4. BIZONYÍTÉKOK

Az emberek az ismeretlentől félnek. Attól az ismeretlentől, amely miatt sebezhetőnek érzik magukat. Amelyről el tudják képzelni, hogy bármire képes. Akár ölni is…

Én is ettől féltem. Az ismeretlentől, habár Nessie előttem ült, és semmi gyanúsat nem vettem észre rajta. De az álmom miatt bármit ki tudtam belőle nézni.

Kíváncsian nézett rám. Nyílván nem értette a bamba tekintetem, amely már egy ideje rajta időzött.

- Norah, jól vagy? – törte meg a csendet halkan, és láttam, hogy egy picit megemelkedik a székről.

- Persze – vágtam rá, és elkaptam a fejem. Nessie azonnal visszaült a székre.

Hogy legyen értelme a konyhába jövésemnek, elővettem a szekrényből egy poharat és öntöttem bele egy kis vizet. Ez idő alatt pedig végig éreztem a hátamban Nessie tekintetét.

- Te miért nem alszol? – kérdeztem hirtelen, mikor már kínos volt a csönd.

- Nem tudok aludni – felelte hanyagul. – És te?

Ittam egy kortyot a vízzel teli pohárból, sóhajtottam egy nagyot és Nessie felé fordultam. Ugyanúgy az asztalnál ült, és rettentő érdeklődő szemekkel méregetett.

- Rosszat álmodtam – vontam meg a vállam, és keresztbe fontam karjaimat a mellem előtt.

- Mit… - kérdezte volna meg, hogy mit álmodtam, de hirtelen közbe szóltam:

- Mesélj a családodról! – Hangom szinte parancsoló és hisztériás volt. Hihetetlen, hogy mit ki nem hozott belőlem a félelem.

Nessie meglepődött, ez színtisztán látszott az arcán. Ajka O formát vett fel, szemöldökei a homloka közepéig szaladtak. De én csak karba tett kezekkel, határozott tekintettel vártam a válaszára.

- Mire vagy kíváncsi? – kérdezte.

- Mindenre – vontam meg a vállam, és leültem a szemben lévő székre. Ujjaimat tördelve felnéztem Nessie-re, és vártam a válaszára. Nessie állta a tekintetem.

- A minap beszéltem az any… a nagynénémmel, Bethany-val – közölte, és halványan elmosolyodott. De azért nagyon elővigyázatosan figyelt engem, és a reakcióimat.

- Az jó – motyogtam magam elé bámulva.

- Igen, bár sajnos otthon nem minden rendben – húzta a száját, mire én kíváncsian felkaptam a fejem.

- Mi a gond?

- Erről nem beszélhetek – rázta meg a fejét, és vetett rám egy csalódott pillantást.

- Bennem megbízhatsz – közöltem bizalmasan. – De tényleg! Nekem mindent elmondhatsz – suttogtam, és hirtelen felindulásból megfogtam a kezét. Tágra nyílt szemekkel bámult a kezemre, mely az övén pihent. Kedvesen megpaskoltam a kezét, és mosolyogva néztem rá.

- Bethany és a férje, Erwin mostanában sokat veszekednek – felelte az asztallapot bámulva.

- Ó, az nem jó – csóváltam a fejem.

- Már egy ideje megy közöttük a vita – folytatta. – Bethany szerint Erwin mást szeret.

- Úristen!

- Igen, én is ezt mondtam, amikor megtudtam – nevetett mindenféle humor nélkül. – Erwin csalta Bethany-t egy lánnyal, akivel aztán össze is jöttek. Aztán a lány lelépett, és elhagyta Erwin-t. Ez mind a születésem előtt volt, és Bethany szerint Erwin még mindig szereti a lányt.

- Értem.

- Ez annyira hihetetlen! Én azt hittem, hogy ők tényleg szeretik egymást, hogy ők tényleg örökre együtt maradnak. Erre tessék!

Csendben gubbasztottam előtte. Szerettem volna mondani neki valami vigasztalót, de egy nyugtató hang sem jött ki a torkomon. Egyszerűen megrémített a történet, amit Nessie mesélt Bethany-ékról. Kísértetiesen hasonlított az én történetemre, hisz Edward velem csalta Bellát, aztán összejöttünk, és végül elhagytam őt. Én pedig a szokottnál is jobban meg voltam rémülve.

- De úgyis minden rendbe fog jönni – törte meg a csendet Nessie. – Erwin nem fogja megkeresni a lányt, ahhoz ő túl gyáva – mosolyodott el, majd felállt. – Visszamegyek a szobámba – közölte, majd intett és egyedül hagyott a konyhába.

Nem volt kedvem egyedül ücsörögni a konyhába, ezért gyorsan fölpattantam és berohantam a hálószobába. Még mindig kísértet a rémálmom, ezért rekordgyorsasággal ugrottam az ágyba Matthew mellé, aki készséggel ölelt magához. Aludni nem bírtam, ez egyértelmű. Megmerevedve, Matthew karjai között feküdtem. Fogalmam sem volt, mennyi lehetett az idő, de azt meg tudtam saccolni, hogy körülbelül hat óra körül járhat az idő, ugyanis a nap első gyenge sugarai halványan bevilágítottak a szobába. Ráadásul Matthew is ébredezni kezdett.

- Ah… - sóhajtott, és még közelebb vont magához, miközben arcát a hajamba temette.

- Mi az? – kérdeztem halkan, és szórakozottan simogatni kezdtem meztelen, izmos hátát.

- Olyan jó lenne minden reggel így kelni – morogta, majd ásított egy nagyot és felnézett rám. – Így, hogy a te arcodat látom.

- De hát minden reggel itt vagyok melletted – feleltem felvont szemöldökkel.

- Igen, csak akkor alszol – mosolyodott el kókadtan.

Elmosolyodtam, megsimogattam az arcát, és egy pillanatra megcsókoltam száraz ajkait.

- Beszéltem Nessie-vel – közöltem mellékesen, és szanaszét álló szőke tincseit rendezgetni kezdtem. Matthew pedig kíváncsian figyelt engem.

- És? – kérdezett vissza, mikor már egy jó ideje csendben voltam.

- A nagynénje és a nagybátyja között baj van. Eléggé aggaszt a dolog – húztam a számat, majd bele túrtam a hajába az ujjaimmal.

- Miért?

- Nem tudom – vontam meg a vállam, és a fejem alá helyeztem a kezeimet. – Eléggé ki volt akadva.

- De ez nem rád vonatkozik, Norah – felelte furcsa éllel a hangjában.

Meglepetten néztem vissza rá.

- Tessék?

- Miért érdekel téged ez a dolog? Egyáltalán miért aggaszt?

– Tudtommal Nessie velünk él. Persze, hogy érdekel a dolog.

- De ettől függetlenül nem kell bele ütnöd az orrod.

- Matthew – morogtam bosszúsan. – Nem ütöm bele az orromat. Csak érdekel.

- Na persze – legyintett egyhangúan. – Norah, te pont olyan vagy, mint az anyám – közölte vigyorogva.

- Ezt hogy érted? – kérdeztem összevont szemöldökkel.

- Anyám is mindenbe bele üti az orrát.

- De én…

- Fogadni mernék, hogy nem magától kezdett el csiripelni a család gondjairól – mondta még mindig vigyorogva.

- Jó, hát… - sóhajtottam. – Kérdezgettem egy picit – forgattam a szemeimet.

- Igazából a képébe másztál és követelted a válaszokat – mondta, majd jó hangosan fölnevetett, mire én bosszúsan a képébe nyomtam a párnát.

- Menj a francba, Matt! – morogtam sértődötten, és hátat fordítottam neki.

- Norah – szólított mézes-mázos hangon, és a hátamhoz simult. – Tudod, hogy csak vicceltem – mondta, majd megcsókolta a vállamat, és magához ölelt.

- Rossz vicc volt – füstölögtem.

- És mi a gond a családjával? Mondd el! – nógatott, és kezével a karomat cirógatta.

- Most már érdekel? – kérdeztem rosszmájúan.

- Minden érdekel, amit te mondasz – súgta a fülembe, és érzékien csókolgatni kezdte a nyakamat. – Szóval? – kérdezte két csók között.

- Hát… - sóhajtottam. – A nagybátyja, Erwin… Jesszus! – visítottam föl, mikor Matthew hirtelen becsúsztatta kezét a bugyimba.

- Igen? Hallgatlak – morogta nyakcsókolgatás közben, miközben keze izgató mozdulatokkal munkához látott a bugyimban.

- Szóval a nagybátyja… állítólag… - motyogtam, bár eléggé nehezen jöttek ki a szavak kéjes nyögések helyett. – Szóval a nagybátyja nem szereti a feleségét, és ezért megy a vita – hadartam el egy szuszra, majd hirtelen kihúztam Matthew kezét a bugyimból, és felé fordulva az ajkaira vetettem magam.

- Már nem haragszol? – kérdezte Matthew mosolyogva, miután hosszas csókolózás után végre szóhoz tudott jutni.

- De – feleltem, majd hirtelen felültem, és lovagló pózban ráültem Matthew-ra.

- És mivel tudnálak kiengesztelni? – kérdezte vigyorogva, miközben mindkét kezével végig simított mindkét combomon.

- Azt majd még kitalálom – vontam meg a vállam, és meztelen mellkasára mindenféle értelmetlen jeleket rajzoltam az ujjaimmal.

- Esetleg egy frissítő zuhannyal? – kérdezte szemöldök vonogatva. – Ígérem, életed legjobb zuhanyzása lesz.

- Meggyőztél – nevettem, majd leszálltam róla, és a szekrényből előkotortam néhány ruhát magamnak és Matthew-nak.

Halkan átsettenkedtünk a fürdőbe, de előtte én még benéztem Nessie-hez. Nem akartam, hogy fültanúja legyen a következő pár percben történő hobbinknak. Ám szerencsénkre Nessie elterülve az ágyon, mély álomban volt. Hangosan szóltam neki néhányszor, de meg se moccant. Ennek igazán örültem.

Hogy Matthew nehogy neki álljon egyedül a zuhanyzásnak, gyorsan berohantam a fürdőszobába. Ám elkéstem, ugyanis Matthew anyaszült meztelenül épp pár törölközőt vett elő.

- Úristen, egy pucér férfi! – szóltam ijedten, majd szégyenlősen eltakartam a szemeimet, és hátat fordítottam neki, mire Matthew hangosan fölkacagott

- Nem hiszem, hogy tudok neked újdonságot mutatni – mondta nevetős hangon közvetlenül a hátam mögött, majd hátulról átölelte a derekam és merevedő ágyékát a fenekemhez nyomta.

Halkan elnevettem magam, majd hátra hajtottam a fejem és váltottunk egy szenvedélyes csókot. Ujjaimat a hajába vezettem, közben a másik kezemmel kezét a nadrágomba. Óvatosan Matthew alsóajkába haraptam, és érzékien szájába nyögtem. Azt hiszem, ekkor pattant el az a bizonyos cérna Matthew agyában, merthogy hirtelen maga felé fordított, majd a vállamnál fogva durván neki lökött az ajtónak, ami után szinte rögvest ajkaimnak esett, miközben türelmetlenül szedte le rólam a ruhákat.

Mosolyogva hagytam magam, és hangos nyögések és szerelmes suttogások közepette újra átéreztem a szerelem érzését, amely vitathatatlan volt Matthew-val szemben.

Az amúgy húsz perces zuhanyzásból egy órás lett köszönhetően a pásztoróránknak. Látszott Matthew-n, hogy fel van pörögve, ugyanis szinte percenként húzott magához egy csókért. Ez persze érthető volt, hisz a kapcsolatunkban nem a szex volt a fő mozgatórugó. Nem arról van szó, hogy nem szerettünk foglalkozni egymással, hanem egyszerűen olyan pontosan meg voltak szervezve a napjaink, hogy örültünk, ha együtt tudtunk lenni fél órát. Ugyanis Matthew telefonja minden órában legalább ötször csörgött, ráadásul minden hétvégén volt valami program. Verseny, bemutató vagy esetleg egy puccos parti. Hétköznap pedig reggel nyolctól este nyolcig órái voltak, így érthető, hogy szinte hullaként feküdt le minden éjjel. A kapcsolatunk kezdetén szörnyen féltettem őt, aggódtam az egészségéért a hajtás miatt. De Matthew ezt élvezte. Élvezte, hogy állandóan pöröghet, hogy táncolhat, hogy örömet szerezhet az embereknek. Ráadásul imádott bulizni is, ezért minden egyes fontos esemény előtt szinte toporzékolt az izgatottságtól. Szóval, ezért is volt Matthew most elemében, amin én csak jóízűen kacagtam.

Szerencsére Matthew időben nyugodott le. A konyhában már kibírta a fenekem fogdosása nélkül – amit eddig folyamatosan csinált -, és nyugodtan megitta a kávéját. Ez idő alatt Nessie is felébredt, így hárman üldögéltünk a konyhában.

- Lassan itt van a szünet, nem? – kérdezte Matthew Nessie-től.

- Igen – bólintott, és belekortyolt a kávéjába. – Jövőhéttől kezdve egy hétig szünetem van.

- És mit csinálsz majd? – kérdeztem.

- Szerintem haza látogatok – felelte. – Na, meg tervezem, hogy a nyakamba veszem Londont egy egész napra.

- Az jó – mosolygott Matthew.

Ezután egy csomó értelmetlen dologról csevegtek, amelyek nem igazán érdekeltek engem. Az álmom – az a szörnyű rémálom – újra szöget ütött a fejemben, és nem eresztett. Tisztább és nyugodt fejjel gondolkozni kezdtem. Egy mondat járt a fejemben egész végig; Meg fogsz bűnhődni a tetteidért.

Ép ésszel nem tudtam megérteni ezt a figyelmeztetést. Mégis milyen tettek? Mit követtem el, amiért Bella és Nessie meg akar ölni? A múltbéli hibáimért nem hiszem, hisz azok régen voltak. Lezártam, és szerintem Bella is. De akkoris! Mi köze van ehhez Nessie-nek?

Ekkor leesett a tantusz. Nessie anyának nevezte Bellát! De miért? Lehetetlen, hogy Nessie Bella gyermeke. Hisz Bella annyi idős, mint én, habár a teste tizennyolc éves maradt. Lehetetlen, hogy szült egy gyereket, aki pár év alatt tizennyolc éves lett. Ráadásul tudomásom szerint a vámpírok nem tudnak gyereket nemzeni. Vagy mégis?

Annyi kérdés fordult meg a fejemben, amelyeket nem tudtam megválaszolni. Annyi, de annyi kérdés, amely életbevágóan fontos volt, hogy ne tapogatózzak vakon a sötétben. Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Egyben biztos voltam viszont; marad a kedves és drágalátos bizonytalanság.

A közös reggeli kávézás után mindenki indult a dolgára. Nessie a szobájába vonult, hogy összepakolja a cuccait a suliba, Matthew a hálószobába ment szintén összeszedni a cuccát az órákra. Én pedig Matthew sarkában mentem, mint egy kiskutya.

Az ágyon ülve, üveges tekintettel néztem, ahogy Matthew készülődik. A frissen mosott és vasalt ruháit a táskájába gyömöszölte – aminek én nem igazán örültem, hisz nem ezért szerencsétlenkedtem azokkal a göncökkel -, majd néhány fontos cuccot is bedobált a ruhák mellé. Gondolok itt a finom illatú dezodorára és parfümjére, és még sok más cuccára, amely biztosította a nagyszerű külsejét.

Pár percen belül elkészült, táskáját az ajtó mellé tette, majd leguggolt elém. Kíváncsian nézte az arcomat, amit én a kifejezéstelen arcommal viszonoztam.

- Minden rendben? – kérdezte aggódóan, és megfogta az ölemben lévő kezeimet.

- Aha – bólintottam.

- Látom, hogy van valami baj – mondta. – Baj van? Mondd el!

- Nincs semmi, Matt – feleltem. – Csak… egy kicsit rosszul érzem magam – böktem ki.

- Mi a gond?

- Semmi…

- Norah, ne szórakozz már! Látom, hogy gáz van.

- Jó – morogtam. – Egy kicsit elfáradtam – hazudtam, és mellé még ásítottam is egy nagyot, hogy még hihetőbb legyen.

- Hát akkor feküdj le! – nyögte ki.

- Majd lefekszem – vontam meg a vállam.

- Remélem is – közölte, majd felállt a guggolásból. – Ne haragudj, kicsim, de mennem kell most már – mondta a karórájára pillantva.

- Persze, el ne késs! – mosolyodtam el, és felálltam én is.

Matthew kedvesen elmosolyodott, és két kezébe vette az arcomat. Egy lépést tettem felé, és kezeimet a derekára tettem. Visszamosolyogtam rá, miközben egymás szemébe bámultunk szerelmesen.

- Szeretlek, ugye tudod? – kérdezte Matthew halkan mélyen a szemembe nézve.

- Én is szeretlek – súgtam.

- Akkor jó – sóhajtott, majd arcomat közel húzta magához és gyengéden megcsókolt.

Ekkor jött el az a pillanat, amikor legszívesebben vele töltöttem volna az egész napomat. Annyira szerettem Matthew-t az ilyen gyengéd pillanatainkban, hogy el sem tudtam képzelni az életemet nélküle. Szerelmes voltam Matthew-ba, de piszkosul.

- Ma korán jövök haza – mondta Matthew már a bejárati ajtóban, mielőtt elindult.

- Rendben – bólintottam, majd magamhoz húztam egy csókért, aztán útjára engedtem.

Mosolyogva néztem, ahogy kimegy az ajtón és elindul lefelé a lépcsőn. Közben Nicky is megérkezett és kérdően bámult, amíg belépett a lakásba.

- Várj, kitalálom! – szólt közbe Nicky, miután becsuktam az ajtót és mosolyogva felé fordultam. – Te szerelmes vagy! – közölte a nyilván valót. – Már megint…

- Milyen már megint? – kérdeztem kiakadva, és besétáltam a konyhába Nickyvel a sarkamban.

- És tudom is, hogy miért – folytatta tovább, figyelmen kívül a kérdésemet. – Matthew meglepett valamivel – vigyorgott, mintha eltalálta volna. De az igazat megvallva nem volt messze az igazságtól.

- Hagyjuk! – ráztam a fejem.

- Rendben – vonta meg a vállát Nicky. – Nessie? – kérdezte, és leült a székre.

A pár perccel ezelőtti komorságom most újra visszatért, és a gondolataim újra Nessie furcsaságai körül jártak.

- Elment – feleltem.

- Gondoltam. De én úgy értettem, hogy mi van vele?

- Ma álmodtam róla – közöltem.

- Mit?

Felsóhajtottam, és elmeséltem az rémálmomat Nickynek töviről-hegyire. A nagyon durva jeleneteknél a szája elé kapta a kezét, és folyamatosan Jézus nevét emlegette. Láttam rajta, hogy rendesen meglepte és kiborította a rémálmom.

- Úristen, Norah! Hisz ez szörnyű – mondta elborzadva.

- Az – bólogattam.

- Tényleg el kéne most már beszélgetned Nessievel.

- Felesleges, ma beszéltem vele és semmit sem tudtam kiszedni belőle – közöltem, aztán elmeséltem Nickynek a hajnali beszélgetésemet Nessie-vel. Természetesen ő se talált benne semmi kivetnivalót, de akkor is gyanús volt neki Nessie, csak úgy, mint nekem.

Tanácstalanul bámultunk egymásra. Tehetetlenek voltunk, és az volt az egészben a legrosszabb, hogy semmit sem tudtunk tenni. Tényleg a sötétben tapogatóztunk vakon, úgy, hogy még egy normális bizonyítékunk sem volt a feltevéseinkre.

Újra megfordult a fejemben, hogy Nessie-nek semmi köze Edwardékhoz. Ilyenkor feltevődik a kérdés, hogy akkor miért álmodtam róluk? Az egyik lehetőség az, hogy Nessie tényleg egy igazi Cullen, egy vámpír. A másik pedig az, hogy az pusztán az agyam játszik velem egy csúnya játékot, mert mindig ezen jár a fejem. Mindegyik lehetőség érthető és elfogadható volt. Csak nem tudtam eldönteni, hogy melyik a jobb.

- Ebbe a hülyeségbe fogunk bele őrülni – szólt Nicky a fejét csóválva.

- Addig nem nyugszom, amíg ki nem derül az igazság – közöltem határozottan.

Nicky egyetértően bólintott, majd fáradtan felsóhajtott.

- Erre rá kell gyújtani – mondta, majd rám mosolygott.

Mindketten fölálltunk és kivonultunk az erkélyre, hogy tovább etessük a fejlődő tüdőrákunkat. Meggyújtottam a cigarettát és mélyen beleszívtam, majd egy megkönnyebbült sóhajjal együtt kifújtam a füstöt. Addig az agyam újra járni kezdett.

Annyi minden szólt a feltételezéseim ellen– és mellett. Magam elé képzeltem Nessie-t tetőtől talpig, és mellé még megpróbáltam oda képzelni Edwardot is. Majd megpróbáltam összehasonlítani a közös vonásaikat.

Nessie haja ugyanolyan bronzvörös volt, mint Edwardé. A bőrük ugyanolyan fehér volt, mint a fal. Egyedül talán a szemük volt különböző. Míg Nessie szeme furcsa zöld színű volt, addig az emlékeimben Edwardnak gyönyörű aranyszínű szempárja volt.

Most az egyszer megfordult a fejemben, hogy talán mindez csak a véletlen műve. Lehet, hogy csak az élet akar megviccelni avval, hogy elém küldött egy olyan lányt, aki kiköpött Edward. De a makacsabb énem felháborodva ordította, hogy ez nem igaz. Nessie lehet, hogy az, akinek én gondolom.

Ekkor egy oltári ötlet szöget ütött a fejemben, ezért sietősen eloltottam a cigimet a hamutálcában és vigyorogva Nicky felé fordultam.

- Nicky – szólítottam meg őt. – Legjobb barátnők vagyunk, ugye?

- Persze – fújta ki a füstöt a szájából, és ő is eloltotta a cigijét. – Amíg a halál el nem választ – kacsintott rám vigyorogva.

- Barátnők vagyunk jóban-rosszban, még akkor is, ha hatalmas bajba kerülünk – folytattam tovább.

- Igen, Norah, esküszöm. De mi van? – kérdezte összezavarodva.

- Van egy ötletem, hogyan derítsük ki az igazságot – közöltem. – De ehhez te is kellesz, ezért kérdezem.

- Miért? Mit kell csinálni? Ki kell kötözni Nessie-t, és kikérdezni?

- Nem – nevettem el magam.

- Akkor?

- Te – mutattam rá – és én – mutattam magamra -, bemegyünk Nessie szobájába – mondtam, és állammal a szoba felé mutattam.

- És?

- Egy kicsit kutakodunk – vigyorodtam el gonoszan.

- Mármint bizonyítékot keresünk? – vonta fel a szemöldökét kérdően Nicky.

- Igen – bólogattam hevesen.

Nicky pár pillanatig kérdően és egyben aggódóan nézett rám. Egy pillanatra megijedtem, hogy nem fog bele menni ebbe az őrültségbe, de amikor Nicky gonosz vigyorra húzta ajkait és bólogatni kezdett, akkor megnyugodtam.

- Menjünk! – szólt, majd bementünk a lakásba és megálltunk Nessie ajtaja előtt.

- Hát akkor… - kezdtem tétován. – Most vagy soha – közöltem, majd a kilincsre tettem a kezemet, mély lélegzetet vettem és benyitottam.

Mindketten sebesen bevonultunk Nessie szobájába, és halkan becsuktuk magunk után az ajtót. Az üres szobában álltunk az ajtó előtt. Érdeklődve nézelődtünk, de el nem mozdultunk.

- Most mi legyen? – kérdezte Nicky suttogva, miközben felém fordult.

Láttam rajta, hogy egy kicsit elsápadt. Nem tudtam eldönteni, hogy izgul vagy fél. A félelemre voksoltam inkább, hisz én is rettentően féltem attól, hogy mit rejthet Nessie szobája.

Nyeltem egy nagyot, majd megköszörültem a torkomat, míg Nicky figyelmesen nézett engem.

- Én megnézem az ágyat – mutattam a bevetetlen ágyra. – Te addig nézd meg azt a szekrényt – mutattam a szemben lévő fehér bútorra.

- Rendben – bólintott, majd szétváltunk.

Nicky a szekrényhez rohant, míg én az ágyhoz. A párnákért nyúltam, és ledobtam az ágyra. A kezem úgy remegett, mint a kocsonya, a szívem pedig a duplájára gyorsult. Sebesen vettem a levegőt, miközben az egész testem remegett. Megtapogattam a párnákat hátha találok rajtuk vagy bennük valami különlegeset, de egyszerű párnák voltak tele tollal. Megemeltem a matracot, és benéztem alájuk. Nem volt alattuk semmi, csak sok-sok léc, amely az ágyat tartotta. Ezután a takarót is végig tapogattam, de ott sem volt semmi.

Aztán Nessie éjjeliszekrényéhez fordultam, és kihúztam minden egyes fiókot, amit szépen át is kutattam. Egy pillanatra átfutott a fejemben a kérdés, hogy mégis mit keresünk? Nem tudtam elképzelni semmilyen bizonyítékot, ami utalhatna Nessie kilétére.

Mikor már végeztem az ággyal és az éjjeliszekrénnyel, tanácstalanul nézelődtem. Fogalmam sem volt, hogy hol és mit keressek. A fejemet vakarva bámultam meg a szoba minden egyes pontját valami furcsaságot keresve, amikor Nicky szélsebesen felém fordult.

- Ezt nézd meg, Norah! – szólt, majd intett.

Rettentő gyorsan felpattantam az ágyra, majd onnan Nicky mellé ugrottam. Ijedten Nickyre néztem, nagyot szusszantam, majd belebámultam abba a fiókba, amelyet Nicky tartott a kezében.

Összevontam a szemöldököm a látottak miatt. Nessie egyik fiókja tele volt téglalap alakú fehér dobozkákkal. Nem tudtam eldönteni, hogy mi ez, de egyelőre nem mertem hozzá nyúlni. Ám Nicky nagyon is bátor volt, és kikapott a fiókból egyet.

- Mi a franc lehet ez? – kérdezte kíváncsian, majd kinyitotta az apró dobozkát.

Szája tátva maradt, a szemei pedig kidülledtek döbbenetében.

- Mi az? – kérdeztem halkan.

Nicky nem szólt semmit, csak a kezembe nyomta a kinyitott dobozkát. Elvettem tőle, ám nem mertem a kezemben lévő kicsi tárgyra nézni. Rettegve Nickyt bámultam, aki döbbenten viszonozta a tekintetem.

- Nézd meg, Norah! – szólt rám.

Bólintottam, majd lehunytam a szemeimet és lehajtottam a fejem. Újra végig nyalta testemet a félelem a mai napon sokadára. Fogalmam sem volt, hogy mit tarthatok a kezembe, de biztos volt benne, hogy nem fogok örülni a látványnak.

Kinyitottam a szemem, és az arcom ugyanúgy elváltozott, mint Nickyé. Tátott szájjal, kidülledt szemekkel bámultam a kezemben lévő tárgyra. Ugyanis az apró dobozka egy kontaktlencse tartó tok volt, amiben ott pihent két darab zöld színű kontaktlencse. Olyan kontaktlencse, amely megváltoztatja az ember szeme színét, ha berakja.

Nem tudtam eldönteni, hogy mégis mit jelent ez. Ugyanis a kontaktlencséknek ugyanolyan furcsa, természetellenes zöld színűk volt, mint Nessie szemének. Egyben viszont biztos voltam; egy bizonyítékunk már van Nessie furcsaságai miatt, csak nem tudtam, hogy mégis mit jelent.

- Mi a franc ez, Norah? – kérdezte Nicky döbbenten.

Nehezen tudtam válaszolni. Egyszerűen olyan sokkos állapotban voltam, hogy csak némán nyitogattam a számat, mint egy partra vetett hal.

- Ennek a lencsének pont ugyanolyan színe van, mint Nessie szemének – közölte tárgyilagosan Nicky. Úgy látszik, hogy ő már felébredt a sokkból.

- Nézzük meg a többit! – szóltam elengedve a fülem mellett Nicky kijelentését.

Nicky bólintott, majd kivett egy másik fehér dobozt, felnyitotta és bólogatni kezdett.

- Szintén zöld színe van – mondta, majd felém nyújtotta, hogy megnézhessem.

Bólintottam, majd visszaraktam a kezemben lévő dobozt a fiókba, és egy másikat vettem ki. Felnyitottam, és döbbenetemre ezeknek a kontaktlencséknek is zöld színűk volt.

Nicky követte a példámat és szinte az összes kontaktlencsét felnyitotta, amelyik a kezébe került, és én is ugyanezt tettem. Az összes kontaktlencse furcsa zöld színű volt. Végül is nem néztük végig az összes dobozt, de elég volt nekünk ez a pár darab bizonyítéknak. Most már tudtuk, hogy Nessie minden nap zöld színű kontaktlencsét visel. De miért?

- Ez még nem jelent semmit – mondta Nicky, miután visszatolta a dobozkákkal teli fiókot.

- Igaz – bólintottam. – Keressünk tovább! – közöltem, majd az ajtótól jobbra lévő szekrényhez mentem, amely szinte beterítette az egész falat.

- Addig én tovább kutatok itt – mondta Nicky, és visszafordult a két ajtós szekrényhez, amelybe be volt építve az a fiók, amelyet előbb kutattunk át.

Kinyitottam minden egyes szekrényt és fiókot. Mindent átkutattam, de egyelőre semmit nem találtam. Közben a félelmem egyre csak nőtt, miközben rengeteg gondolat megfordult a fejemben.

Olyan félelem járta át a testem, mint még eddig soha. Nem az enyhe fajta, melytől hát borsódzva ültem a tévé előtt, mikor egy igényesebb horror filmet néztem. Ez a félelem fogvacogtató és dermesztő volt, a zsigerig, sőt, csontvelőig hatott. Nem magamért rettegtem, ez volt benne a legszörnyűbb.

Eljátszottam a gondolattal, hogy találok egy egyértelmű bizonyítékot, amely megerősíti azt, hogy Nessie egy igazi Cullen. Elképzeltem, hogy ő egy igazi vámpír, és Edwardék közeli rokona. És akkor mi van? Az, hogy egy vámpír, aki szomjazik az emberi vérre. És nahát! Kapásból egy él is ebben a lakásban. Szóval, egyértelmű, hogy Nessie totálisan veszélyes rám és Matthew-ra nézve.

Nem tudtam tovább gondolkozni, ugyanis az egyik polcon találtam egy barna színű, fadobozt, amelybe bele volt vésve mindenféle minta. Magam elé húztam a dobozkát, és a furcsa minták láttán alaposan szemügyre vettem.

A tetején a kemény anyagba egy farkas volt belevésve. Egyszerűen tökéletesen nézett ki. Látszott rajta, hogy profi csinálta, és hogy kézzel. Végig húztam az ujjaimat a vésett mintán, és felsóhajtottam.

- Találtál valamit? – kérdezte Nicky a távolból, és mellém sétált. – Mert én nem.

- Azt hiszem, találtam valamit – közöltem a dobozra célozva.

- Nyisd ki! – szólt Nicky, és kíváncsian bámulta a kezemben lévő dobozt.

Bólintottam. Mellmagasságban volt egy polc szemben velem, ezért feltettem rá a dobozt és kinyitottam. A dobozban volt néhány csecsebecse, ezért mindketten kíváncsian hajoltunk fölé.

Az első, amelyet kiszúrtam a szememmel, egy elszáradt vörös rózsa volt. Emellett a dobozban volt egy kulcscsomó, és egy köteg papír, amely egy gumival volt összetartva. Egyértelmű volt, hogy azt a nagy köteg papírt kell megnézni először, és így is tettem.

Kivettem a dobozból a köteget, lehúztam róla a gumit, majd megálltam a mozdulatban és Nickyre néztem.

- Akármit is látni fogunk – kezdtem halkan -, ne pánikoljunk be, oké?

- Oké – bólogatott Nicky. – Nem lesz gáz – mosolyodott el halványan, de hamisan.

Mély levegőt vettem, aztán hangosan kifújtam és magam elé húztam a papírt. Közben az ujjaim között éreztem, hogy ezek a papírok nem közönséges papírlapok voltak, hanem fényképek. Az első fénykép hátoldalán gyönyörű kézírás volt látható.

Én a reptéren. ( Augusztus 1.)

Állt a papíron. Megfordítottam, és a képen Nessie volt látható, ahogy csípőre tett kézzel a kamerába vigyorog. Elmosolyodtam rajta, és a szemem sarkából láttam, hogy Nicky is. Félre tettem a képet, és jött a következő kép, amelynek szintén a hátoldala volt a szemünk előtt.

A búcsúztató bulimon Vickyvel. ( Július 23. )

Ez volt írva a kép hátoldalára. Megfordítottam a képet, és ott állt két lány mosolyogva, csinos ruhában. Az egyik természetesen Nessie volt. Haja hullámos loknikban hullott a vállaira, és egy nagyon szűk és rövid fekete ruhát viselt. Mellette egy szőke hajú lány állt, szintén fekete szűk ruhában. Ő volt bizonyára Vicky.

Félre tettem ezt a képet is, és visszairányítottam a tekintetem a következő képre. A szívem újra a duplájára gyorsult, és ahogy hallottam Nicky is egyre gyorsabban vette a levegőt. Azt hiszem, mindketten tudtuk, hogy ez lesz az a kép, amely végre megválaszolja a fejünkben forgó kérdéseket, amelyek már hetek óta zaklattak minket. Felsóhajtottam, és újra elolvastam a kézírást.

Apa, Anya és én a reptéren. ( Augusztus 20. )

Egy pillanatra megtorpantam. Hisz Nessie szülei meghaltak! Akkor hogy lehet az, hogy állítólag a képen a szüleivel van, ami pár hete készült?

- Ez lehetetlen, Norah – törte meg a csendet Nicky. Nyílván ő is furcsállta ezt a mondatot.

- Most meglátjuk! – közöltem.

Nagyot sóhajtottam, megfogtam a kép szélét, és utoljára Nickyre pillantottam. Ő nagyot nyelve bólintott, én pedig újra visszafordultam a képhez. Villámsebesen megfordítottam a képet. Ám közben hirtelen becsuktam a szemeimet, így csakis a sötétség terült el előttem.

- Úristen! – kiáltott fel Nicky. – Norah, ezt meg kell nézned! Te jóóó éééég! – kiáltozta elhúzva a szavakat.

- Nem merem – motyogtam.

- Norah, ne szarozz már! Nézd meg! – szólt rám Nicky határozottan, majd a vállamra tette a kezét. – Ebből minden ki fog derülni, csak nézd meg! – súgta bátorítóan.

Összeszorított szemekkel bólintottam, majd lélegzetvisszafojtva kinyitottam a szemeimet és lenéztem a kezemben tartott képre. Egy riadt vinnyogás hagyta el a számat a kép láttán. A torkomban egy gombóc pillanatok alatt növekedni kezdett, majd szétdurrant, mire a szemeimből lassan folyni kezdtek a könnyek.

Ugyanis a képen Edward Cullen és Bella Swan volt Nessie-vel. Az a Bella Swan és Edward Cullen, akiket egykor én ismertem. Az az Edward Cullen, aki egykor a barátom volt. Azok az emberek, akik vámpírok voltak, és ezek szerint Nessie rokonai. Méghozzá a szülei. Állítólag…