott szekrény előtt álldogáltam. A temérdek ruhát nézegetve nem találtam semmit megfelelőt, holott nemrég voltam bevásárolni. De egy ruha sem ütötte meg azt a szintet, amire szükségem volt. Hisz nem jelenhettem meg Edward oldalán selejtes ruhában. Nem akartam szégyenkezni a külsőm miatt, és azt se akartam, hogy Edward kényelmetlenül érezze magát mellettem. Nem tudom mióta szobrozhattam a szekrény előtt fehérneműben, amikor egyszer kopogás törte meg a csendet. Az ajtó felé kaptam a fejem, és majdnem indultam ajtót nyitni, amikor eszembe jutott, hogy nem éppen a megfelelő ruházatba vagyok. Ezért gyorsan beugrottam az ágyba, nyakig betakaróztam és onnan kiáltottam, hogy szabad a bejövetel. A kilincs óvatosan megmozdult, az ajtó résnyire kinyílt, és lassan behajolt Edward. Érdeklődve nézett be, és amikor meglátta, hogy az ágyban fekszem betakarózva kérdően nézett rám. - Mit szeretnél? – kérdeztem vékony hangon, az arcom pedig rögtön elvörösödött. Edward felhúzott szemöldökkel, kérdően nézett rám. Aztán az arca átváltott hirtelen döbbenetbe, és szép lassan végig húzta tekintetét a testemet beborító takarón. Azt hiszem, végre leesett neki, hogy nem szórakozásból fekszem az ágyban. - Öhh… - Ennyit nyögött ki, miközben szüntelenül bámulta a takarót. - Igen? – kérdeztem, és legszívesebben a föld alá süllyedtem volna szégyenemben. - Én csak azt szerettem volna mondani, hogy nem kell kiöltözni – közölte végül, és az arcomra nézett. - Oké. Úgy sem tudtam, hogy mit vegyek föl – feleltem halkan. - Rendben – bólintott, és újra végig nézett a takarón. – Akkor… én megyek – nyelt egy nagyot, és megrázta a fejét, miközben kiment. - Oké. Sietek – szóltam utána sietősen. Az ajtó becsukódott, én pedig arcomat a párnába nyomtam és feltört belőlem egy röhögés. Végül mosolyogva kikászálódtam az ágyból, és közben megszületett a fejemben az öltözékem. Magamra kaptam a kiválasztott ruhákat, majd áttopogtam a magas sarkúmmal a fürdőszobába. Ott megfésülködtem, majd magasra felkötöttem a hajam egy lófarokba. Gyorsan kisminkeltem magamat, majd fújtam a fülem mögé egy kicsit a kedvenc parfümömből. Megigazítottam a ruhámat a tükör előtt, majd nagy levegőt véve kimentem a nappaliba. A nappaliban már ott volt Edward és Nessie. Nessie a kanapén volt elterpeszkedve, miközben unott képpel a tévét bámulta. Edward pedig a kanapé szélén ült, Nessie fejénél, miközben a haját simogatta és nézte a tévét. Elmosolyodtam a látványon, majd megköszörültem a torkom, mire mindketten hirtelen felém fordultak. Mindketten alaposan végig mértek, Edward még el is mosolyodott egy kicsit. - Indulhatunk? – kérdezte Edward, és felállt. - Persze – bólintottam, majd megindultam az ajtó felé. - Későn jövünk haza, szerintem – mondta Edward Nessie-nek, miközben a fejét simogatta. – Ne nézd túl sokáig a tévét! - Oké – bólintott Nessie. – Jó szórakozást! – mosolygott az apjára, majd rám pillantott és pajkosan rám kacsintott. Ezen elnevettem magam, majd mosolyogva felvettem magamra a dzsekimet. Edward még egyszer megsimogatta Nessie haját, majd megindult felém fejét csóválva, vigyorogva. Felvette ő is a kabátját, majd udvariasan kinyitotta előttem az ajtót, és intett. Még egyszer köszöntünk Nessie-nek, majd kiléptünk a lakásból és elindultunk a lépcsőn. - Nem lenne gond, ha én vezetnék? – kérdezte Edward a lépcsőházban. - Nem – ráztam a fejem, és a kezébe adtam a kocsi kulcsot. Csendben lépegettünk le a lépcsőn, és szintén csendben ültünk be az autóba, és indultunk útnak. Némán bámultam ki az ablakon, figyelve a szebbnél szebben kivilágított üzleteket. Edward pedig szintén némán vezetett mellettem, és figyelte az utat. Mikor már vagy negyed órája csendben ültünk egymás mellett, kezdtem érezni, hogy a csönd egyre kellemetlenebb. Érdeklődve felé fordultam, és elkezdtem az arcát figyelni. Most először, hat év után, tűnt fel, hogy mennyire gyönyörű is Edward. Emberfeletti szépség volt, holott egy férfira nem illik ezt a jelzőt mondani. De Edward kivétel volt, hisz az egész termete olyan csábító és gyönyörű volt. A bőre olyan volt, mint a márvány. Az arca is tökéletes volt. Számomra a leggyönyörűbb az éles és erős állkapcsa volt, amely egyedivé és férfiassá tette az arcát. Az ajkai, azok a finom telt ajkak pedig leírhatatlanul csábítóak voltak. Mindent egybevetve Edward kiakasztóan tökéletes volt. Egyszerűen nem bírtam levenni róla a szememet, holott tudtam, hogy Edward már rég észrevette a bambuló tekintetemet. - Mit nézel annyira? – kérdezte rám nézve, miután megállította az autót az egyik piros lámpánál. - Azt, hogy milyen gyönyörű vagy – vallottam be fülig vörösödve. Nem hazudtam neki, mert tudtam, hogy úgyis tudja a választ. - Csak annak látsz – felelte savanyú képpel, majd előre fordította a tekintetét és a gázra lépett, az autó pedig finoman elindult újra. - Ezt hogy érted? - Vámpírátok az, hogy te gyönyörűnek látsz – felelte. – Minden egyes porcikám arra biztat, hogy a közelemben légy. Megbolondít az illatom, az arcom, a hangom, az egész testem – magyarázta, majd csalódottan felsóhajtott. – Valahol az agyad mélyén azt súgja egy hang, hogy menekülj, fuss el előlem. Jól tudod, hogy nem kéne velem lenned. Rosszat teszel azzal, hogy velem foglalkozol. - Ez nem igaz – szóltam. – Ez a legeslegjobb dolog, hogy veled vagyok. A szívnek nem lehet parancsolni, Edward. - Igen, tudom – bólogatott. – De mi van, ha az agynak van igaza? Mi van, ha tényleg nem kéne együtt lennünk? - Ha az agynak van igaza, akkor most rendesen meg fogom szívni – feleltem. Edward elmosolyodott a „rendesen meg fogom szívni” szólásomon, de nem szólt semmit. - De nem érdekel, Edward – folytattam. – Most a szívemre szeretnék hallgatni, ami azt mondja, hogy legyek veled. Elmondhatatlan érzés az, hogy itt vagy velem. Hat éve nem láttalak. Te nem tudod milyen érzés volt nélküled létezni. - Tudom, Norah. Ugyanazt éreztem, amit te. - Akkor miért ne csinálhatnánk azt, amit a szívünk diktál? – tártam ki a karomat kérdően. – Akarlak, Edward. És tudom, hogy te is akarsz engem. Ez ellen nem tudsz semmit se csinálni – jelentettem ki határozottan. - És Matthew? – kérdezte rám pillantva. - Ki az a Matthew? – kérdeztem viccesen, amit Edward megmosolygott. – Jelenleg nem érdekel. Most az a lényeg, hogy te itt vagy. Őmiatta pedig ne aggódj! Elintézem – kacsintottam rá. - Nem akarom tönkre tenni az életed, Norah – mondta, majd levette kezét a kormányról, és felém fordult. - Épp azzal tennéd tönkre, ha elhagysz – mondtam halkan, gombóccal a torkomban. Edward nem szólt semmit. Összevont szemöldökkel nézett rám, mint aki nem igazán hisz bennem. Egyik kezével felém nyúlt, és gyengéden végig húzta jéghideg ujjait az arcomon. - Boldoggá tesz a tudat, hogy itt vagy velem, Edward – suttogtam. - És később is boldoggá fog tenni? – kérdezte halkan a szemembe nézve. - Legszívesebben kiugornék a bőrömből, ha életem végig velem lehetnél. Én lennék a világ legboldogabb nője. - Akkor is túl kockázatos ez az egész – makacskodott, majd elhúzta a kezét, de én megfogtam. - Edward, érzed ezt? – kérdeztem, és kezét a szívemre tettem. Jéghideg érintésétől a szívem hevesen kezdett dobogni. Edward megbabonázva nézte a kezét, miközben nagyokat lélegzett. - Miattad dobog így a szívem, Edward – mondtam. - Most még dobog – húzta a száját. - Ha majd vámpírrá teszel, akkor is így fog dobogni a szívem. Nem fogom érezni, de tudni fogom – feleltem. - Nem tudod, mit kérsz tőlem, Norah – nézett fel rám szenvedő arccal. - Nem kérek tőled semmit, Edward – közöltem, és két kezembe vettem az arcát. – Csak hagyd, hogy szeresselek – suttogtam közel az arcához hajolva. Edward nem szólt semmit. Mélyen a szemembe nézett, egyikből a másikba. Olyan mélyrehatóan nézett, hogy el tudtam képzelni még azt is, hogy a bensőmbe lát. Úgy nézett rám, mint aki az épelméjűségemet akarja megtudni. - Kérlek! – súgtam, miközben a szememből kibuggyant egy könny és lassan végig folyt az arcomon. Edward szemével követte a könnycsepp útját, majd nagyot sóhajtva visszanézett a szemembe. - Rendben – adta be a derekát. – Megpróbáljuk. Mosolyogva rám kacsintott, mire én egy örömteljes visítással a nyakába vetettem magam, míg ő karjaival átkarolta a derekamat. Szorosan öleltem magamhoz, miközben arcomat a nyakához nyomtam. A szívem repdesett az örömtől, a szemeim megteltek örömkönnyekkel, én pedig olyan boldog voltam, mint még soha. - Köszönöm – suttogtam, és belecsókoltam a nyakába, mire ő összerezzent. Lehúzta rólam a kezeit, és óvatosan eltolt engem magától. Az arca furcsán távolságtartó lett. Összevont szemöldökkel figyeltem, ahogy megigazítja magán a kék ingjét, és zavartan beletúr a hajába. Azt hiszem, eléggé kényelmetlen volt számára ez a helyzet. Aztán hirtelen felnézett rám, a lélegzetem pedig elakadt csillogó tekintetétől. - Igazítsd meg a sminkedet! – szólt. - Tessék? – kérdeztem összezavarodva. - Elmosódott a sminked – felelte. Bólintottam, majd a táskámból kivettem a kézitükrömet és bele néztem. Edwardnak pedig teljesen igaza volt. A szemfestékem teljesen elmosódott, olyan keretet adva a szemeimnek, mint akinek behúztak. A táskámból kivettem a smink kellékeket, és újra az eredetire varázsoltam a szememet. Mire végeztem Edward kipattant a kocsiból, átjött az én oldalamra, és udvariasan kinyitotta nekem az ajtót. Szabad kezét nyújtotta, majd segített kiszállni az autóból. Aztán becsapta az ajtót, beriasztózta az autót, majd elindult az út másik oldalára. Utána siettem, majd mikor mellé értem, megfogtam a kezét. Felnéztem rá, és ahogy észrevettem, nem volt ellenére az, hogy az ujjaink összefűződnek, mint a szerelmeseknek. Edward igazából egy eléggé csendes helyre vitt, azon belül egy picike pizzériába. Kíváncsian figyeltem a pizzéria épületét, ami inkább hasonlított egy szerény család házra. Ízlésesen ki volt világítva, és ahogy beléptünk észrevettem, hogy a berendezés is nagyon szép. Az egész bel tért leginkább a régi, barna fa jellemezte. Minden erős fából volt, ami adott az egész helységnek egy meleg és nyugtató hangulatot. Edward elengedte a kezemet, majd a derekamat átkarolva elhúzott az egyik sarokba, az egyik üres asztalhoz. Leültünk egymással szemben, közben a pincér is megérkezett. Felvette a rendelésünket, jobban mondva az én rendelésemet. Ugyanis Edward nem kért semmit. - A pincér totál ki volt akadva, hogy te kérsz semmit – szóltam nevetve. Edward nem szólt semmit, csak megvonta a vállát, miközben egész végig engem fürkészett. - Mi az? – kérdeztem. - Semmi – rázta a fejét, és elkapta a tekintetét. - Sajnálom… - Micsodát? – kapta fel a fejét. - Sajnálom, hogy úgy kiborultam az előbb – válaszoltam a falat bámulva, hogy véletlenül se nézzek a szemébe. - Semmi gond – rázta a fejét. Aztán csend ült közénk. Míg én hol a falat, hol az étlapot bámultam, addig Edward egész végig engem nézett. Nem szólt semmit, csak az asztalra könyökölve fürkészett. Kezdett kényelmetlen lenni számomra a rajtam ülő tekintete, de nem szóltam semmit. Percekkel később megérkezett a pincér a kért kólámmal, majd felvette az ételre vonatkozó kérésemet. Még egyszer megkérdezte Edwardot, hogy kér-e valamit, de Edward fejét rázva nemleges választ adott. Aztán újra kettesben voltunk. - Megígérted, hogy mesélsz – törtem meg a csendet a poharamban álló szívószálat birizgálva. - Mit szeretnél tudni? – kérdezte. - Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy Nessie nálam van? Örültél, vagy nem? Esetleg már rögtön eltervezted a dolgok menetét? – zúdítottam rá a kérdéseimet. - Döbbent voltam, hisz azt hittem, hogy soha többé nem foglak látni – válaszolt az első kérdésre. – A lányom biztonsága miatt örültem, hogy veled van. Örültem annak is, hogy most már tudom, hogy élsz, és hogy miként zajlik az életed. De a szívem mélyén bűntudatom volt, amiért újra bele avatkozom az életedbe – felelt a második kérdésre. – És nem terveztem semmit. Teljesen az árral úsztam. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége, hogy így le fogsz támadni az autóban. - Bocsáss meg! – sütöttem le a szemeimet szégyenlősen. - Nem kell szabadkoznod – mondta, majd megfogta az asztalon heverő kezemet. – Ha te nem léptél volna, akkor most úgy ülnék itt, mint egy vízben fuldokló ember, aki a levegővel ellentétben téged akar. - Tehát akarsz engem? – kérdeztem közelebb hajolva hozzá, miközben magam is meglepődtem, hogy milyen higgadtan cseng a hangom. Úgy láttam, habozik. Mélyen egymás szemébe néztünk, és sejtettem, hogy most dönti el, hogy mi legyen kettőnkkel kapcsolatban. - Van más választásom? – kérdezte suttogva. – Ez a végzetem. - Vagyis neked engem kell szeretned? – kérdeztem döbbenten. - Hát nem te mondtad, hogy a szívnek nem lehet parancsolni? – kérdezte mosolyogva a jókedv egyetlen jele nélkül. Kábultan ültem, miközben zűrzavaros gondolatok szaladgáltak a fejemben. Kezeimet összekulcsolva az ölemben, erőtlenül hátradőltem a széken. Edward pedig mozdulatlan arccal nézett engem. Aztán hirtelen előredőlt, újra az asztalra könyökölt, és zavartan beletúrt a hajába. - Ha a farkasoknál létezik a bevésődés – folytatta szájára tapasztott kézzel -, akkor bizonyára a vámpíroknál is létezik ilyesmi varázslat. - Ezt hogy érted? - Szerethetek és enyeleghetek mással. De sose tudok úgy szeretni senkit se, mint téged – magyarázta az asztalt bámulva. – Te vagy a végzetem, Norah, és ez ellen nem tehetek semmit – közölte, majd végül felnézett rám a szememet keresve. Nem feleltem, csak viszonoztam a tekintetét, amelyből csak úgy áradt a szeretet. Közben kezdtem megérteni, amiről Edward beszélt. Teljesen igaz volt rám a leírás, miszerint nem szerethetek senkit se úgy, mint őt. Rájöttem, hogy a sors Edwardnak rendeltetett engem, és ez ellen egyikünk se tehet semmit. Elfogadtam a tényt, hogy életem végig Edwardé vagyok, és ez idő alatt elkezdtem hinni az igazi, sírig tartó szerelem féle mondásban.
**********
NORAH RUHÁJA:
Óóóóó...*.*
VálaszTörlésVámpír bevésődés:D
Jó volt, folytatást, örülök, hogy megbeszélték a dolgokat:D
Folytatást, folytatást:P
Köszi:)
Pusz
Zsúú