Hajnalodott már. A nap első sugarai kezdték megvilágítani a hálószobát. Az első rádiuszok megvilágították Edward arcát, aminek hatására úgy kezdett ragyogni a bőre, mint a gyémánt. Csillogó szemekkel figyeltem a fényjátékot az arcán, miközben alig tudtam elhinni, hogy mindez velem történik. Új életet kezdtem.
Matthew pár órája elment, elköltözött. Miután kiküldött, összepakolta az összes cuccát, és elment. Természetesen még utoljára a legrosszabbat kívánta nekünk, majd becsapta maga után a bejárati ajtót, és az óta nem is láttuk őt.
Meglepetésemre azonban nem tett túlságosan padlóra a szakításunk. Persze egy kicsikét mart a bűntudat, amiért így kitoltam vele újra, de Edward jelenléte minden félelmemet elüldözte. Olyannyira jól voltam, hogy körülbelül két órája kipattant a fejemből az ötlet, hogy visszafestem a hajam az eredeti színére, ami furcsa módon sikerült. Nem lett foltos, normálisan befogta a festék a hajamat. Edward pedig oda meg vissza volt az új külsőmtől.
Miután végeztem a fürdőszobában a hajammal, Edwarddal a hálószobába vonultunk, hogy pár órára egymáséi lehessünk. Újra nagyszerű volt minden, csak úgy, mint tegnap. Tökéletes összhangban voltunk, úgy illettünk össze, mint kulcs a zárban. Új embernek éreztem magam ettől, és teljesen boldognak.
- Hihetetlen, hogy újra együtt vagyunk – törtem meg a csendet.
- Én sem gondoltam volna, hogy idáig jutunk. Azt hittem, hogy soha többé nem látlak – felelte Edward.
- Én is azt hittem – bólogattam. – De… De talán tényleg ez a lényege a dolognak, ami köztünk van. Az, hogy te vagy a végzetem, én pedig a tiéd.
- Lehet – bólintott, majd felsóhajtott és magához húzott.
Engedelmesen simultam az oldalához, és mosolyogva tettem fejemet a mellkasára. Ujjaimmal kockás hasán köröztem, Edward keze pedig szüntelenül simogatta a hátam. Elgondolkodtam azon, hogy mi lesz velünk ezután. Mint ahogy megbeszéltük, visszamegyünk Forks-ba, és nagy valószínűséggel olyanná válok, mint Edward. Kínzott a kíváncsiság, hogy milyen lesz egy új lényként érzékelni a világot. Érdekelt, hogy miként fogom érezni a külső hatásokat, amelyek eddig hidegen hagytak. Minden érdekelt azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz új szemmel figyelni a külvilágot. De főképp az érdekelt, hogy miként fogok érezni Edward iránt. Talán jobban fogom szeretni őt? Szebbnek fogom őt látni? Vagy lehet, felnyílik a szemem és meg sem fog mozgatni Edward jelenléte? Ettől féltem a legeslegjobban. Féltem, hogy az újjá születésem a feje tetejére fog fordítani mindent.
- Biztos vagyok benne, hogy az érzéseid irántam cseppet sem fognak változni – törte meg a csendet Edward.
- Te a gondolataimban olvasol? – néztem fel rá szúrósan.
- Nehéz nem meghallani a kétségbeesett kérdéseidet. A te hangod az egyetlen zajforrás a szobában. Egyértelmű, hogy meghallom – magyarázta.
- Akkor is illetlenség más fejében olvasni – motyogtam, és visszatettem a fejem a mellére.
- Bocsáss meg! – felelte. – De biztosíthatlak, Norah, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. – Dörzsölgette meg a karom közben.
Nem feleltem. Halványan elmosolyodtam, majd felültem, és lerántva magamról a takarót, kimásztam az ágyból.
- Te meg hová mész? – kérdezte Edward, miközben felült ő is.
- Hajnali hat óra – feleltem, miközben kinyitottam a ruhásszekrényt. – Ideje lenne összepakolni a cuccomat – mondtam, majd a szekrény aljából kihúztam két nagy bőröndöt.
- Minek?
- Edward – sóhajtottam, és felé fordultam. – Most visszamegyünk Forks-ba vagy nem? – kérdeztem csípőre tett kezekkel.
- De – bólintott.
- Akkor gyerünk, kelj ki az ágyból, és segíts összepakolni! – intettem, majd visszafordultam a szekrény felé.
Dudorászva nézelődtem a polcok között valami ruha után kutatva. Találomra kivettem egy felsőt, egy nadrágot, a fehérneműt, és épp indultam volna a fürdő felé, amikor észrevettem, hogy Edward még mindig az ágyban van.
- A füleden ülsz? – vontam fel a szemöldököm.
- Nem – rázta a fejét vigyorogva, majd lerántotta magáról a takarót, mire nekem megrebbent a szemem. Még mindig szédítő látvány volt Edwardot meztelenül látni.
- Akkor? – kérdeztem elcsukló hangon.
- Hagyjuk – rázta a fejét vigyorogva és homlokon csókolt.
Értetlenül álltam, ugyanis fogalmam sem volt, hogy mi volt olyan mulatságos Edward számára. De inkább gyorsan ki is vertem a fejemből, ahogy Edward hátat fordított és a sarokba dobált ruhái felé indult. Megbabonázva néztem széles hátát, amin gyönyörűen kirajzolódtak az izmok. Lejjebb vittem a szemem, és szinte fülig vörösödtem, ahogy megfigyeltem Edward fehér fenekét. Hirtelen nagyon melegem lett a látványtól, úgyhogy megköszörültem a torkom, és inkább a fürdőbe igyekeztem.
A szokásos módon megmostam az arcom és a fogaimat, rendbe tettem a hajamat, kisminkeltem magam és felvettem a ruháimat. Körülbelül fél óra múlva kikecmeregtem a fürdőszobából, és a konyhába indultam. Gyanítottam, hogy Edward is ott van, ugyanis hallottam a kávéfőző sípoló hangját.
Szerencsére – vagy nem – Edward már felöltözve állt a pultnak dőlve, miközben a kávéfőzőt fixírozta. Kezében egy fehér bögre volt, amire aranyos kisvirágok voltak festve, és észrevettem, hogy a nevem is rajta van.
- Szia! – szóltam, mire Edward felkapta a fejét.
Végig nézett rajtam, majd elégedetten elvigyorodott, és rám kacsintott. Természetesen ettől a szívem rögvest felgyorsult.
- Főzök neked kávét – mondta.
- Látom – bólintottam, majd megindultam felé. – De ezt a bögrét honnan szerezted? – kérdeztem, és kivettem a kezéből az említett tárgyat.
- A szekrényben találtam – válaszolt. – Mivel rajta van a neved, szóval, gondoltam ebből szoktad inni a kávéd.
- Nem ebből szoktam – ráztam a fejem mosolyogva, majd megfordítottam a bögrét és elvigyorodtam.
A bögre aljára egy dátum volt festve kék színnel, és egy „Boldog szülinapot, kis unokám!” felirat.
- Ezt a bögrét körülbelül öt éves koromban kaptam a nagypapámtól a szülinapomra – mondtam Edwardnak.
- Oh… Ne haragudj, hogy elő vettem!
- Nem gond. Nem tudhattad, hogy nem szoktam ezt a bögrét használni – mosolyodtam el. – De mostantól ezt fogom használni – kacsintottam Edwardra, majd be is tartottam a szavam.
Beleöntöttem egy kis kávét, ízlésem szerint tettem bele cukrot és tejet, majd behunyt szemekkel elkezdtem óvatosan kortyolgatni az édes ízű kávét.
- Kimegyünk az erkélyre? – kérdezte Edward.
- Minek? – kérdeztem rá nézve.
- Gondolom, el szeretnél szívni egy cigarettát a reggeli kávéd miatt – felelte.
Összevont szemöldökkel gondolkozóba estem. Évek óta először éreztem azt, hogy nincs szükségem nikotinra, amely eddig létszükséglet volt számomra. És csak most vettem észre, hogy napok óta rá sem gyújtottam. Meglepetésemre azonban most sem tört rám a cigaretta utáni vágy.
- Nem akarok – ráztam a fejem. – Leszoktam. Új életet kezdtem – vigyorodtam el büszkén.
- Igen? – kérdezte Edward felvont szemöldökkel, huncut mosollyal az arcán.
- Igen – bólogattam fülig érő szájjal.
- Akkor sok új dolgot be kell még vezetnünk – felelte titokzatosan, majd derekamba kapaszkodva magához húzott.
- Például? – kérdeztem, és letettem a pultra a bögrét.
- Nem tudom. Mondd meg te!
- Majd Forks-ban megtudod – feleltem titokzatosan.
Edward elmosolyodott, majd óvatosan az arcomhoz hajolt, és megcsókolt. Mosolyogva viszonoztam, és szorosan átöleltem a nyakát. Teljesen megszűnt körülöttem a világ, a lepkék teljesen megvadultak a hasamban. Éreztem, ahogy a testem forrni az izgalomtól. Épp húztam le volna a kezemet Edward ingjéig, hogy leszedhessem róla, amikor kulcszörgés hallatszódott. Mindketten megdermedve a konyhaajtó felé néztünk, és csendben füleltünk. Miután hallottuk a bejárati ajtó nyitását, Edward ellépet tőlem. Csendre intett, majd a bögrémért nyúlt és a kezembe nyomta. Végül homlokon csókolt, majd megjelent Nessie a konyhaajtóban.
- Sziasztok! – törte meg a csendet Nessie, ahogy belépett a konyhába.
- Szia! – mosolygott Edward, én pedig bamba mosollyal intettem neki és belekortyoltam a félig kihűlt kávémba.
- Mizu? – kérdezte Nessie, miközben elővett egy poharat és öntött magának egy kis kávét. – Matt?
- Elment – felelte Edward.
- Elköltözött – javítottam ki Edwardot.
- Tessék? – döbbent le Nessie.
- Majd Edward elmeséli – szóltam, majd letettem a bögrémet a pultra. – Nekem beszélnem kell Nicky-vel – mondtam, majd szó nélkül az előszobába rohantam.
Ott felkaptam magamra a barna csizmámat, egy barna kabátot, és kiléptem a lakásból. Sietősen mentem le a lépcsőn, és Nicky ajtaja előtt jó erősen megnyomtam a csengőt. Percekig toporogtam az ajtó előtt, de semmi sem történt. Újra csöngettem, de szintén semmi sem történt.
- Nicky, ébredj! – kiáltottam, és erősen csapkodni kezdtem az ajtót.
- Mi van már? – dugta ki a fejét az ajtón, kómás arccal.
- Engedj be! – feleltem, és szó nélkül bementem.
- Persze, Norah, gyere be! – magyarázott a semmibe, mintha még mindig ott állnék. Majd becsukta az ajtót, és ásítozva felém fordult. – Mi van?
- Hallod, én egy őrült vagyok. Érted? Meg vagyok kattanva, esküszöm, be kéne zárni egy dili házba – vigyorogtam.
- Egyetértek – bólogatott, és beletúrt a hajába.
- Nicky, figyelj rám! Nagyon hegyezd a füleidet, mert ezt nem fogod elhinni – beszéltem tovább.
- Jó, oké. Csak ne üvöltözz! – morogta. – Az egész épület tőled zeng.
- Nem érdekel. Majd azt hiszik, hogy nem innen jön.
- Dehogynem! Majd engem fognak nézni a házban, mint egy idiótát, nem téged.
- Kávéztál már? – kérdeztem elengedve a fülem mellett a beszólását. Nem érdekelt Nicky értelmetlen rizsája.
- Nem.
- Akkor menj a konyhába, és csinálj egy kávét! Az erkélyen találkozunk – feleltem, majd kiviharzottam az erkélyre.
Pár perccel később csoszogva kijött utánam Nicky, és erősen koncentrált a távolba, nehogy leragadjanak a szemei, miközben erősen markolta a kávésbögréjét. Kezdtem sajnálni szegénykét, nyílván nem volt még magánál.
- Hallod, elmész mosakodni? Szeretném, ha tiszta lenne az agyad – szóltam.
- Mindjárt jövök – felelte, majd visszament a lakásba.
Az erkélypárkányra könyököltem, és bámultam az ébredő várost. Közben azon gondolkoztam, hogy miként tálaljam Nickynek a mostani helyzetet. Akárhogy próbáltam gondolkozni, sehogy se ment. Nicky pár perc múlva megjelent felöltözve, fitten.
- Na, hallgatlak – szólt, miközben a zsebéből előhúzott egy doboz cigarettát.
A szájába vett egy szálat, majd érdeklődően felém nyújtotta, mire én vigyorogva megráztam a fejem.
- Leszoktam – közöltem.
- Tessék? – kérdezett vissza.
- Jól hallottad – bólogattam. – Leszoktam. Új életet kezdtem.
- Ácsi! Lemaradtam valamiről? – vonta össze a szemöldökét furcsállóan.
- Mindenről – feleltem.
Nicky a lehető legkérdőbben nézett rám. Nagyot sóhajtottam, majd belekezdtem. Mindent elmondtam Nickynek. Edward kérésétől, egészen a mai napig minden elmondtam neki. Részletesen elmeséltem neki a szakításomat Matthew-val, és még azt is elmondtam, hogy Edward és köztem az intimitás a lehető legjobban zajlik. Boldogan meséltem neki a terveimről, miszerint Forks-ba megyek és vámpírrá válok. Büszkén hangoztattam, hogy leszoktam a cigarettáról és hogy befestettem a hajam.
Nicky pedig fokozatosan sápadt el. Nem szakított félbe, csendben hallgatta végig a beszédemet. Mikor befejeztem a mondandómat, kerek szemekkel nagyot szusszant. Ahogy láttam, eléggé sok volt neki mindez.
- Akkor… Akkor te most vámpírrá fogsz válni? – kérdezte.
- Elég nagy esély van rá – feleltem vigyorogva.
- Norah, te normális vagy? – kérdezte majdnem kiabálva.
- Most mi van?
- Az, hogy basszus, elmész Forksba és egy vérszomjas gyilkossá fogsz válni. Anyádéknak mégis hogyan fogod ezt beadni, mi? – kérdezte, majd kezét a füléhez emelte telefont formálva. – Szia, anya! Jajj, képzeld Forksba megyek és vámpírrá fogok válni. Ne aggódj, nem lesz para! Csak megölök néhány állatot, és teljesen jól leszek. Ja, és örökké fogok élni, hát nem király? – affektált kigúnyolva engem.
- Most mi bajod? – kérdeztem összezavarodva.
- Hogy mi bajom? Norah, tudod, te mire vállalkozol egyáltalán? Egy gyilkos leszel. Ha találkozol egy emberrel, azonnal ki akarod majd nyírni. Hogy fogsz így anyádék szeme elé állni?
- Sehogy. Nem találkozom velük, majd beadok nekik valami mesét, hogy miért tűnök el.
- Eljátszod a halálodat, vagy az eltűnésedet? – kérdezte. – Bele gondoltál mára abba, hogy anyádék mit fognak érezni, amikor megtudják, hogy elnyelt téged a föld. Apád lenne az első, aki magára nyújtaná a házat.
- Nem játszom el a halálomat, vagy az eltűnésemet – közöltem. – Majd Edwarddal kitalálunk valamit. Tartani fogom velük a kapcsolatot, Nicky. Ne aggódj!
- Oké – bólintott. – És Nessie? Őt itt hagyod egyedül?
- Tudok mást csinálni? – tártam szét a karjaimat kérdően. – Alig pár hónapja megy a suli, nem hagyhatja ott. Felnőtt, önálló nő. Biztos vagyok benne, hogy meg lesz nélkülem.
Nicky felsóhajtott. Érdeklődve figyeltem az arcát. Fogalmam sem volt, miért akadt ki ennyire. Nem tudtam elképzelni, hogy miért akar ennyire visszafogni. Észrevettem, hogy a szemei megteltek könnyel, és egy makacs kis könnycsepp végig is folyt az arcán. Szaggatottan vette a levegőt, miközben a távolba nézett. Sírt, csak nem tudtam, miért.
- Meg kell értened, hogy… Boldog akarok lenni – törtem meg a csendet.
- És ez kell a boldogságodhoz? Vámpírrá kell válnod? – kérdezte sírós hangon.
- Nem tudok mást, Nicky – vontam meg a vállam. – Szeretem Edwardot, és örökké vele akarok lenni.
- És ezért elhagyod a családodat? Engem?
- Dehogy! – ráztam a fejem, miközben már az én torkomat is szorongatta a bőgés.
- Akkor?
- Nicky, te vagy a legjobb barátnőm. Sosem hagylak el! – közöltem, és kitört belőlem a sírás.
A szemeim megteltek könnyel, amik rögtön le is folytak az arcomon. A gombóc a torkomban még nagyobb lett, szinte fojtogató. Nicky is rázendített a sírásra, és azonnal magához ölelt. Egymás nyakába borulva bőgtünk. Tudtam, hogy Nicky-nek ez borzasztóan nehéz most, úgy ahogy nekem is. Szerettem őt, az egyik legjobb ember volt a világon.
- Sosem foglak elhagyni, Nicky! – mondtam, miközben kezembe vettem az arcát. – Tartani fogjuk a kapcsolatot. És ha jobban leszek, ha már nem akarok senkit sem megölni, akkor találkozhatunk. Rendben?
- Rendben – bólogatott szipogva.
- Amint jobban leszek, minden olyan lesz, mint régebben. Nem fogok megváltozni. Annyi, hogy mások lesznek a szükségleteim. De ettől függetlenül ugyanaz a Norah leszek, aki eddig is voltam.
Nicky bólintott, majd újra megöleltük egymást. Szorosan öleltük egymást. Mélyen beszívtam édeskés illatát. Behunytam a szemeimet, és próbáltam eltenni az idők végezetéig ezt a pillanatot. Bíztam benne, hogy ez az érzés; a mérhetetlen testvéri szeretet, amit Nicky iránt éreztem, ki fog tartani pár hónapig, amíg normális nem leszek.
- Mikor mentek vissza Forksba? – kérdezte, miután kibontakoztunk egymás öleléséből.
- Még ma – válaszoltam, és a kezeimmel próbáltam eltörölni a könnyeimet.
- Segíthetek összepakolni? – kérdezte.
- Meg se kéne kérdezned – mosolyodtam el halványan.
Nicky csak vigyorogva bólintott, majd karon ragadott és együtt rohantunk fel a lakásomba. Amikor benyitottam csend és üresség fogadott. Nem szóltam semmit, csak intettem Nicky-nek, és besettenkedtünk a hálószobába. Természetesen az ajtó előtt hallottuk Edward mormolását, nyílván Nessie-vel beszélt.
A hálószobában még ott volt az a két bőrönd, amit még reggel vettem elő. Mindkettőt feltettem az ágyra, miközben Nicky kinyitotta az összes szekrényajtót.
- Milyen ruhákat akarsz vinni? – kérdezte a ruháimat nézegetve.
- Forksban hideg van – közöltem. – Szóval meleg ruhákat.
- De ha vámpír leszel, akkor meg se fogod érezni az időjárást – okoskodott Nicky.
- Oké, de nem járhatok nyári ruhákban. Meg kell lenni a látszatnak – feleltem.
Nicky csak bólintott, majd egyszerre kezdtük el kipakolni a ruhákat a szekrényből az ágyra. Hosszú farmereket, meleg pulcsikat, kabátokat, kardigánokat, felsőket, fehérneműt, a cipőket a végére hagytuk, ugyanis azok az előszobai cipőszekrényben voltak. Közben pedig egész végig beszélgettünk. Felidéztük a régi forksi emlékeket, és megbeszéltük, hogy mindennap beszélünk telefonon. Nicky-nél persze újra eltört a mécses, amikor azt kezdte rebesgetni, hogy mit fog kezdeni nélkülem. Majdnem szóvá tettem, hogy jöjjön velem vissza Forksba, de aztán meggondoltam magam. Biztos voltam benne, hogy később Nicky is azzá akarna válni, amivé én fogok. Én pedig nem akartam őt olyanná változtatni, nem akartam őt elszakítani az emberi élettől. Hisz tudtam, ha vámpírrá válok, akkor ő lesz számomra az egyetlen közeli, emberi társam. Ezt pedig önzőségből nem akartam tönkretenni.
Mikor már szinte az egész ágyat beterítették a ruhák, Edward és Nessie megjelentek az ajtóban. Nicky és én kínos csendben figyeltük, ahogy néma csendben, kifejezéstelen arccal besétáltak a szobába. Bevallom, féltem Nessie véleményétől emiatt az egész miatt. Hisz sose voltam biztos Nessie-ben.
- Megbeszéltünk mindent – törte meg a csendet Edward. – Nessie itt marad. Valószínűleg Jacob is ide fog jönni, hogy ne legyen Nessie egyedül – közölte. – És Nicky, ha lehet, akkor szívesen elfogadnám a segítségedet. Ez az első alkalom, hogy Nessie-t egyedül lesz hosszabb ideig. Kérlek, figyelj és vigyázz rá! – mondta Nicky-nek halálosan komolyan.
- Ez természetes – bólogatott Nicky. – Jól megleszünk – kacsintott Nessie-re, aki halványan elmosolyodott.
- Norah – szólított meg Nessie, mire én kíváncsian felé fordultam. – Köszönöm. Mindent köszönök. Hihetetlenül hálás vagyok neked! – hadarta, majd a nyakamba borult.
Meglepődve öleltem vissza, és kérdően néztem Edwardra, aki csak sejtelmesen mosolygott.
- Öhh… Szívesen. De mit is köszönsz meg? – kérdeztem összezavarodva.
- Mindent – felelte Nessie, majd elengedett. – De főleg azt, hogy boldoggá teszed apámat.
- Oh… Semmiség – feleltem elpirulva, mire Nessie újra szorosan magához ölelt.
A következő percek vidáman teltek. Míg Nessie, Nicky és én csacsogva szelektáltunk a ruháink között, addig Edward az ágy szélére ült, miközben mosolyogva nézett minket. A lányok ezután segítettek mindent szépen berakni a bőröndökbe, közben pedig egymást kérdezgettük, nehogy elfelejtsünk valamit. Pár perces eszmecsere után úgy tűnt, hogy minden a helyén van.
- A cipők – szólt Nicky. – A cipőket nem is raktuk be.
- Tényleg – csapott a homlokára Nessie, majd karon ragadta Nicky-t, és kirohantak az előszobába előszedni néhány meleg cipőt.
Kettesben hagytak Edwarddal. Fogalmam sem volt, hogy véletlenül, vagy direkt, de ahogy láttam, Edwardot nem is érdekelte. Felállt az ágyról, és szép lassú léptekkel megindult felém.
- Borzasztóan izgulok – közöltem vele.
- Miért? – kérdezte, és mikor elém ért átölelte a derekam.
- Nem tudom – vigyorodtam el. – Új életet kezdtem. Az embert általában izgatják az új dolgok.
- Van benne valami – bólogatott egyetértően Edward. – Nicky hogy fogadta ezt az egészet?
- Jól – bólintottam. – Pityergett egy kicsit, de támogat mindenben. És Nessie?
- Majd kiugrott a bőréből, amikor megtudta, hogy együtt vagyunk, hogy vámpírrá változol, és hogy visszamegyünk Forksba – felelte. Elmosolyodtam.
- A családodnak szóltál már? – kérdeztem.
- Még nem – rázta a fejét. – És te?
- Nem – ráztam én is a fejem. – De azt hiszem, illene őket tájékoztatni őket a dologról.
- Egyetértek – bólintott, majd kézen fogott és kihúzott a szobából. – Te menj az erkélyre, és szólj a szüleidnek, addig én a nappaliban felhívom Carlisle-t – mondta közben. Közben a lányok visszaértek a szobába, és szóltunk nekik, hogy kimentünk telefonálni.
Miután kiértünk a szobából Edward rám kacsintott, megpuszilta az arcomat, majd elengedte a kezem és a nappali felé indult, miközben a telefonján tárcsázni kezdett. Mosolyogva utána néztem, aztán nagyot sóhajtottam és kiléptem az erkélyre.
Tárcsázni kezdtem anyukám telefonszámát, majd pár búgás után fel is vette. Nagyon örült nekem, alig bírtam szóhoz jutni. Szerencsére apám is ott volt mellette, szóval kihangosították a telefont és egymás szavába vágva kérdezgettek a hogylétem felől.
Nem feleltem egyik kérdésükre se, csak megkértem őket, hogy maradjanak csendben és hallgassanak végig. Elhallgattak mindketten, én pedig egy nagy sóhajtás után belekezdtem a mesémbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése