A fürdőszobában, a tükör előtt álltam. Csinos ruhában, kisminkelve néztem farkasszemet a saját tükörképemmel. Nickyékkel, Matthew-val és Nessie-vel egy helyi étterembe szándékoztunk menni a mai éjszaka folyamán. Igazából nem sok kedvem volt méregdrága kajákat enni, amitől egy óra múlva ugyanúgy éhes leszek, de Matthew ragaszkodott hozzá.
Ugyanis az étterem, ami a mai úti célunk volt, Matthew egyik tanítványának az édesapjáé volt. Matthew és Sean tánciskolája, a Fashion Dance eléggé nagy népszerűségnek örvendett Londonban, csakúgy, mint máshol. Rengeteg táncot tanulni akaró egyén járt oda, akinek valamelyik rokona híres volt általában. Ezért jóformán megszokott volt számomra, hogy havi rendszerességgel meg kellett jelennem Matthew-val karöltve egy-egy rendezvényen, ahová illett kiöltözni. Merthogy nem hozhattam szégyent szegény Matt-re. Ő nem szólt soha az öltözködésem miatt, ám én mégis kötelességemnek éreztem azt, hogy mindig nagyszerűen nézzek ki mellette. És ez most sem volt máshogy.
Szó se róla, imádtam a csinos ruhákat és a gyönyörű magas sarkú cipőket. Ám nem mindig volt kedvem úgy felöltözni, mint egy szépségkirálynő, esetleg egy üzletasszony. Néha jól esett tornacipőben, farmerban és egy egyszerű pólóban járni-kelni a városban, és a lakásban. Hiába voltam lassan huszonhét éves, azért a menő edzőcipők iránti szeretetem egy csöppnyit sem változott.
De azért én mégis úgy gondoltam – lassan öt éve -, hogy egy huszonéves, felnőtt nőnek illik felnőtt nőként kinéznie. Azt hiszem, csak mostanság értettem meg édesapám prédikációit, amelyeket már tizenöt éves koromban hallgatnom kellett, hogy egy nő legyen nő. Ne járjon slampos ruhában, tűnjön ki a tömegből, és viselkedjen felnőtt nőhöz méltóan! És így, felnőtt nőként, már megértettem az atyai szöveget. Emellett borzasztóan jól esett hallani édesapám dicsérő szavait, mikor alkalomadtán haza utaztam pár napra, miszerint kész nő lettem, és ezért Ő szörnyen büszke volt rám. Anyám ilyenkor vagy pityergett, vagy pedig büszkén mosolyogva figyelt engem. Persze ilyenkor mindig megsúgta, hogy nagyon tetszek neki, és büszke is rám, de valahol fáj neki, hogy már nem vagyok az a tizenéves kislány, aki képes volt egész álló nap tornacipőben járni, és laza farmerban flangálni. Hiába, a szülők nehezen viselik el, ha a gyermekük felnő.
Rettentően ki voltam öltözve. Észrevettem az idő múlásával, amikor így kiöltöztem, hogy kezdtem hasonlítani az édesanyámra, aki szintén ugyanígy öltözködött, amikor fontos találkozója volt. És ez valahogy kárpótolt egy kicsit.
Közel hajoltam a tükörhöz, hogy újra alaposan szemügyre vehessem a sminkemet. Közben a fürdőszoba ajtó túloldaláról halványan behallatszott Matthew hangja, amint épp telefonon az étterem tulajdonosával beszél a mai éjszakáról. Nessie tudtommal a szobájában volt, és a nagynénjével beszélt. Legalábbis, amikor bejöttem a fürdőbe, akkor a füléhez szorított telefonnal épp a szobájába sietett.
Beletúrtam a hajamba, megigazítottam magamon a szűk szoknyámat, magamra fújtam egy kicsit a kedvenc parfümömből, és végre kikecmeregtem a fürdőszobából. Matthew épp akkor süllyesztette zsebébe a mobilját, és amikor meglátott, azonnal egy vigyort villantott felém.
- Gyönyörű vagy! – szólt, miközben megindult felém.
- Jó leszek így? – kérdeztem mosolyogva, és megfogtam a kezét.
- Tökéletes vagy – suttogta, és mosolyogva nézegette az arcomat.
- Nyugodtan megcsókolhatsz. Nem kentem most a számra se szájfényt, se rúzst – közöltem vigyorogva.
Ezelőtt minden egyes alkalomkor, mikor valahova kiöltöztem, mindig felkentem az ajkaimra némi rúzst, esetleg szájfényt. De eddig Matthew mindig lecsókolta rólam, aminek meg is lett következménye. A szájszépítőszer Matthew ajkán maradt, amit mindig átkozódás, és köpködés követett. Az én részemről pedig egy jó ízű kacagást.
Matthew elmosolyodott, és szinte rögtön birtokba vette ajkaimat. Mosolyogva csókoltam vissza, miközben karjaimat a nyaka köré kulcsoltam. Szerettem vele csókolózni. Olyankor éreztem igazán, hogy teljesen boldog vagyok Matthew mellett. Tudtam, hogy az ő karjai között nem eshet bántódásom. Szerettem érezni ajkaimon érezni az övét, szerettem, hogy olyan közel van hozzám, szerettem érezni izmos karjait a testem körül, ahogy fulladás-szorosan magához szorít. Szerettem vele lenni, és azt hiszem, tiszta szívemből szerettem őt.
Nessie pont jókor jött ki a szobájából, ugyanis pont akkor fejeztük be a nyálcserét, és már csak egymást ölelve álltunk.
- Beszéltél a nagynénéddel? – kérdeztem Nessie-től mosolyogva, merthogy amikor utoljára láttam őt, mielőtt bementem a fürdőbe készülődni, épp telefonált.
- Igen. Jól vannak, bár már most hiányolnak – grimaszolt.
- Igen – nevettem. – Ezt meg kell majd szoknod, hogy minden egyes beszélgetésnél hangoztatni fogják, hogy szörnyen hiányzol nekik, és bármikor haza mehetsz – magyaráztam.
- Pontosan ugyanezt a szöveget mondták nekem is – közölte Nessie vigyorogva.
- Amikor elköltöztem otthonról, akkor minden egyes nap ezt mondták nekem is – meséltem. – De leszoktak róla idővel, mert rájöttek, hogy én bizony haza nem megyek – nevettem.
Nessie is elnevette magát, én eddig pedig végig néztem rajta. Vörösbarna haja egyenes tincsekben hullott vállaira, szemei halvány aranybarna színben pompáztak, ajkára rózsaszín szájfényt kent. Ruhája mindenféle rózsaszín, fekete és zöld mintákkal volt tele, lábán pedig egy fekete magas sarkú szandál volt. Nagyon csinos volt, ezt meg kell hagyni.
Az én kocsimmal mentünk. Csak az étterem parkolójában találkoztunk Nickyékkel, ők ugyanis már hamarabb itt voltak. Bemutattam nekik Nessie-t, és Sean úriember módjára megdicsérte Nessie ruháját, ám engem egy szóra se méltatott. Amikor Matthew félre nézett, akkor Sean összeráncosodott orral végig mért engem, majd félre fordult és látványosan köpött egyet, aztán vigyorogva rám nézett. Megszoktam már, hogy Sean mindig ezt csinálja akárhányszor kiöltöztem. Mint mondtam már, gyűlöl engem, és ez az én részemről is kölcsönös volt.
Nicky pedig… Nicky volt. Őt aztán nem kellett félteni kiöltözés terén. Most is egy tengerzöld színű mini ruhát viselt, ami…. ami igazából nem is volt ruha. Mindössze egy szoknyából állt, és az abból futó két anyagból, ami egészen a Nicky válláig tartott. A két anyag között pedig mélyen ki volt vágva, méghozzá Nicky köldökéig nyújtott háromszög alakban. Ehhez felvett egy hosszú nyakláncot, amitől csak egy nagyon kicsit látszott szolidabbnak a ruha. És természetesen nem maradhatott el a magas sarkú, ami nem volt valami feltűnő, de azért nagyon szép volt.
Miután túlestünk egymás dicsérésén bementünk az étterembe. Az étterem neve Santini volt, és Matthew elmondása szerint, csak itt, Londonban, meg Milánóban és Edinburghban található meg ez az étterem.
A bejáratnál már a tulajdonos, Matthew egyik tanítványának az apja, várt minket kedves mosollyal az arcán. Hangosan köszöntött minket, így az arra ülők, és járók azonnal felénk néztek. Minket, lányokat, dicsérő bókokkal halmozott el a kinézetünk miatt, majd viccesen megkérdezte a fiúkat, hogy hol szerzett minket. Erre mindannyian halk nevetésben törtünk ki, aztán a tulajdonos elvezetett minket egy asztalhoz.
Amint leültünk megjelent egy pincér, aki kedvesen köszöntött minket, majd felvette az első rendelésünket, aztán elviharzott. Ezért egyedül maradtunk, így öten.
- Na, és Nessie – törte meg a csendet Sean, és az asztalra támaszkodott -, te eddig hol laktál? – kérdezte. Nessie kedvesen elmosolyodott, és épp szólásra nyitotta volna a száját, amikor:
- Nicky, gyere ki velem a mosdóba! – szóltam közbe, majd megragadtam az említett karját, és magam után húztam a mosdóba.
- Norah, lehettél volna finomabb is – morogta Nicky, miközben a karját nyomogatta, miután bejutottunk a női mosdóba.
Nem is figyeltem rá, csak lehajoltam és végig mentem az apró mosdón, megnézve így, hogy ki van a vécében. Üres volt mindegyik fülke, csak mi voltunk a mosdóban.
- Amúgy – szólt Nicky, és a tükör elé állt -, eléggé furcsa a csaj.
- Ezt hogy érted? – kaptam föl a fejem kíváncsian.
- Hát… tiszta Cullen – magyarázta, miközben a kezeivel összevissza kapálózott. Azt hiszem, nehezen tudta kifejezni magát.
- Ugye? – kérdeztem vissza döbbenten.
- Ja – bólogatott Nicky hevesen. – Nagyon gyönyörű…
- Fájdalmasan gyönyörű…
- Akárcsak Edward – közölte Nicky, mire a levegő benn rekedt a tüdőmben. Az üresség újra felizzott, mire felszisszenve kaptam a mellkasomhoz.
- Igen – sóhajtottam, és hátat fordítva a tükörnek, a falba épített csapoknak dőltem. – De még semmi sem biztos – ráztam a fejem, miközben a karjaimat összefűztem a mellem előtt.
- Norah – szólított Nicky halkan, és felém fordult. – Szerinted vámpír? – súgta.
- Fogalmam sincs – vontam meg a vállam. – Ma délelőtt sütött a nap egy kicsit, és… nem csillogott.
- Akkor fél vámpír – találgatott halál nyugodtan, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk.
- Nem tudom, Nicky – csóváltam a fejem. – Nem tudom, hogy most mi van. Nagyon félek, Nicky – vallottam be, és segélykérően ránéztem.
- Tudom, Norah, tudom – mondta, majd hirtelen magához ölelt. – De nem lesz semmi gond – morogta a hajamba. – Minden rendben lesz, drágám – bíztatott, miközben a megdörzsölte egy kicsit a hátam, majd eleresztettük egymást.
- Nicky – szóltam neki, miközben a szembe néztem a saját tükörképmásommal. – Mi van, ha köze van Edwardhoz? – kérdezte, és a tükörben ránéztem, ő pedig vissza.
- És mi van, ha semmi köze hozzá? – tette fel a frappáns kérdést, felvont szemöldökkel.
- Az még nagyobb tragédia lenne – vallottam be halkan.
- Mit akarsz, Norah? – kérdezte Nicky magas hangon. – Boldog párkapcsolatban élsz, van egy csodás lakásod, és kocsid. Mindened meg van – oktatott ki. – Edwardot már évek óta nem láttad, és nem is tudsz róla semmit. Lehet, hogy már rég meghalt.
- Nem! – mondtam a kelleténél hangosabban. – Tudom, hogy él. Érzem – állítottam. – Ráadásul ott van kint a bizonyíték – mutattam az ajtó felé.
Nicky erre csak felsóhajtott.
- Fogalmam sincs, mit akarsz – szólt halkan. – De azért remélem, nem akarsz butaságot csinálni – közölte.
Megráztam a fejem, majd együtt kimentünk a női mosdóból, vissza az asztalunkhoz, és leültünk.
- Meg volt a bugyi téma? – kérdezte Matthew vigyorogva.
- Képzeld, meg – szólt Nicky vigyorogva.
- Norah – szólt halkan Matthew, mire kíváncsian felé fordultam. – Rendeltem neked spagettit – mondta.
- Köszi, rendes tőled – hálálkodtam mosolyogva, és nyomtam egy apró puszit az arcára.
Beszélgettünk még egy ideig, aztán megjelent két pincér és letették elénk a rendelt ételeinket. Mindannyian megköszöntük, majd jó étvágyat kívántunk egymásnak, és neki láttunk a vacsoránknak.
Persze a vacsora alatt nem maradhatott el Sean és Matthew poénjai, és Nicky vicces beszólásai. Mosolyogva hallgattam őket, amikor érdeklődően Nessie felé néztem.
Ő is spagettit evett paradicsomszósszal, csak úgy, mint én. Mosolyogva figyeltem őt, ám valami szemet szúrt nekem. Épp a villájára szúrt fel egy jó nagy adag tésztát, majd rettentő gyorsan a szájába nyomta, rágott rajta kettőt, aztán gyorsan lenyelte. Meglepve néztem rá, amit ő észre is vett. Ezért a következő falatot sokkal lassabban vette a szájába, rágta meg és nyelte le. Láttam rajta, hogy nem igazán ízlik neki az étel, mert akárhányszor a szájába tette a tésztát, és elkezdte rágni, furcsa grimasz jelent meg az arcán. De nem foglalkoztam vele túlságosan.
Tekintetemet az ételemnek szántam, és tovább lakmároztam a spagettimből, közben gondolkozni kezdtem az előbbi Nickyvel folytatott beszélgetésünkön.
Nessie tényleg hasonlított Edwardra. Akárhányszor ránéztem mindig Edward jutott eszembe. A haja és a mosolya tökéletesen Edwardéra hasonlított. A kecsessége és bája pontosan olyan volt, mint a Cullen lányoké. Nem tudtam, mit gondoljak. Szerettem volna azt hinni, hogy Nessie-nek semmi köze Edwardhoz. De egy hang belülről mindig azt súgta, hogy igenis köze van Edwardhoz. Hát jó, gondoltam magamban, soroljuk fel a lehetőségeket.
Az első elméletem Nessie-ről az volt, hogy Edward rokona. Noha ez teljesen lehetetlen volt, hisz Edward több mint száz évvel ezelőtt született, ezért teljesen abszurdnak tűnt a gondolat, hogy Nessie Edward egyik leszármazottja. De akkor mi magyarázhatja meg a köztük lévő hasonlóságot?
Megfordult a fejemben még egy eléggé bizarr gondolat. Forksból való elköltözésem előtti években Bella vámpír lett. Információim szerint Bella össze is jött Edwarddal az első szakításunk után. És nagy valószínűséggel akkor is összejött vele, amikor elhagytam Edwardot. Tehát a bizarr gondolat a következő; Nessie Edward és Bella közös gyermeke.
Összeráncoltam a szemöldököm ezen a feltételezésen. Hogy lehetne Nessie Edwardék lánya? Hisz a vámpírok nem tudnak gyereket szülni. Talán Carlisle, Edward nevelőapja, fel találta azt a szert, amelytől a vámpírok teherbe eshetnek. De akkor Rosalie is terhes lett volna. Arról pedig szerintem tudnék. Legalábbis ebben reménykedtem.
Ráadásul a vámpírok nem öregednek. Akkor hogy nézhet ki Nessie úgy, mint egy tizennyolc éves lány? Lehetetlen az, hogy már tizennyolc éves volt, amikor Bella megszülte. Abba belehaltak volna mindketten.
A harmadik ötletem az volt, hogy Nessie tényleg vámpír, és befogadták őt. De annyi dolog ellenkezett ez ellen. Például Nessie nem ragyogott a napon. Amikor egymás mellett ültünk az autóban, akkor kifejezetten olyan volt, mintha egy hús-vér ember ülne mellettem. Egyáltalán nem éreztem hideget, és még az a rossz érzés sem cikázott végig a testemen, amitől félnem kellene. Ismertem azt az érzést, ugyanis évekkel ezelőtt éreztem már, amikor megtudtam Edwardról, hogy vámpír.
És következett a negyedik gondolat, amitől rettegtem. Lehet, hogy az igazság az, hogy Nessie-nek semmi köze Edwardhoz. Lehet, hogy csak véletlen egybeesés az, hogy pont Cullen a vezetékneve, hogy hátborzongatóan hasonlít Edwardra. Lehet, hogy Nessie igazából egy hétköznapi lány, akiről mindenféle butaságot képzelek.
Komolyan nem tudtam, mit gondoljak. Tényleg reménykedtem benne, hogy Nessie ismeri Edwardot, hisz őszintén szólva még mindig szeretem őt. Vagy mégsem? Mi van, ha csak bemesélem magamnak azt a teóriát, hogy még mindig szerelmes vagyok egy vámpírba? Lehet, hogy már túl vagyok rajta? Nem tudom…
De megfordult a fejemben az is, hogy Nessie-nek köze van Edwardhoz. Na, és akkor mi van? Mi a teendő ilyenkor? Egyáltalán akarom én, hogy köze legyen hozzá? – tettem föl kérdést magamnak gondolatban. Jól mondta Nicky; tényleg boldog párkapcsolatban élek, Matthew-nál jobb társat elképzelni se tudnék. De, Edwardot! – mondta a gonosz kis hangocska a fejemben, ami az elmúlt hetek során egyre hangosabb lett. Pofa be! – szidtam le őt.
Felsóhajtottam, és eltűrtem a szememből egy zavaró hajtincset. Eldöntöttem, ráérek ezen gondolkozni. Még semmit se tudok Nessie-ről, bár remélem, ez az idő múlásával változni fog.
- Minden rendben? – kérdezte Matthew halkan, és az asztal alatt kezét a combomra tette, ahol végig simított rajta.
- Persze – bólogattam fátyolos tekintettel. – Csak egy kicsit elfáradtam. Ennyi az egész – magyaráztam meg bárgyú mosollyal az arcomon.
- Ne haragudjatok – szólt Nessie, és felállt -, de nekem ki kell mennem a mosdóba – mondta, majd elviharzott. És ez idő alatt végig lehajtott fejjel volt. Kíváncsian néztem utána, de nem mentem utána, hiába rugdosott belülről a gonosz kis hangocska, hogy Gyerünk, Norah! Menj utána, és derítsd ki, hogy mi van! Kérdezd ki! Nem akartam már az első napomon leégni Nessie előtt. Ráért ez még, hisz több mint tíz hónapon keresztül együtt fogunk élni. Elégszer fogok leégni előtte, szerintem.
Visszafordultam az aszalthoz, és a tekintetem egyből Nicky aggódó és egyben érdeklődő szemeivel találkozott. Nyugtatóan rámosolyogtam, mire ő viccesen rám kacsintott.
Kis idő múlva Nessie előkerült, bár eléggé furcsának tűnt. Sűrűn pislogott, és folyamatosan a szemét törölgette, mialatt leült az asztalhoz.
- Minden rendben? – kérdezte Matthew aggódva.
- Persze, persze – bólogatott Nessie. – Csak belement valami a szemembe – legyintett, majd felsóhajtott, és félre nézett. Észrevettem, hogy szörnyen gyorsan és sűrűn pislog, miközben folyamatosan hunyorít. Ráadásul a szemének is más színe volt most. Olyan élénkzöld, mint a frissen nyírt fűszálak színe. Holott pár perccel ezelőtt szimpla zöld volt. Olyan emberi, most meg olyan embertelen volt.
Annyi furcsaság van Nessie-vel kapcsolatban, jöttem rá. Az ételtől való undorodás, most a szeme színe. Olyan dolgok, amelyek megmagyarázhatatlanok voltak. És reméltem, hamarosan magyarázatot kapok ezekre a hihetetlen dolgokra.
A liftben álltunk mindhárman. Nemrég érkeztünk meg az étteremből, ahol mindannyian degeszre ettük magunkat. Kiszálltunk a liftből, és a kicsi kézitáskámból elővettem a lakáskulcsomat, és kinyitottam az ajtót. Épp léptem volna be a lakásba, amikor a küszöbbe megakadt a lábam. Ezért elvesztettem az egyensúlyomat, és épp borultam volna a földre, amikor Nessie rettentő gyorsan a karom után kapott, és visszarántott, megelőzve így az esést.
Ekkor valójában minden villámgyorsan történt. Alighogy visszanyertem az egyensúlyomat Nessie segítsége által, újra meg kellett kapaszkodnom valamiben – jelen esetben az ajtókilincsben – nehogy újra a padlón találjam magam. Ugyanis rettentő furcsa dolog történt.
Az előbb beszívott levegő a tüdőmben rekedt, mialatt egyszer csak megjelent előttem Edward. Tetőtől talpig ő állt előttem, holott kissé átlátszó volt, hisz halványan láttam mögötte Matthew-t, ahogy épp kerek szemekkel engem figyel. Furcsa volt őt így látni. Noha naponta többször is megjelent lelki szemeim előtt, de most valahogy sokkal valóságosabb volt. Mielőtt igazán ledöbbenhettem volna, változott a kép. Egy ölelkező párt láttam magam előtt, akik végül kibontakoznak egymás öleléséből, és felém fordulnak. Szerettem volna felsikoltani a látványtól, de annyira le voltam fagyva, hogy jóformán semmit se tudtam tenni döbbenetemben. Ugyanis az ölelkező pár, akik végül felém fordultak, Bella és Edward volt.
Mielőtt tehettem volna valamit a kép eltűnt, és most már csak Matthew aggódó tekintetét láttam magam előtt, nagyon is valóságosan.
- Jól vagy, Norah? – kérdezte Matthew és a vállamra tette a kezét.
- Per… Persze – motyogtam, és lopva a döbbent Nessie-re pillantottam. – Csak egy kicsit megszédültem, semmiség az egész – legyintettem.
Matthew bólintott, majd a konyhába ment inni valamit, Nessie pedig a szobájába sietett. Még mindig értetlenül álltam az ajtóban. Fogalmam sem volt, mi történhetett. Hogy lehet az, hogy ilyen valóságosan láttam Edwardot és Bellát? Beletúrtam a hajamba, aztán becsuktam az ajtót, és a hálószobába mentem átöltözni a furcsa gondolataimmal együtt.
Kicsivel később, mikor már mindannyian alváshoz készülődtünk, bekopogtam Nessie-hez. Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy mi történhetett, mikor haza jöttünk. Avval nyugtattam magam, hogy tényleg rosszul lettem, és csak az eszem játszik velem ilyen gúnyosan. Vagy teljesen megkattantál! – kommentált a gonosz kis hang. Mérgesen fújtattam egyet, és bementem Nessie szobájába, miután megkaptam bentről az engedélyt, hogy bemehetek.
- Csak jó éjszakát szeretnék kívánni! – feleltem Nessie kérdő tekintetére, mikor beléptem a szobájába.
- Neked is! – mosolygott Nessie kedvesen az ágyon ülve.
- Hát… jó. Szia! – motyogtam, majd épp kimentem volna a szobából, amikor Nessie utánam szólt.
- Lenne egy kérdésem – mondta halkan.
Kíváncsian felé fordultam, és becsuktam magam mögött az ajtót. Úgy gondoltam, hogy most egy olyan beszélgetés fog lezajlani közöttünk, amit nem kéne hallania senkinek. Főleg nem Matthew-nak.
- Mondd csak! – feleltem.
- Minden rendben? – kérdezte tétovázva. – Mármint jól vagy?
- Öhh… persze – válaszoltam bizonytalanul. – Miért? – kérdeztem összevont szemöldökkel.
- Hát, amikor haza jöttünk, akkor nagyon riadtnak tűntél – magyarázta félénken.
- Igen – motyogtam, miközben egy elfogadható válasz után kutattam a fejemben. – Nagyon hirtelen lettem rosszul. Az előbb még tök jól voltam, aztán hupsz, rosszul lettem – magyaráztam eléggé idétlenül. Tudtam, hogy Nessie nem hisz nekem, de nem tudtam jobb hazugságot kitalálni.
- Rendben – bólintott Nessie. – Jó éjszakát, Norah!
- Neked is! – feleltem bambán, majd kimentem a szobájából, vissza az enyémbe.
Befeküdtem Matthew mellé, nyakig betakarózva, hátat fordítva neki. Ám ő sem volt rest, rögtön hozzám simult, és átölelt.
- Jó volt a mai nap – motyogta a hajamba Matthew, fáradt hangon.
- Igen – helyeseltem.
- Nagyon rendes lánynak tűnik Nessie – folytatta tovább, mire én megforgattam a szemeimet cinikusan. Semmi kedvem nem volt most beszélgetni vele.
- Igen – mondtam. – Cica, elfáradtam – sóhajtottam. – Majd holnap beszélünk, rendben?
- Rendben – súgta Matthew, majd a nyakamba csókolt, és közelebb vont magához.
- Jó éjszakát! – suttogtam, és kezemet a karjára tettem, és lehunytam a szemeimet.
- Szeretlek! – mondta, de válaszolni már nem tudtam, csak egy morgásra futotta. Felsóhajtottam, majd mély álomba szenderültem.
NICKY RUHÁJA:
NESSIE RUHÁJA:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése