A fürdőszobában szerencsétlenkedtem már egy ideje Nickyvel együtt, aki a vécén ült és aggódva figyelt engem. Matthew több mint egy órája elment, és körülbelül volt még egy órám Edward érkezéséig. Már rég kitakarítottam a lakást Edward érkezése miatt, és most a fürdőszobában voltam Nickyvel, miközben hangosan szitkozódtam.
Az a helyzet, hogy körülbelül tíz perce jutott eszembe, hogy a gyűrűk, amiket Edwardtól kaptam évekkel ezelőtt, rajtam voltak. Le akartam venni őket, mert nem akartam, hogy Edward beképzeljen mindenféle dolgot ezzel kapcsolatban. Ám ez nehezen ment, ugyanis a két gyűrű, amely már évek óta az ujjamon éldegélt, sehogy sem akart lejönni. Pedig már kipróbáltunk mindenféle technikát; bekentük az ujjamat zsírral, olajjal, mosószerrel. Sőt, megpróbáltuk szimpla emberi erővel leráncigálni az ujjamról, de sehogy sem sikerült.
- Norah, nem értem, miért vagy kiakadva – szólt Nicky. – Nem fogsz meghalni.
- Tudom – morogtam, miközben elkezdtem forgatni a gyűrűt, hogy lejöhessen. – De nem akarom, hogy lássa Edward, hogy még mindig rajtam vannak ezek a hülyeségek.
- Nem fog lejönni – közölte nyugodtan. – Feleslegesen strapálod magad. Lehet, hogy pszichés oka van.
- Na, ne röhögtess! – sziszegtem, és elkezdtem újra húzni a gyűrűt.
Nicky csak reménytelenül felsóhajtott, majd felállt és elindult kifelé.
- Hova mész? – kérdeztem kíváncsian.
- Haza – felelte vállat vonva. – Van jobb dolgom is, mint téged bámulni, ahogy épp szerencsétlenkedsz – vigyorgott.
- Később visszajössz? – kérdeztem angyali mosollyal az arcomon.
- Persze – bólogatott. – Kíváncsi vagyok Edwardra – vigyorgott gonoszan.
Fejet csóválva elnevettem magam, majd intettem Nicky-nek, aki egyedül hagyott. Hangosan felsóhajtottam, majd a szabad kezemmel megfogtam az egyik gyűrűt, és minden erőmet beleadva elkezdtem húzni. De a gyűrű nem jött le próbálkozásaim ellenére, ezért mérgemben hangosan elkezdtem szitkozódni.
Jó, akkor ott maradsz, gondoltam magamban. Mély lélegzeteteket vettem, hogy visszaállítsam a légzésem az eredeti ritmusra, közben megigazítottam magam a tükörben. Ez idő alatt eldöntöttem, hogy iszok egy forró teát, hogy némiképp megnyugodjak.
A konyhába mentem, öntöttem egy bögrébe egy kis vizet, majd betettem a mikroba pár percre. Amíg a víz melegedett a mikroba, addig előszedtem a konyhaszekrényből a szükséges hozzávalókat a teához. Közben szüntelenül Edward körül jártak a gondolataim.
Borzasztóan furdalt a kíváncsiság Edwarddal kapcsolatban, ami miatt rengeteg kérdés született a fejemben. Hogy nézhet ki? , Változott egyáltalán valamit? , Még mindig olyan szívdöglesztően néz ki? – Ilyen és ehhez hasonló kérdéseken rágódtam reggel óta. Természetesen a női agyamat az a kérdés is bombázta, hogy tetszeni fogok-e neki. Reménykedtem benne, hogy így lesz, habár nem terveztem semmiféle intim kapcsolatot Edwarddal. Úgy terveztem, hogy jóízűen elbeszélgetünk, mint két régi barát, és nem lesz köztünk semmi bensőséges. Persze, amikor ezeket kiagyaltam reggel, a virgonc énem háborgott, mert valahol a szívem mélyén igenis akartam Edwardot testestül-lelkestül. De a józanabbik énem megállj-t parancsolt, így engedelmeskedtem neki, és elhessegettem azokat a pikáns filmrészleteket a fejemből, ahol Edwarddal egymásba gabalyodva eléggé bizalmas kapcsolatot létesítünk. Ám most az egyszer megengedtem magamnak, hogy egy kicsit Edwardól ábrándozzak.
A konyhapultnak dőltem, és képletesen ajtót nyitottam a gondolataimnak. Ahogy lelki szemeim előtt megjelent Edward, azonnal elkezdett égni a testem a vágytól, hogy megérinthessem. Elképzeltem, ahogy karjaival átöleli a derekam, magához húz. Finom ajkaival, amelyek a világ legszebb ajkai voltak, elkezdi csókolgatni a nyakam, miközben hol letér a dekoltázsomra, hol pedig az arcomra.
Lehunytam a szemeimet, sziszegve beszívtam a levegőt, és megkapaszkodtam a konyhapultban, ugyanis éreztem, hogy a lábaim kezdenek elhagyni. Közben folytattam az erotikus hallucinációmat.
Elképzeltem, hogy Edward mélyen a szemembe néz, miközben az arca folyamatosan közeledik az enyémhez. Már csak pár centi választja el az ajkainkat, amikor vadul megragadom a vállát, és magamhoz rántom. Őrült módjára veszem birtokomba az ajkait, miközben ujjaimmal a hajába túrok. Érzem, ahogy a pulzusom folyamatosan emelkedik. Érzem, hogy a szívem olyan gyorsan dobog, hogy szinte átszakítja a mellkasom. Edward keze végig simít az oldalamon egészen a nadrágomig, és elkezdi kigombolni azt. Érzem, ahogy hideg kezével végigsimít a bugyimon, majd keze felcsúszik a pólómhoz, és elkezdi…
Egyszer csak a csengő idegesítő hangja ébresztett fel. Lihegve tértem magamhoz, miközben ködös szemekkel próbáltam felmérni a terepet. A konyhában voltam, és úgy hangzott, mintha valaki ráfeküdt volna a csengőmre.
- Megyek már! – kiáltottam, majd megindultam a bejárati ajtó felé.
Mély lélegzetet vettem, hogy némiképp megnyugodjak, majd nagy lendülettel és mosollyal az arcomon ajtót nyitottam. Ám a mosolyom rögtön lefagyott, ahogy az egész testem is. És úgy éreztem, hogy az egész világ is lefagyott.
Ugyanis az ajtóm előtt teljes embernagyságban Edward Cullen állt. Lélegzetvisszafojtva néztem fel mosolygós arcára. A haja vizes volt, és a szemébe lógott. Jókedvűen mosolygott, szinte már nevetett.
Ekkor a pillantásunk találkozott, én pedig próbáltam úrrá lenni a zavarodottságomon. Olyan mélyen nézett a szemembe, hogy úgy éreztem magam, mint aki meztelen. Próbáltam megszólalni, vagy tenni valamit, de nem tudtam. Ugyanis a pillantása fogva tartott, és nagyon nem akart elereszteni. Pedig próbáltam másfelé nézni, vagy tenni valamit, hogy megtörjem zavarba ejtő tekintetét, ami szinte felfalt. Éreztem, hogy a lélegzetem elakadt, és ahogy az várható volt, az arcom égető lángba borult. Ezt természetesen Edward is észrevette, ugyanis a mosolyosa egyre szélesebb lett. Borzasztóan szégyelltem magam, amiért ilyen nyíltan kimutattam az érzéseimet, de nem tudtam semmit se ellene tenni.
- Bemehetek? – kérdezte udvariasan.
Értetlenül néztem rá. Amikor egyszer csak kitisztul a fejem, és rögvest elálltam az ajtóból.
- Persze. Gyere be! – intettem neki, és közben próbáltam nem elpirulni újra.
- Köszönöm – mondta, majd megfogta a mellette árválkodó két fekete bőröndöt, és belépett a lakásba.
Halványan rámosolyogtam, majd bezártam az ajtót, és csendben álltam mellette. Egyszerűen nem tudtam mit mondani neki.
- Nagyon szép lakásod van – bókolt, miközben körbefutatta tekintetét a lakás falain.
- Köszönöm – feleltem udvariasan.
Vigyorogva lenézett rám, ám most ellenálltam a csáberejének, és keményen álltam szívdöglesztő tekintetét. Ám a vigyora egyre szélesebb lett, majd megcsóválta a fejét és kitárta a karjait.
- Már meg sem ölelsz, Norah? – kérdezte jókedvűen.
- De – motyogtam az orra alatt, és közelebb léptem hozzá.
Lassan és óvatosan a testéhez simultam, és átöleltem vékony és erős testét. Edward halkan felsóhajtott, majd karjait körém fűzte és gyengéden magához ölelt. Feltört belőlem egy hangos nyögés, ahogy hideg bőre az enyémhez ért. A szívem dobogásának sebessége a duplájára nőtt, a gerincemen egy kellemes érzés futott végig. Becsuktam a szememet, és mélyen beszívtam a belőle áradó édes illatot. Újra tinédzsernek éreztem magam, és egy fajta de ja vu érzés keringett bennem. Halványan elmosolyodtam, és közben a szívem mélyén úgy szárnyaltam, mint még soha.
- Jó újra látni téged – suttogta Edward, és végigsimított a hajamon.
- Téged is – motyogtam, és még szorosabban kezdtem ölelni.
Fogalmam sincs, mennyi ideig állhattunk az előszoba közepén, egymást ölelve. Az idő megszűnt számunkra, és egyáltalán nem zavart. Elmondhatatlan érzés volt a tudat, hogy Edward velem van, és újra ölel, mint régen.
Később, nem tudom mennyi idő után, elengedtük egymást. Mosolyogva bámultuk egymást, és megállapítottam, hogy Edward semmit se változott. Természetesen a vonzereje sokkal erősebben hatott rám, de ettől függetlenül ugyanaz az Edward állt előttem, akit hat éve elhagytam.
- Norah – törte meg a csendet, mire én kíváncsian néztem föl rá. – Te semmit sem változtál. Ugyanúgy nézel ki, mint amikor megismertelek – közölte vigyorogva. – Hány éves is vagy?
Bevallom, ez fájt. Borzasztóan fájt az önbecsülésemnek, hogy Edward még mindig azt a kis tinédzsert látja bennem, akit évekkel ezelőtt megismert. Holott az óta, én úgy érzem, jócskán megváltoztam.
- Huszonhat – feleltem hetykén. – Éppenséggel te se változtál semmit. Te még mindig tizenhét vagy – vágtam vissza.
- Jó, de én már több mint száztizenhárom éves vagyok – közölte.
- Uhh… - húztam a szám. – Vén trotty.
Edward erre hangosan és őszintén felkacagott, amit megmosolyogtam. Borzasztóan édes volt, ahogy nevetett.
- Kérsz valamit? – kérdeztem házi asszonyhoz illően. – Egy csésze kávét? Vagy valamit?
Edward erre csak sejtelmesen elmosolyodott.
- Nem kérek semmit, köszönöm – felelte.
- Egy teát sem kérsz? – kérdeztem mosolyogva. – Ne szégyenlősködj!
- Norah, nem kérek semmit. Azt hiszem, amivel te kínálgatsz, az nem elégíti ki az én elvárásaimat.
Összevont szemöldökkel néztem rá. Fogalmam sem volt, hogyan értette ezt. Aztán szinte azonnal leesett, hogy mire gondolt.
- Hát persze! Hogy is felejthettem el – csóváltam a fejem. – Vámpír vagy.
Edward csak vigyorogva bólogatni kezdett.
- Sajnálom, hogy megfeledkeztem erről, de már teljesen elszoktam a mesebeli lényekről – vigyorogtam.
- Semmi gond – legyintett.
- De… Tényleg nincs semmi, amivel kínálni tudnálak – fordítottam komolyra a szót. – A véremet pedig nem adom.
- Nincs rá szükség – nyugtatott. – Már intézkedtem az ügy érdekében. Apropó, van egy kis hely a hűtődben? – kérdezte, és kezébe vette a bőröndjeit.
- Van. Miért? – kérdeztem kíváncsian.
Edward nem mondott semmit, csak elindult a konyha felé, én pedig követtem. A konyhában felrakta az egyik fekete táskát a pultra, és kinyitotta. Megálltam a háttérben, és kíváncsian figyeltem minden mozdulatát. A táska, amit Edward az előbb kinyitott, tele volt rengeteg csomag mosott nullás vérrel. A szemeim tágra nyíltak, és döbbenten figyeltem a vérrel teli táskát.
- Hova tehetem ezeket? – kérdezte Edward felém fordulva.
- M… Mutatom – dadogtam, és kinyitottam neki a hűtőt.
Egy polcot a hűtőben üressé tettem Edward „ételének”, majd félre álltam, hogy be tudja pakolni a csomagokat.
- Ne haragudj, hogy ilyen módszerhez kellett folyamodnom az étvágyam érdekében – mondta pakolás közben. – De rég jártam már Londonban, és nem igazán tudom, hogy errefelé az erdők milyen állapotban vannak.
- Én se tudom – közöltem.
- Éppen ezért hoztam magammal vért. Remélem, nem haragszol – pillantott rám rámolás közben.
- Nincs gond. De ugye, ettől nem lesz bajunk? Mármint, nem fogsz vadállattá válni, ugye? – kérdeztem aggódva.
- Nem – felelte.
- Rendben – bólintottam.
- Egy ideje csak mosott nullás vért fogyasztok, éppen azért, hogy ne legyen gond – közölte.
- Értem – bólintottam, aztán felkaptam a fejem. – Várjunk csak, te már korábban eltervezted, hogy ide jössz? – kérdeztem döbbenten.
- Nem szeretnék erről beszélni – mondta, majd becsukta a hűtőt és felém fordult.
- Akkor minek jöttél ide?! – kérdeztem szinte kiabálva.
- Nyugodj meg, Norah! – szólt teljesen higgadtan. – Mindent megtudsz a megfelelő időpontban.
- Ma fogok megtudni mindent – jelentettem ki határozottan.
- Ma éjjel – javított ki, mire én egyetértően bólintottam. – Megmutatnád a lányom szobáját?
A „lányom” szó hallatán ijedten összerezzentem. Borzasztóan félelmetes és furcsa volt ezt a szájából hallani.
- Bocsáss meg! – szabadkozott.
Megráztam a fejem, aztán intettem neki és elvezettem Nessie szobájához. Edward csak berakta az ajtó mellé a kofferjeit, aztán becsukta az ajtót és várakozóan nézett rám. Kíváncsian néztem föl rá, ugyanis fogalmam sem volt, hogy miért bámul.
- Jól áll ez az új hajszín – szólt, és ujjai közé vette az egyik hajtincsemet.
- Köszönöm – feleltem, és érdeklődve figyeltem az ujjait, ahogy a hajammal játszik.
- Bár ha őszinte akarok lenni, akkor a fekete haj jobban állt neked – közölte mosolyogva.
Nem szóltam semmit, csak megvontam a vállam. Nem örültem neki, hogy nem tetszett neki az új hajszínem, de jelenleg nem tudtam mit csinálni. Azért elhatároztam, hogy idővel visszafestem az eredeti színére a hajam. Nekem sem tetszett már a mostani jellege.
Újra megfagyott köztünk a világ, legalábbis én úgy éreztem. Borzasztóan közel álltunk egymáshoz. Színtisztán éreztem Edward parfümének édeskés illatát, emellett éreztem azt is, hogy veszi a levegőt. Úgy tűnt, hogy Edward ebből semmit sem vett észre, ugyanis még mindig a hajammal játszott.
- Sajnálom, hogy bele avatkoztam az életedbe – törte meg a csendet mély, rekedtes hangjával, halkan.
Nem szóltam semmit. Nem tudtam mit mondani neki, ezért inkább a csöndet választottam. Csak néztem az arcát, és közben próbáltam rájönni a szemében dúló fájdalom okára. Ám nehezen ment, és mielőtt meg kérdezhettem volna, váratlanul kinyílt a bejárati ajtó.
Ösztönösen elléptem Edwardtól, ugyanis úgy éreztem, kínosan közel álltunk egymáshoz. Az ajtóban Nessie állt, aki döbbenten és tátott szájjal bámult minket. Edward pedig csak mosolygott.
- Ap… Edward! – szólalt meg Nessie, és Edward nyakába vetette magát. Edward pedig nevetve ölelte magához.
- Örülök, hogy látlak! – mondta Edward Nessie hajába.
Mosolyogva néztem őket, és végre el tudtam hinni azt, hogy Nessie Edward gyermeke, az egyetlen lánya, bármilyen furcsa is.
- Hogy kerülsz te ide? – kérdezte Nessie kíváncsian, miközben a konyhába húzta Edwardot, én pedig követtem őket.
- Ide repültem – viccelődött Edward.
- Nagyon vicces – gúnyolódott Nessie, és lenyomta Edwardot az egyik székbe. – Most komolyan.
- Komolyan beszélek – felelte Edward nevetve.
- Ha-ha – ingatta a fejét Nessie.
Mosolyogva figyeltem őket. Nessie csak fejét csóválva rám nézett, majd a hűtőhöz lépett és kinyitotta azt. Időm sem volt megállítani őt, és úgy tűnt, hogy Edwardnak sem.
Színtisztán kirajzolódott Nessie arcán az érzései. Először mosolyogva bámult a hűtőben lévő csomagokra, majd szép fokozatosan átváltott döbbenetbe. A kezét a szája elé kapta, és először láttam az arcán a rettegést.
- Mi… Mi folyik itt? – kérdezte Nessie könnyes szemekkel a vért bámulva.
- Nessie… - szóltam, de Edward közbe vágott.
- Nessie, megmagyarázom.
Ám Nessie ügyet sem vetett Edwardra. Hol a hűtő tartalmát, hol engem figyelt. Azt hiszem, kezdett rájönni a dolog lényegére.
- Te… – kezdte Nessie rám nézve, de nem bírta folytatni.
- Tudok mindenről – bólintottam, befejezve a mondatát.
Edward nem szólt semmit, csak Nessie-t figyelte és a reakcióit. Nessie pedig egyszerűen kiakadt. Hebegett, habogott, miközben döbbenten engem bámult. Én nem szóltam semmit, csak a földet bámulva álltam, a konyhapultnak dőlve.
- De… Honnan? Mióta? – nyögte ki Nessie.
- Norah jó pár éve tud a létezésünkről – válaszolt Edward helyettem.
- Akkor… Ő az, akiről meséltél? – kérdezte Nessie rám mutatva.
- Igen – bólintott Edward.
Most már kíváncsian figyeltem őket, ugyanis arról én sem tudtam, hogy Nessie tud rólam. Természetesen az első kérdés, ami megfogalmazódott bennem az, az volt, hogy mit tud?
- Nessie-nek meséltem rólad, Norah – mondta Edward hozzám intézve a szavait.
Nem szóltam semmit, csak bólintottam, és félve Nessie-re pillantottam. Ám meglepetésemre Nessie teljesen nyugodtan figyelt engem. Nem látszott rajta semmiféle gyűlölet, vagy harag, ami elvárható lett volna.
- Akkor… Nincs több színészkedés? – kérdezte Nessie Edwardtól, mire Ő megrázta a fejét.
Nessie összetette a két kezét, mintha imádkozna, a mennyezetre emelte a tekintetét és boldogan elmosolyodott. Edwarddal ezt mindketten megmosolyogtuk, és innentől kezdve a kommunikáció hármunk között sokkal őszintébb, és felszabadultabb lett.
Nessie kíváncsian kérdezett a családjáról, Edward pedig türelmesen válaszolgatott a kérdéseire. Mosolyogva figyeltem őket, ám néhányszor megkeményedett az arcom, amikor Nessie az anyjáról, Belláról kérdezett. Próbáltam pontos figyelemmel kísérni a beszélgetésüket, és sikerült is. Meg tudtam, hogy az egész Cullen család jól van. Nem gyarapodtak, és nem is lettek kevesebben, ami azért boldogsággal töltött el.
Amikor sötétedni kezdett egyedül hagytam őket higiéniai okokra hivatkozva. Lezuhanyoztam, majd a hálószobában rendet tettem. Új ágyneműt húztam, ugyanis nem akartam, hogy Edward arra feküdjön rá, amin előző éjjel Matthew-val voltam. Később, mikor mindennel végeztem, beültem az ágyba. Derékig betakartam magam, és a falnak dőltem, miközben vártam Edwardot. Szerencsére nem kellett sokat várnom rá. Udvariasan bekopogott, majd bejött és félénken leült mellém.
- Beszélhetünk most már? – kérdeztem.
- Igen – bólintott Edward, majd kényelembe helyezte magát mellettem. – Mit szeretnél tudni? – kérdezte rám nézve, miközben az egyik karját a feje alá tette.
- Mindent. Az elejétől – válaszoltam határozottan és viszonoztam a tekintetét.
- Rendben – sóhajtott Edward, és elfordította a fejét. – Minden akkor kezdődött, amikor elhagytál…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése